Jelentősen nőtt a zöldbefektetések értéke, jövőre is folytatódhat az emelkedés

Míg az ötszáz legnagyobb amerikai tőzsdei cég teljesítményét leképező S&P 500 index 16 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során, addig a zöldenergia előállításával, továbbá az ahhoz szükséges technológia fejlesztésével és gyártásával foglalkozó vállalatok részvényeit tartalmazó S&P Global Clean Energy Index 110 százalékkal nőtt tavaly december eleje óta. A zöldbefektetések piacának bővülése, és ezen eszközök általános áremelkedése tovább folytatódhat 2021-ben is, hiszen a koronavírus-járványt követően a klímaváltozás elleni küzdelem lesz az egyik kiemelkedő globális gazdaságpolitikai irányzat – olvasható az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankárának elemzésében.

A zöldbefektetésekbe invesztálók számára a hozam mellett elsődleges szempont az is, hogy a pénzükkel segítsék a környezeti kockázatok csökkentését, hozzájáruljanak a fenntartható fejlődéshez, illetve a társadalmi célok eléréséhez. Az ilyen befektetésekkel ráadásul jelentős hozamokat is el lehet érni – hívja fel a figyelmet Rotyis József, az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára, aki konkrét példákat is említ.

150 százalékkal nőtt a dán zöldóriás árfolyama két év alatt

Az S&P Global Clean Energy Indexben szereplő részvények között is kiemelkedően jól teljesített az elmúlt két évben a dán Orsted papírja. Az eredetileg állami tulajdonú integrált olaj- és gázkitermelő, illetve -kereskedő cég – upstream üzletágának értékesítése után – néhány év alatt zöldóriássá változott, és a világ egyik vezető szereplője lett a tengeri szélerőműparkokat tervező, gyártó és üzemeltető, illetve a biomassza hasznosításával és az okos energetikai megoldások fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó cégek között. Ennek köszönhetően az Orsted részvényárfolyama a 2018 végi 450 dán koronáról mostanra mintegy 150 százalékkal, egészen 1100 koronáig drágult. A papír további árfolyam-növekedését segítheti, hogy a becslések szerint 2030-ig átlagosan évi 18 százalékkal nő globálisan a tengeri szélerőműparkok száma – mondja Rotyis József, az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára.

35 százalékkal emelkedett a zöldenergiával foglalkozó amerikai Xcel Energy árfolyama

Az amerikai Xcel Energy, és a tulajdonában lévő Public Service Company of Colorado (PSCC) egy villamosenergia-termeléssel, földgázkitermeléssel és -kereskedelemmel foglalkozó cégcsoport tagjai, amely az Egyesült Államok legnagyobb közösségi napelem-programját működteti. 2022-re a cégcsoport energiatermelésének mintegy 75 százaléka származik majd megújuló forrásokból. A vállalat a közelmúltban dolgozta ki elektromosautó-programját, amelynek megvalósítását segíti a megválasztott amerikai elnök gazdaságfejlesztési programjának egyik fő iránya: az elektromos töltőhálózat gyors fejlesztése, valamint az is, hogy az Egyesült Államok számos államában jogszabály írja elő, hogy 2023-ra az új személyautók és a közepesnél nem nagyobb haszonjárművek legalább egynegyede elektromos meghajtású legyen. Az Xcel részvényárfolyama tavaly év eleje óta 35 százalékkal emelkedett, e tervek megvalósulása pedig tovább javíthatja a cég eredményességét, így az árfolyam-növekedés is kitarthat – emeli ki az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára.

Az agrártechnológia és a szoftverfejlesztés is lehet zöld

Ugyancsak ígéretes befektetési terület az agrártechnológia, ahonnan többek között a növényi alapú proteint előállító cégek lehetnek érdekesek, ilyen a Beyond Meat is, amelynek részvényárfolyama egy év alatt 76 százalékot emelkedett – mutat rá Rotyis József, az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára. Az agrártechnológia mellett a szoftverfejlesztéssel foglalkozó cégek között is találhatunk vonzó célpontokat. Egy évtized alatt a napelemek ára az ötödére, az akkumulátorok ára csaknem a tizedére csökkent, így az ezek tömegét hálózatba szervező, a megtermelt energia optimális tárolását és rendszerbe táplálását biztosító szoftverek fejlesztésével, alkalmazásával foglalkozó vállalatokra is érdemes figyelni. A SolarEdge Technologies részvényének árfolyama például az elmúlt évben több mint háromszorosára, 300 dollár fölé drágult.

Az SPB Befektetési Zrt. egy alapvetően konzervatív szemlélettel rendelkező privátbanki szolgáltató, amely személyre szabott, elsősorban nemzetközi vállalati kötvényekből és befektetési alapokból álló portfóliókat épít ügyfelei számára. A SPB által a privát- és prémiumbanki szegmensben kezelt számlák száma 1869 volt, míg a kezelt vagyon meghaladta a 73 milliárd forintot 2019 év végén, ami 8 százalékos növekedést jelent egy év alatt.