- Hirdetés -

Visszaesett a vállalkozók innovációs kedve

|

- Hirdetés -

Bár a járvány okozta sokk utáni újraindulásban és a hosszú távú tartós növekedésben egyaránt megkerülhetetlen lenne az innováció, a magyar vállalkozások minimum visszafogottak ezen a téren - derül ki a K&H innovációs indexének második méréséből, amely a 300 millió forintot meghaladó éves árbevételű magyar cégek fejlesztéseit, terveit térképezte fel. A K&H innovációs indexe 28 pontot ért el az idei második félévben, ami 3 ponttal elmarad az első féléves eredménytől. A kutatás szerint a nagyobb vállalatok számítanak komolyabb innovátornak, a szektorokat nézve pedig az ipar és a szolgáltató szektor viszi a prímet.

A járvány okozta bizonytalanság, óvatosság kedvezőtlenül befolyásolta a magyar vállalkozások innovációs kedvét. A K&H innovációs indexe a második félévben 28 pontot tett ki, ez 3 ponttal elmarad az első félévben elért eredménytől. Az indexhez készült kutatás 360, a magyar magánszektor 32 ezer vállalatát reprezentáló, 300 millió forintot meghaladó árbevételű céget kérdezett meg a megvalósított innovációs fejlesztésekről, jövőbeni terveikről, valamint a digitális megoldásokról. A részadatokból az látszik, hogy elsősorban a tervezett és digitális innovációk miatt csökkent a mutató értéke.

„Sajnos a koronavírus a cégek körében is tarol és még mindig megfertőzi az innovációs kedvüket. Vagyis csökkent az index.” - mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője egy csütörtöki, üzleti eseményen. Hozzátette: „Bár jó látni, hogy 23 helyett ma már 33 százalékuk tervezi, hogy a háttérfolyamataikat innovatív eszközökkel támogatja meg, de a K+F tervek továbbra is a fiók mélyén maradnak”

A felmérés - az előzőhöz hasonlóan - rávilágított arra, hogy a vállalatméret és az ágazat alapvetően meghatározza az innovációs kedvet. A legújabb eredményekből kiderült, hogy a nagyobb vállalatok számára a legfontosabb az innováció: a 4 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek innovációs indexe 38 pontot tett ki, amely meghaladja a 28 pontos átlagot. A kisebb, 300 millió és 1 milliárd forint közötti forgalmat bonyolító vállalkozások innovációs indexe 25 pont, mely szignifikáns csökkenés az első féléves 31 ponthoz képest. Az innovációra az átlagnál fogékonyabbak az iparban és a szolgáltatási szektorban érdekelt cégek.

Németh Balázs kiemelte, hogy a második félévben a vállalatok negyedének, 24 százalékának fontos a digitális átalakulás, ez jóval elmarad az első félévben mért 36 százalékos aránytól. A cégek 34 százaléka hajtott végre jelentősebb digitális fejlesztést a szoftverek, a távmunka támogatása, az automatizáció, a big data vagy a mesterséges intelligencia alkalmazása érdekében, ez pedig 7 százalékpontos csökkenést jelent az első félévben mért 41 százalékhoz képest.
A K&H szakembere szerint bár akadnak optimizmusra okot adó részeredmények, tisztán látszik, hogy a magyar vállalkozásoknak jobban kell támaszkodniuk az innovációra és az azokon alapuló új termékekre, szolgáltatásokra és az abból érkező bevételekre a hosszú távú fejlődés érdekében.

Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Új trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. A COVID-időszak kezdetben érthető módon...

Tovább erősödött a BioTechUSA

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot...

Újabb változás az eMAG-on

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...