- Hirdetés -

Vidus, Vaszily, Guttengéber – ők vezetik az idei TOP50-es listát

|

- Hirdetés -

Hetedik alkalommal végzett a médiapiaci Top 50 rangsor élén Vidus Gabriella, ezzel az első helyek számában beérte Dirk Gerkenst. A listán szereplők többségét a médiavállalatok adták, azonban az idén már több beosztott vezető került be az ötvenbe, mint topmenedzser, a tartalom-előállítással foglalkozó szakemberek pedig csak a lista végén kaptak helyet.

Már 16. alkalommal készítette el a hazai médiapiac legbefolyásosabb szakembereinek a rangsorát a Marketing&Media magazin. Eddig mindössze négyen végeztek a Top 50 élén: Andy Vajna, Dirk Gerkens, Vaszily Miklós és Vidus Gabriella. Az RTL jelenlegi vezetője idén már hetedik alkalommal lett az első ebben a rangsorban.

A lista második helyén Vaszily Miklós követi, aki amióta több mint 20 évvel ezelőtt feltűnt a médiapiacon, megszakítás nélkül vezető pozíciókat tölt be. Jelenlegi megbízatásai közül a TV2 Csoport igazgatósági elnöki posztja biztosítja számára a legerősebb befolyást. Ugyanakkor azt sem szabad lebecsülni, hogy ezenfelül egyéb televíziós érdekeltségei – Life Tv, Ozone Tv – is akadnak. Ráadásul társtulajdonos a hazai digitális piac egyik meghatározó szereplőjében, az Indamedia csoportban. Valószínűleg már csak az utóbbi is Top 50-es szerepet garantálna számára.

Újak a tízben

Az előző évekhez hasonlóan Vidust és Vaszilyt az Atmedia Csoport első embere, Guttengéber Csaba követi a Top 50-ben. Az Atmedia 2010-ben egy tíz televízióból álló kis portfólióval indult, amiből mára vezető multimédiás kereskedőházzá nőtte ki magát. A televíziós portfóliójuk sokat profitált a TV2 Csoport erősödéséből, emellett lefedik a rádiós reklámpiac döntő részét és egyre erősebbek az online térben is. Tavaly pedig egy hollandiai sales house-ban is érdekeltséget szereztek.

A 2022-es Top 50-hez hasonlóan a vezető hármast Gulyás János, a Wavemaker Hungary ügyvezető igazgatója és Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonos-vezérigazgatója követi. A Gulyás által vezetett ügynökség számít a piaci ügyfeleknek dolgozó médiaügynökségek közül az egyik legjelentősebb hazai szereplőnek. A Varga-féle Central Médiacsoport pedig egyszerre domináns szereplő a hazai nyomtatott lappiacon, valamint az online médiában.

Szintén az első tízben kapott helyet – 2022-hez hasonlóan – Rékasi Tibor, a piacvezető távközlési vállalat, a Magyar Telekom vezérigazgatója. Az elmúlt években fix Top 10-es szereplőnek számított Kolosi Péter, és ezt a hagyományt az idén sem szakította meg az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, aki a saját területe egyik legtapasztaltabb hazai szakemberének számít.

Az első tíz helyen két új szereplőt láthatunk, mindkettőt a TV2 Csoport részéről. Visszatért az élbolyba Pavel Stanchev vezérigazgató és elsőként szerepel a Top 10-ben Fischer Gábor programigazgató. Nem meglepő a TV2-s vezetők jó szereplése, hiszen tavaly ősz óta a konkurensnek jobban fekvő célcsoportoknál is piacvezetők lettek. A tízes élbolyt Dudás Gergely, az RTL bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese zárja.

Médiás többség

Az idén a Top 50 legtöbb szereplőjét, 44 százalékát a médiavállalatok adták, 26 százalékát a média- és reklámügynökségek, 14 százalékát a telekommunikációs cégek. 2008 óta mindig a médiavállalatok részéről jutott be a legtöbb szakember, de az arányuk azért eléggé ingadozott. 2011-ben voltak a legtöbben, akkor a listás szereplők 62 százalékát adták, 2022-ben pedig a legkevesebbet, 39-et. Tehát az idei amolyan köztes év.

Egész hasonló a helyzet az ügynökségi szereplőknél. 2009-ben és 2010-ben a lista helyeinek csak a 16-16 százalékát foglalták el, a csúcsot pedig 2016 jelentette, amikor 30 százalékon álltak. A telekommunikációs listás szereplőknek is volt már erősebb évük a mostaninál, négy-öt esztendeje még 18-20 százaléknál jártak, ehhez viszonyítva csökkenés a mostani 14 százalékos részarány. Ahhoz képest viszont nagy javulás, hogy a Top 50 első öt évében még 10 százalék alatt tanyáztak, és 2011-ben majdnem ki is koptak, akkor csak egyetlen távközlési szakember árválkodott az összeállításban.

Beosztott előretörés

A rangsorra felkerült szakembereket úgy is csoportosíthatjuk, hogy megnézzük, milyen pozíciót töltenek be. Ez alapján három részre oszthatjuk őket. Vannak a topmenedzserek, továbbá a beosztott vezetők, akik egy szinttel lejjebb állnak a vállalati hierarchiában. A harmadik csoportba sorolhatók azok, akiknek tulajdonrészük is van az általuk vezetett cégben.

A friss listánkon a beosztott vezetők számítanak a legnépesebb tábornak, ők adják a Top 50-esrangsor 44 százalékát. Alig maradtak el tőlük 42 százalékukkal a topmenedzserek. Tulajdonosból van a legkevesebb, ők a lista 14 százalékát képviselték. Utóbbiak mindig is kisebbségben voltak, viszont az előbbi kettőnél némi fordulat látszik. Két évvel ezelőtt bőven az első számú cégvezetők uralták a Top 50-et, tavaly viszont már egálban voltak a beosztott vezetők, akik az idén fordítottak.

Főszerkesztők

Amennyiben a 90-es években is lett volna Top 50, minden bizonnyal markáns szereplői lettek volna a printlapos főszerkesztők. 2008-ban és 2009-ben, az első két összeállításunkban is érződött ebből a meghatározó szerepből valami, majd egy időre szinte teljesen eltűntek a listáról.

Az elmúlt években azt láttuk, hogy két-három főben stabilizálódott a bejutó főszerkesztők köre. Sokatmondó az is, hogy nem printlapos, hanem online területen dolgozó szakemberekről van szó. A tavalyi rangsorhoz hasonlóan az idén is Pető Péter, a 24.hu és Dull Szabolcs, a Telex azóta lemondott főszerkesztője került be, aki azonban maradt a lapnál és szakmai igazgatóként folytatja. Továbbá Pácsonyi Daniella, az nlc.hu társfőszerkesztője, de ő a Central Médiacsoport digitális lapigazgatója is.

Még talán egyvalaki említhető, Kotroczó Róbert, aki nem főszerkesztő, hanem az RTL hírigazgatója, de végül is szintén tartalmi szakember. Az ötvenből három-négy nem túl magas arány, arról nem is beszélve, hogy a fent említett szakemberek a lista 39. és 50. helyei között végeztek.

Népes csapatok

Minden évben akadnak olyan vállalatok, amelyek egyszerre több vezetővel is képviseltetik magukat a listán. Az idén kilenc cég, illetve cégcsoport adott legalább két szakembert. A tavalyi évhez hasonlóan ismét az RTL Magyarországnál dolgozóké a legnépesebb tábor, a médiavállalattól öten kerültek be az ötvenbe. 2022-hez képest egy fővel – Csikesz Erikával – erősített a TV2 Csoport, így már négyen szerepelnek tőlük. Ráadásul a Top 10-en belül a TV2 foglalta el a legtöbb helyet.

Szintén négyen jutottak be a GroupM ügynökségi csoporttól, valamint a Central Médiacsoporttól. Hárman kerültek be a Magyar Telekomtól, ketten képviselik az összeállításban az Atmediát, a Yettelt és az Indamediát.

 

Heszler Róbert

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Rekordszinten a fiatalok megtakarítása

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves...

Tényleg túl sokat netezünk?

A 18-65 éves internetező magyarok átlagosan 4 órát interneteznek egy hétköznapon a szabadidejükben. A Reacty Digital legújabb felmérése szerint ezt kevesen tartják problémának, pedig a túlzásba vitt netezés negatív hatásait a lakosság negyede szokta...

Így csökkenthetjük a rezsiköltséget

Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá...

Bőven van mit behoznunk a digitális gazdaság területén

Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel...

Nagyot újított az LG

Az LG Electronics (LG) hamarosan elérhetővé teszi a Home Connectivity Alliance HCA 1.0 specifikációjának első kereskedelmi implementációját, amely az LG ThinQ okosplatformon keresztül lehetővé teszi a különféle márkájú készülékek összekapcsolását. Ez év végére a...

Kriptóban olcsóbb és átláthatóbb a jótékonykodás

Átlátható, jól nyomon követhető módja az adományozásnak a blokklánctechnológián alapuló átutalás. Ez a három fő előnye a kriptovalutában történő jótékonykodásnak a Binance által megkérdezett emberek szerint. Bár a legtöbben még mindig inkább hagyományos pénzügyi...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...

A marketing a stratégia része lett a generációváltáson áteső Euronics-nál

Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

Nagy kihívás a fenntarthatóság a családi cégeknek

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....