Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek termelése és forgalma az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől. A termékek között tovább...
Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig...
Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest. Emögött a vendéglátó és a...
Tizenhárom százalékkal, 62 ezer hektoliterrel 414 ezer hektoliterre csökkent a belföldi sörforgalom márciusban az előző év azonos időszakához képest, mivel a hónap közepén bevezetett...
Csökkent Magyarországon a sörfogyasztás az első fél évben, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke szerint elsősorban a hűvösebb időjárás miatt. Jelentősen nőtt ugyanakkor a prémium...
Azon senki sem lepődik meg, hogy Csehország vezeti az egy főre jutó sörfogyasztás listáját, de Namíbia második helyezése több mint furcsa.
Augusztus 3. volt a...
Nőtt a sörfogyasztás az elmúlt meleg napokon, a sörgyárak teljes kapacitással működnek, és ha kitart a hőség, a tavalyinál több millió korsóval több sör...
A HONOR bemutatta a HONOR Pad 20 Pro és a HONOR Pad 20 Pro Paperlike Edition táblagépeket. Az új modellek PC-szintű AI-funkciókat kínálnak a fókuszált munkához, tanuláshoz és szórakozáshoz. A mindössze 6,29 milliméter vékony,...
Már nem az a kérdés, hogy elveszi-e a munkánkat a mesterséges intelligencia (AI), hanem az, hogy miként tudjuk a mindennapokban a saját javunkra fordítani. Október 1. és 2. között Budapesten, az Eiffel Műhelyházban rendezik...
Egy fénykép többé nem feltétlenül bizonyíték, egy hangfelvétel nem biztos, hogy valódi, személyes adataink jelentős része pedig olyan globális platformok kezében van, amelyek működésére alig van ráhatásunk. Miközben az Európai Unió egyre komolyabban beszél...
Az LG Electronics felgyorsítja robotikai együttműködését az NVIDIA-val. Az LG az NVIDIA vezető tisztségviselőit fogadta a vállalat szöuli Yangjae K+F-kampuszán jelenleg épülő adatközpont létesítményében, hogy áttekintsék a két vállalat együttműködésének irányát, és megvitassák a...
A Samsung Electronics és a bécsi Kunsthistorisches Museum (Szépművészeti Múzeum) új partnerséget jelentett be, amelynek keretében a múzeum gyűjteményének 43 gondosan válogatott remekműve válik elérhetővé a Samsung Art Store kínálatában. A művészetkedvelők világszerte lenyűgöző,...