Versírókat keres a Starbucks

Újra és újra címmel országos verspályázatot hirdet 14 és 30 év közötti fiatalok számára a magyar költészet napja alkalmából a Starbucks. A kezdeményezés célja, hogy teret adjon a fiatal tehetségeknek és megmutassa, hogyan gondolkodnak a tudatosságról, a lehetőségekről és a mindennapokról. A pályázat március 21-én indul, a jelentkezők április 02-ig küldhetik be alkotásaikat.

Idén tavasszal a magyar költészetet ünnepli a Starbucks. Az Újra és újra című pályázatra 14 és 30 év közötti fiatalok nevezhetnek, az ország bármely pontjáról. A pályázat célja, hogy lehetőséget biztosítson a jelentkezők számára egy szakmai és vállalati tagokból álló zsűri és a nyilvánosság előtt megmutatni tehetségüket és gondolataikat.

A pályázatra 2019. március 21-től, április 2-ig lehet jelentkezni. Minden pályázó csak egy, nyomtatásban még meg nem jelent, saját verssel indulhat. A pályamunka terjedelme maximálisan 4000 karakter, műfaját tekintve lírai alkotás, további műfaji megkötés nincs. A versek központi eleme az Újra és újra gondolatébresztő szóösszetétel.

A három főből álló zsűri tagjai Pion István, Sinkó Ferenc-díjas magyar költő, slammer, újságíró, szerkesztő, Dombai Laura véleményvezér és Czifra András a Starbucks Magyarország képviseletében. A beérkező művek közül a zsűri április 11-én a Starbucks Gozsdu kávézóban hirdeti ki az öt legjobb verset, és ad lehetőséget a szerzőknek, hogy személyesen is előadják alkotásaikat a helyszínen. A győztest, aki a szakmai elismerésen és az ismertségen túl értékes Starbucks ajándékcsomaggal is gazdagodik, a rendezvény végén hirdetik ki.