A szerelem ünnepe alkalmából a Revolut, a globális fintech, amelynek világszerte 50 millió, Magyarországon pedig 1,5 millió ügyfele van, a Szigettel közösen exkluzív, korlátozott...
Február közepétől a Telenor ügyfelei már a mobilszámlájuk terhére is vásárolhatnak jegyet és bérletet a nagyvárosok tömegközlekedési társaságainál – többek között Budapesten, Szegeden, Debrecenben,...
Denzel Washington Ördög a részletekben című thrillerje megőrizte vezető helyét az amerikai kasszasikerlista élén a hétvégén. Az viszont sokat elárul a mozis helyzetről, hogy...
Liam Neeson új akciófilmje, a The Marksman vette át a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlista vezetését. A filmre premierhétvégéjén 3,2 millió dollárért (956 millió forintért) váltottak...
Elkelt az összes jegy az MLSZ tájékoztatása szerint az új Puskás Ferenc Aréna nyitómérkőzésére. A magyar labdarúgó-válogatott Uruguay ellen november 15-én telt ház előtt...
Harminc euróba, vagyis körülbelül tízezer forintba kerülnek a legolcsóbb jegyek a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzésére, az értékesítés június 12-én kezdődik.
Az európai szövetség...
A vártnál jóval gyengébben nyitott A Lego-kaland 2 az észak-amerikai mozikban, ám még így is vezeti a hétvégi toplistát.
A Warner Bros. építőjáték ihlette animációs...
Már hétfőn minden jegy elkelt a Videoton FC és a szerb Partizan Beograd mérkőzésre, a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának jövő csütörtöki visszavágójára.
A székesfehérvári...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...