- Hirdetés -

Visszatér a BrandMania

|

- Hirdetés -

Indul a BrandMania őszi évada, a legújabb trendekkel, izgalmas riportokkal és természetesen a műsor stábja is kiemelten foglalkozik a Covid-19 járvány hatásaival.

A koronavírus-járvány és a nyomában bevezetett korlátozások hatással voltak a BrandManiára is, a műsor forgatása tavasszal leállt, így akkor csak 8 adás készült el. Nyáron viszont újraindult a forgatás és az őszi évadban 15 új adással érkezik az RTL Klub magazinműsora.

Az első adásban, ma éjjel visszatekintenek a tavaszi utolsó műsorra, amikor még csak találgattuk, hogy milyen hatásai lesznek a korlátozásoknak. Az akkor nyilatkozó szakemberek most ismét nyilatkoztak a stábnak és elmondják nem csak azt, hogyan élték meg az elmúlt hónapokat, de beszélnek arról is, hogy szerintük mit hoz a következő időszak.

Az őszi évad második adásában pedig már az újraindulás lesz a középpontban, azt kutatja a stáb, hogyan vágnak neki a következő hónapoknak a nagy márkák, a még mindig rendkívül bizonytalan helyzetben.

Ahogyan az előző évadokban, ezúttal is terítékre kerül számos izgalmas téma, lesz szó arról, hogy a fesztiválszezon elmaradásával lenullázódott a zenebiznisz, hogyan igyekeznek túlélni a szektor szereplői és hogyan készülnek a nagy fesztiválszervezők a következő évre.

A stáb bemutatja a legsikeresebb hazai marketingszakembereket a Marketing&Media magazin rangsora alapján, akiktől persze nem csak az elért eredményekről hallhatnak majd a nézők, hanem beszélnek arról is, hogyan látják a szakma jövőjét, melyek a legnagyobb kihívások a marketing területén.

Terítékre kerül az őszi évadban az online kiskereskedelem is, ami a második negyedévben rekordnövekedést produkált, a stáb pedig utánajárt, hogy mire számítanak a szektor meghatározó szereplői az év hátralévő részébe.

BrandMania ma éjjel 0:40-kor az RTL Klubon, a műsor ismétlését megnézhetik szombat délelőtt 10:30-tól az RTL Klubon, illetve az RTL Moston.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Fesztiválokon keresnek munkát a fiatalok

Állásbörze egy kilencvenezres fesztiválon? Miért ne?! Több ezer pályakezdő, tizenhárom úttörő munkáltató és rengeteg felejthetetlen élmény - ilyen egy igazi Z generációs szakmai esemény, a Zyntern Karrier Zóna az EFOTT-on. A fiatalokat nemcsak elkötelezni...

Infláció: Mi legyen a megtakarításokkal?

Jelentős fordulattal kell szembenézniük a takarékoskodóknak: szemben az elmúlt évek kedvező helyzetével, az idén a részvénypiacok kiábrándítóan teljesítettek, az elmúlt 50 év legrosszabb első félévén vannak túl a fejlett piacok. Közben meredek emelkedőn van...

Újabb magyar termékekkel bővült a Lidl kínálata

Magyarország különböző tájegységeiről érkező, kiváló minőségű zöldségekkel és gyümölcsökkel bővült a Lidl Magyarország Hazánk Kincsei termékcsaládja. Az áruházlánc célja, hogy ezáltal is tovább erősítse a hazai zöldség-gyümölcs ágazatot, támogassa a magyar termelőket és hozzájáruljon...

Többe kerülhet az iskolakezdés

Az infláció az iskolakezdésre is hatással van, a szülőknek a korábbinál nagyobb kiadásokkal kell számolniuk. Országosan az iskolanyitáshoz kötődő kiadások több mint 17 százalékát adja a tanuláshoz elengedhetetlen füzetekhez, papírárukhoz, rajzlapokhoz köthető forgalom, ezek...

Nők, akik megváltoztatták az informatikát

Azt gondolhatnánk, hogy az informatika nagy alakjai között csak nagy tudású, tekintélyes férfiak vannak, mintha az informatika nem nőknek való tudomány lenne. Pedig biológiailag semmivel sem alkalmasabbak a férfiak erre a szakmára, mint a...

Túl keveset isznak a magyarok

A fogyasztók többsége tisztában van az ajánlott napi folyadékmennyiség mértékével, ám jelentős hányaduk mégis a javasoltnál kevesebb folyadékot visz be a szervezetébe a Szentkirályi Magyarország megbízásából készült friss kutatás szerint. A Magyar Dietetikusok Országos...

Új trend a futárpiacon

A kiszállítási piacon látványosan nő a nagyméretű termékek rendeléseinek száma, amelyek kézbesítése speciális logisztikai megoldást igényel. A vásárlói igényeknek megfelelően, az élelmiszerek, friss-és melegételek kiszállítása mellett tovább növeli e-kereskedelmi kézbesítési portfólióját az okoslogisztikai megoldásokat...

Díjat nyert az OPPO okosmobilja

Az OPPO okoseszköz gyártó két kategóriában is megkapta a Best Product elismerést a világ legrangosabb audiovizuális és mobilelektronikai szakmai médiumainak díjátadóján. Idén a márka csúcskategóriás zászlóshajója, az OPPO Find X5 Pro nyerte el a...

Így indítja az őszt a TV2

Szeptember 3-án indítja az őszi tévés főszezont a TV2, az idén 25 éves csatorna többek között születésnapi show-val, a Sztárban Sztár leszek! új évadával és egy párkereső reality-vel készült erre az időszakra. A TV2...

Kicsit drágábban mobilozhatunk

Elsősorban a legolcsóbb, többletszolgáltatást is tartalmazó díjcsomagok ára emelkedett a hazai mobilszolgáltatóknál – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elemzéséből.A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen vizsgálja a mobilpiac változásait....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Idén is díjazzák a közösségi média sztárjait

Hatodik alkalommal díjazzák a közösségi média legnagyobb hazai sztárjait a JOY Social Media Awardon (JOY SMA). A közönség egy hónapon keresztül szavazhat a hét kategóriában induló 28 jelöltre. Új kategória idén a #képernyőkedvence, valamint...

Fesztiválokon keresnek munkát a fiatalok

Állásbörze egy kilencvenezres fesztiválon? Miért ne?! Több ezer pályakezdő, tizenhárom úttörő munkáltató és rengeteg felejthetetlen élmény - ilyen egy igazi Z generációs szakmai esemény, a Zyntern Karrier Zóna az EFOTT-on. A fiatalokat nemcsak elkötelezni...

Infláció: Mi legyen a megtakarításokkal?

Jelentős fordulattal kell szembenézniük a takarékoskodóknak: szemben az elmúlt évek kedvező helyzetével, az idén a részvénypiacok kiábrándítóan teljesítettek, az elmúlt 50 év legrosszabb első félévén vannak túl a fejlett piacok. Közben meredek emelkedőn van...

Újabb magyar termékekkel bővült a Lidl kínálata

Magyarország különböző tájegységeiről érkező, kiváló minőségű zöldségekkel és gyümölcsökkel bővült a Lidl Magyarország Hazánk Kincsei termékcsaládja. Az áruházlánc célja, hogy ezáltal is tovább erősítse a hazai zöldség-gyümölcs ágazatot, támogassa a magyar termelőket és hozzájáruljon...

Többe kerülhet az iskolakezdés

Az infláció az iskolakezdésre is hatással van, a szülőknek a korábbinál nagyobb kiadásokkal kell számolniuk. Országosan az iskolanyitáshoz kötődő kiadások több mint 17 százalékát adja a tanuláshoz elengedhetetlen füzetekhez, papírárukhoz, rajzlapokhoz köthető forgalom, ezek...
- Hirdetés -

Don't Miss

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....