Címke: lakás

- Hirdetés -

A lakásokra vadásznak a déli országrészben, a házakat sokkal nehezebb eladni

Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon egy családi ház eladása több mint kétszer annyi ideig tart, mint egy lakásé. A házaknál nagyobb az alku, és az áruk...

Most érdemes körülnézni, ha valaki új építésű otthonra vágyik

Csúcsra ért az új építésű lakások kínálata, miközben látványosan lassul a drágulás üteme az új építésű lakások piacának olcsóbb szegmensében az ingatlan.com szeptemberi kínálati...

Budapest körül forog az országos költözési térkép

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen...

Budapesti áron vehetünk dubaji lakást

Egy 70 négyzetméteres új lakás Dubajban már körülbelül 85 millió forintnak megfelelő összegtől megvásárolható, miközben a megfelelő ingatlannál akár 8-10 százalékos nettó bérleti hozam...

Így számolna le az EU a lakhatási válsággal

Új korszak kezdődött az európai lakáspolitikában: az Európai Bizottság szeptember elején bemutatta a megfizethető lakhatásról szóló rendelettervezetét, ami egyszerre adna nagyobb mozgásteret a lakhatási...

Harmadára csökkent a budapesti lakásdrágulás

Az elmúlt hónapokban látványosan megváltozott a lakáspiaci árak dinamikája és különösen Budapest fogta vissza a tempót. Miközben tavaly nyáron még a fővárosban volt az...

Ma már nyolc új autót ér egy budapesti lakás

Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon. Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel,...

Nagyon gyenge volt az augusztus a lakáspiacon

2026 augusztusában országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 255 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése...

Háromszázezer kontra három millió – hatalmas eltérések a lakáspiacon

Tovább mérséklődött a lakásárak éves emelkedésének üteme, miközben havi összevetésben az egyes országrészek között jelentős eltérések alakultak ki az ingatlan.com júliusi lakásárindexe szerint. Országosan...

Így alakult a lakáspiac

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári...

Csökkennek a lakásárak Budapesten

Tovább tart a lakáspiaci árkorrekció: bár az ingatlan.com lakásárindexe szerint bár országosan 0,6 százalékkal emelkedtek a használt lakások és házak kínálati árai júniusban, Budapesten...

Felpörgött a lakáspiac

2026 júniusában országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése...

Lassult a lakásdrágulás

Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti. Országos szinten márciusban még 15,8 százalékos volt, áprilisban viszont 14,3 százalékra mérséklődött. A...

Lelassult a lakáspiac, lehet alkudozni

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi....

Drágábbak lettek az új építésű lakások

A budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára 2026 első negyedévében meghaladta az 1,8 millió forintot, miközben a kínálat több mint felével bővült. A Duna...

Mennyiért lehet ma eladni egy lakást?

Az ingatlanpiacról szóló beszélgetések legtöbbször ugyanott indulnak: mennyi az ár, mennyiért lehet eladni, és vajon meddig emelkednek még a lakásárak. A valóság azonban ennél...
- Hirdetés -

Digital Center

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...

Új közlekedésbiztonsági megoldásokat mutatott be az LG

Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...

Ki felel, amikor az AI már cselekszik is?

A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...

Nagy az érdeklődés a Samsung Galaxy Z8 szériája iránt

A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként. A Galaxy Z Fold8 és...

Milliókba kerülhet egyetlen óra leállás a webáruházaknak Black Friday idején

Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...