Az év első hónapjában a lakossági várakozások látványosan javultak, míg az üzleti szektor kilátásai hibahatáron belül, de romlottak decemberhez képest. Így a GKI konjunktúraindexe...
Az ősz beköszöntével a lakosság és a vállalkozások is kissé rosszkedvűbbek lettek. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint...
Decemberben ha szerény mértékben is, de javultak mind az üzleti, mind a fogyasztói várakozások a GKI Konjunktúraindex alapján. Az üzleti bizalmi index emelkedése kizárólag...
A GKI konjunktúraindexe márciusban 2021 késő tavaszi szintjére esett, ami elsősorban a fogyasztói bizalmi index romlásának következménye. A GKI által – az EU támogatásával...
Fél évnyi, folyamatos emelkedés után a GKI konjunktúraindexe júliusban elérte 2019 végi szintjét. Az üzleti várakozások a júniusi megtorpanás után ismét emelkedtek, a fogyasztóiak...
Az üzleti várakozások hat és fél év óta először így is a negatív tartományba kerültek, vagyis valamivel több cég látta gazdaságilag rosszabbnak, mint jónak...
Decemberben a GKI konjunktúraindexe hároméves mélypontjára esett, az üzleti várakozások markáns romlásának következményeként, a fogyasztói várakozások azonban, ha csak minimálisan is, de javultak.
A GKI...
Júniusban, az áprilisi kétéves mélypont, majd a májusi javulás után 2017 kora nyári szintjére esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások szinte egész évre...
Októberben a szeptemberi történelmi csúcsához képest kissé csökkent a GKI konjunktúraindexe, ez az üzleti várakozások romlásának következménye, a fogyasztói várakozások ugyanis hibahatáron belül, de...
Szeptemberben tovább emelkedett a GKI gazdaságkutató konjunktúraindexe és ezen belül az üzleti bizalmi index. A fogyasztói várakozások kissé romlottak, de így is erős optimizmust...
A júliusi történelmi csúcs után enyhén, hibahatáron belül csökkent a Gazdaságkutató Intézet (GKI) konjunktúraindexe. Az EU támogatásával készült felmérés szerint a konjunktúraindex a júliusi...
Júniusban történelmi csúcsára jutott a GKI konjunktúraindexe, eddig csak egyetlen alkalommal, 1998 nyarán volt olyan magas, mint most, az üzleti bizalmi index pedig eddigi,...
Áprilisban nem változott a GKI konjunktúraindexe, ami továbbra is erős üzleti optimizmust tükröz a fogyasztói várakozások jelentős romlása mellett – derül ki a GKI...
Márciusban már ötödik egymást követő hónapban emelkedett a GKI konjunktúraindexe; a változások egyik alkalommal sem voltak jelentősek, de az index így is 2,5 éves...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...