- Hirdetés -

Véget ért a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 3. évada

|

- Hirdetés -

Magyarország leghosszabb ideig tartó virtuális versenysorozatát, a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot (K&H MN3B) 7 hónapon keresztül kísérhettük figyelemmel. Ezalatt szurkolhattunk a játékosoknak, csapatoknak és izgulhattunk, hogy milyen eredményekkel zárul egy-egy forduló, kik lesznek a továbbjutók és végül a győztesek. 2021 szeptember végén a VALORANT döntővel hivatalosan is véget ért a K&H MN3B. A 3. évadban hazánk legjobb e-sportolói 8 játékban, 12 millió forint összdíjazásért és természetesen a bajnoki címért küzdöttek meg egymással.

Először League of Legendsben hirdettek bajnokot, ahol a Lenovo Legion Honvéd csapata diadalmaskodott. A döntő legértékesebb játékosának járó díjat (MVP) Tóth "Kubu" Viktornak adta a szakmai zsűri. A nem várt fordulatokban, óriási küzdelmekben bővelkedő Rainbow Six Siege finálét a High Coast Esports nyerte. A csapattagok közül Budai “Hedsut” Szabolcs háromszoros, Juhász “DogeFather” Gábor és Vincze “W1oza” Zsombor kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát.

Igazán nagyszerű együttesek jutottak be a K&H MN3B Rocket League játék döntőjébe is, de csak egyetlen csapat távozhatott győztesként, ez pedig a Budapest Five volt. A K&H MN3B HPCL téli szezonjában az MTK Budapest bizonyult a legjobbnak, míg a tavaszi szezonban a Puskás Akadémia nyerte a bajnokságot.

Nagyon sok kiváló eredménnyel büszkélkedő e-sportoló jutott be Magyarország egyik legnagyobb FIFA versenyének döntőjébe. A HUNESZ FIFA Masters sorozatban végül Pavlovics “TheBoy” Márk aratott győzelmet PS4-en, Xbox One konzolon pedig Brandt “Brandti” Rajmond emelte magasba a virtuális kupát.

A K&H MN3B Sim Liga GTSport bajnokságot Blazsán Patrik kettős győzelemmel zárta és egyúttal tavalyi címét is megvédte. A K&H MN3B jó gyakorlóterep volt számára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos GTS versenyéhez is, amelyen a negyedik helyezést szerezte meg. Patrik mögött szorosan felzárkózva Szarka Zsolt és Báder Benjamin végeztek a második és harmadik helyen.

A K&H MN3B Sim Liga iRacing bajnokság futamai az utolsó percekig óriási izgalomban tartották a nézőket, ugyanis a profi szimulátor játékosokhoz egy valódi autóversenyző, a kétszeres Kamion-Európa bajnok Kiss Norbi is csatlakozott. Tóth Dávid lett az első, Danis Richárd a második, Kiss Norbi végül a bronzérmet szerezte meg a pontversenyben.

Az alapszakaszt és az elődöntőket követően a Wild Multigaming és az IPON Team Horizon Reapers csapatai jutottak be a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság VALORANT fináléjába. 5 szoros mérkőzés után végül a Wild Multigaming 3:2-re nyerte a Nagydöntőt. A csapattagok közül Erdei “ikke” Martin lett az MVP, vagyis a döntő legjobb játékosa.

„Az e-sportolók az egész sorozat alatt hihetetlen eltökéltségről és elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot” – nyilatkozta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője. „A játékosok idén is kiváló egyéni teljesítményt nyújtottak, a meccseken pedig kiélezett küzdelmeket láttunk már a bajnokság legelejétől kezdve. Büszkék vagyunk rá, hogy a K&H már negyedik éve hozzájárulhat az e-sport, a sport leginnovatívabb ágának fejlődéséhez.”

„A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság történetének eddigi leghosszabb versenyidőszakán vagyunk túl. A Magyar E-sport Szövetség az idei évadban is folytatta azt az építkezést, amellyel 2018-ban útjára indította a sorozatot. Idén fontos mérföldkő volt számunkra, hogy a liga rendszerű versenyszámokban csak jogi személyiséggel rendelkező szervezetek vehettek részt. A tavalyihoz képest 20%-kal nőtt a közvetítéseink egyedi nézőszáma. Kiemelném a VALORANT és a Rainbow Six döntő nézettségét, illetve a szimulátor játékok népszerűségének növekedését. Mindenkinek, aki a versenyekhez kapcsolódott – legyen az játékos, influencer vagy akár a háttérben a szervező csapat tagja –köszönjük a hétről hétre tartó helytállást és munkát! A győzteseknek és minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk! – mondta Biró Balázs György a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...