2004. május elsején tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI szakértői megvizsgálták hogyan változott a magyar lakosság fogyasztása 20 éves...
A magyarországi kiskereskedelmi forgalom apadásával párhuzamosan 2023-ban az Euronics szerint is csökkent az árbevétel és a vásárlások száma, az utolsó negyedév azonban ismét szép...
Ne csak az árat nézzék, amikor azt fontolgatják, hogy érdemes-e már vevőként belépniük a lassan újra éledező hazai lakáspiacra! – ezt javasolja az OTP...
Szívecskés plüssállatok és óriási csokrok, avagy idén is elérkezett a Valentin-napi meglepetéskavalkád. A jeles napon felmerül a kérdés, hogy ötletesebb, jobb ajándékot lehet-e vásárolni...
Aktívan, a tavalyi évnél 43 százalékkal erősebb forgalommal kezdte az évet a hazai ingatlanpiac, a jelzáloghitelek összege pedig ennél is erősebb, 80 százalékos növekedést...
Az áremelkedések miatt tavaly a magyarok 63 százaléka költött kevesebbet ruhákra, cipőkre és egyéb kiegészítőkre – derül ki a GLAMI kutatásából. A legtöbben azzal...
Az autópálya-matricák 2024-es áremelkedése a közlekedési szokásokat is megváltoztathatja, többen döntenek a kevesebb autózás mellett, míg mások ezentúl kerülhetik az autópályákat bizonyos esetekben –...
Akár egy kétezres évek elejéről származó, hétköznapi forint bankjegy vagy pénzérme is érhet százezreket, nem csupán az antik pénzritkaságok és nemesfém emlékpénzek számítanak jó...
Szövőszék, kecskepapagáj, népviselet, kutyakocsi, rejtett kamera, avagy a felhasználók fantáziájának semmi sem szabhat határt, ha a Jófogáson keresnek. Az egyik legnagyobb hazai tulajdonú online...
A magyarok egyelőre nem számítanak az infláció jelentős csökkenésére, de annyiban javult a helyzet, hogy a 2023 év eleji 87 százalékhoz képest már csak...
Az influencerek tartalmai jelentősen befolyásolják a vásárlási szokásokat, nagyobb elkötelezettséget generálva – derül ki a Territory Influence felméréséből. A válaszadók 49 százaléka vásárolt az...
Tavaly év végén minden eddigi havi rekordot megdöntött a K&H SZÉP kártya forgalom. A plasztikkártya mellett több helyen már digitális formában is használható juttatással...
Az emberek 85 százaléka hetekkel karácsony előtt elkezdi az ajándékok beszerzését, aminek legfőbb oka az, hogy elkerüljék az utolsó pillanatos ajándékbeszerzéssel járó stresszt –...
Az élelmiszerárak növekedése sok termékcsoportban érte el azt az ingerküszöböt, amely után a fogyasztók megváltoztatják a vásárlási szokásaikat. Érdekes adat, hogy a változtatás mellett...
A műszaki elektronika és a tartós fogyasztási cikkek globális piaca (T&D) idén is kihívásokkal teli promóciós szezonnal néz szembe. Ennek ellenére a Black Friday...
Többször utaztunk és sokkal több napot töltöttünk július-szeptemberben külföldi utazásokon, mint tavaly ilyenkor. Az egy évvel korábbinál folyó áron 50 százalékkal többet, 610 milliárd...
Az LG Electronics (LG) hét új, az Apple-lel közösen fejlesztett okosotthon-kiegészítőt jelentett be az Apple Home Collection termékcsalád részeként. A kínálat beltéri és kültéri kamerákat, videós kapucsengőt, okoszárat, okostermosztátot és hőmérséklet-érzékelőt is tartalmaz. Az...
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel,...
Az LG Electronics (LG) integrált utastéri megoldást szállít a Renault Group első, szoftveralapú járműarchitektúrára (SDV) épülő, sorozatgyártású haszongépjárművéhez, az új Trafic E-Tech Electric modellhez, amely elnyerte az Év Nemzetközi Furgonja (International Van of the...
A Samsung Electronics bejelentette a SmartThings legújabb frissítését. A vállalat nemzetközi, összekapcsolt életmódra épülő platformja, a SmartThings 470 millió regisztrált felhasználóval működik, és világszerte több mint 430 SmartThings kompatibilis (Works with SmartThings - WWST)...
A HONOR hivatalosan is bejelentette legújabb csúcskészülékét, a HONOR Magic9 Pro Maxot, amely a kínai piacon debütál. A készülék képi és videós munkafolyamatait a professzionális kameráiról ismert ARRI vállalattal együttműködve fejlesztette ki a gyártó...