Előtérben a biztonság

Ugrásszerűen megnőtt a kibertámadások száma a Covid-időszak alatt világszerte – mondta el Szabó Péter. A Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a lapunknak adott interjúban beszélt arról is, hogy milyen technológiákra fordítja a legnagyobb figyelmet most a cég, illetve hogy szerinte mennyire élt Magyarország a felgyorsult digitalizáció kínálta lehetőségekkel és mely területeken van még bőven tér a fejlődésre.

- Amikor a Covid miatt bezárt a világ, a Microsoft egyik alkalmazása, a Teams lett az egyik fő kommunikációs eszköz, és a home office általánossá válásával az is maradt. Milyen jelentős változásokat hozott még a digitalizációban az elmúlt 2-3 év?

- A kis- és középvállalati szegmensben is felgyorsult a digitális átalakulás. Ennek az egyik fontos következménye, hogy a digitálisan erős kisebb cégek meg tudják szorongatni a piacokon a hagyományos, domináns szereplőket. A legnagyobb változás viszont a kiberbiztonság hihetetlen előtérbe kerülése volt. Sokan még ma is félvállról veszik a kérdést, ám jó tudni, hogy a Covid-időszak alatt a kibertámadások száma 238 százalékkal nőtt meg világszerte.

- Magyarország mennyire tudta kihasználni az utóbbi évek digitalizációs lendületében rejlő

lehetőségeket?

- Kétségtelen, hogy sok hazai vállalkozás fektetett be IT-eszközökbe és digitális szolgáltatásokba, de nemzetközi összehasonlításban a hazai előrelépés mégsem volt kiemelkedő. A felhőtechnológia alkalmazása terén például még mindig bőven van tere a fejlődésnek, csakúgy, mint a munkavállalók digitális képzettségének javítása terén. Jó hír, hogy a közszolgáltatások digitalizációja jól halad Magyarországon. A modern informatikában rejlő lehetőségek kiaknázása szempontjából különösen fontos a munkavállalók felruházása a technológiák használatához szükséges tudással, valamint a

technológiával foglalkozó szakemberek tudásának naprakészen tartása.

- Melyek azok a technológiák, amelyekre most a legnagyobb figyelmet fordítja a Microsoft?

- Ha három fő területet kellene megneveznem, akkor az az informatikai biztonsági megoldások, a mesterséges intelligencián alapuló adat- és egyéb megoldások, illetve a könnyű és gyors applikációfejlesztést elősegítő low-code-no-code megoldásunk lenne.

- A prognózisok szerint elég nehéz év lesz 2023, mire számítasz, hogyan teljesít idén a Microsoft itthon?

- A Microsoft olyan eszközöket adott és ad az emberek és a szervezetek kezébe, amelyek válság- és jövőállóvá teszik őket. Akár a munkavállalók együttműködéséről és távoli munkavégzéséről van szó, akár az adatvagyon még tökéletesebb kihasználásáról, akár egy cég ügyfeleinek még jobb kiszolgálását kell támogatni, a termékeink és megoldásaink masszív versenyelőnyt jelentenek

a kis-, a közepes és a nagyvállalatoknak, de akár kezdő startupoknak is. Mindezeket figyelembe

véve, és közép-, valamint hosszú távra tekintve egyértelműen optimista vagyok a jövőt illetően Magyarországon is.