A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig...
Egyelőre nem kell átírni a magyar kamatpályát, az alapkamat az év végére várhatóan 6,25 százalékra csökken, és még így is maradhat mozgástere a jegybanknak....
2004. május elsején tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI szakértői egy-egy mutató segítségével járják körül, hogyan változott hazánk helyzete...
A múlt héten látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid,...
A jelenlegi kilátások szerint éves átlagban 4,2 százalékos lehet az idei éves infláció, de sok kockázattal kell számolni. Például a forinttal, amely az elmúlt...
Ismét visszatérhet a fokozatos gyengülő trend a forint piacán, ezért inkább érdemes a devizabefektetések irányába nyitni a megtakarítóknak - közölte a K&H, befektetési szakembereinek...
Kreatív pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából. A Forint75 című megmérettetésre a 6-18 éves korosztály által készített...
Az április vége óta tapasztalható forintgyengülés jelentősen megdrágítja a külföldről importált használt autókat, ami miatt sok vásárló a magyar deviza visszaerősödésében bízva inkább kivár...
Történelmi mélypontra süllyedt a forint az euróval szemben, ez pedig a gazdaság számos területére hatással van. A gyenge forint a használt autó piacon is...
Még egy hónapig, július 31-ig lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi, 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, mert július végén a...
A Jófogáson a hat évvel ezelőtt kiadott, boltban már nem megvehető Stranger Things LEGO-készlet, a Vaterán inkább a sorozathoz kapcsolódó ruhák iránt volt a legnagyobb kereslet az elmúlt években, de sokan szerezték be gyűjthető...
A DH Group a donpiso ingatlanhálózat felvásárlásával belép a spanyol piacra, és ott saját pénzügyi márkájával, a Credipass-szal pénzügyi közvetítői szolgáltatásokat is indít.A DH Group 2025. november 25-én, Barcelonában kötelező erejű befektetési megállapodást kötött,...
Átadták a Klasszis TopDesign 2025 díjakat a magyar vendéglátó- és szállodaipar legátfogóbb, nemzetközi zsűrit felvonultató designversenyének díjait. Az eseményen több mint száz szakmai résztvevő – köztük szállodások, vendéglátóhelyek képviselői és fiatal tervezők – vett...
Az online tér kommunikációs kultúráját a közvetlenség, az anonimitás és a gyors reakcióidő mellett a durva, sértő vagy éppen agresszív nyelvhasználat is jellemzi. A nyelvi durvaság, ha kisebb mértékben is, de egyre elterjedtebb a...
A CANAL+ elindítja streaming szolgáltatását Magyarországon, s ezzel a Direct One műholdas és online TV márka átadja helyét az új, prémium, all-in-one szolgáltatásnak. December 1-jétől a magyar előfizetők egyetlen alkalmazásban élvezhetik az exkluzív tartalmakat,...
Új korszak kezdődik az ingatlanszakmai digitalizációban és a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) közzétette legújabb globális szabványát. Az előírás támogatja a mesterséges intelligencia (AI) lehetőségeinek kiaknázását, ugyanakkor az emberi szakértelmet és az átláthatóságot...
Képzeljük el, ahogy egy hosszú nap után hazaérünk, és mire lehuppanunk a kanapéra, a telefonunkról vagy hűtőnkről kedvenc műsorunkra kapcsoltuk a tévét, hogy azt – AI segítségével – moziba illő színbeállításokkal nézzük. Ez ma...
Összesen 220, digitális oktatásra optimalizált, felújított laptopot vehetett át 15 iskola a 4iG a Digitális Társadalomért Alapítványtól. A Digitális Esély Program pályázatának keretében országszerte olyan pedagógusok és diákok kaptak új eszközöket, akik már ma...
Az Umbrella AI laborja, a CODEPUNK sikeresen lezárta a Generation AI VOL2 filmalkotó pályázatát, amelynek fő célja, hogy felfedezze és támogassa az AI által inspirált kreatív filmes tehetségeket, támogassa a mesterséges intelligencia által inspirált...
A Samsung legújabb termékeit és szolgáltatásait több kategóriában is elismerték a Consumer Technology Association (CTA) szervezet által odaítélt CES 2026 Innovációs Díjakkal. Idén a vállalat mobilkommunikációs, szórakoztatóelektronikai, háztartási és félvezető fejlesztései is a legjobbak...