- Hirdetés -

Több mint 250 milliárdot költöttek nálunk a filmesek

|

- Hirdetés -

A Magyarországon készített filmprodukciók regisztrált költése meghaladta a 250 milliárd forintot, ami mintegy 20 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest – derül ki a Nemzeti Filmintézet által közzétett videóból. Olyan világsztárok forgattak nálunk, mint Emma Stone, Mel Gibson, Hugh Laurie, Zendaya, Kate Winslet és Alexander Skarsgard, a fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztése pedig már a második felénél tart.

Több mint száz magyar alkotás, köztük 20 mozifilm forgott a Filmintézet támogatásával: többek közt a márciusi ifjakról szóló monumentális Most vagy soha!, a Semmelweis Ignác életét bemutató alkotás Koltai Lajos rendezésében, a Tündérkert és az Aranybulla című történelmi sorozatok, valamint Jankovics Marcell utolsó alkotása, a Toldi.

21 NFI támogatással készült, új, egész estés magyar filmet láthattunk a moziban. Magyar alkotásokat többszáz nemzetközi fesztiválon vetítettek 2022-ben is, és több tucat díjjal tüntettek ki világszerte. Óriási büszkeség, hogy Sipos Zsuzsanna berendező munkáját BAFTA és Oscar-díjjal is jutalmazták a főként Magyarországon forgatott Dűne díszletéért.

A Nemzet Filmintézet több mint 300 pályázatot dolgozott fel, közülük összesen 85 alkotás kapott gyártási támogatást: mozifilmek, tévéfilmek, sorozatok és animációk egyaránt.

A magyar filmörökség hosszútávú megőrzését szolgáló filmdigitalizálási- és restaurálási program keretében a Filmarchívum és a Filmlabor összehangolt munkájának köszönhetően több, mint 20 filmalkotás teljeskörű felújítása valósult meg.

Óriási érdeklődés övezte a fiatalokat támogató Inkubátor Programot, ígéretes pályakezdés volt a Kilakoltatás, a Zanox, a Magasságok és mélységek, a Veszélyes lehet a fagyi és idén is több friss tehetség vághat bele első egész estés filmjének elkészítésébe.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az igazi álommeló: utazgatás egész nyáron

A Z generáció felnőtt tagjai inkább dolgoznának népszerű nyári nyaralóhelyen, mint az Y generációsok; az Y-ok pedig jobban élveznék az önkénteskedést. Közel minden 5. magyar fiatal attól lenne boldog, ha lustálkodhatna a nyáron –...

Pénzhiány miatt lassítanak a hazai cégek

A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes...

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Reménykedhetnek a lakásfelújítók

A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy megragadják e lehetőséget, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható...

EB: ilyen eredményeket jósolnak a magyar válogatottnak

A Szerencsejáték Zrt. kutatása alapján az Európa-bajnokság eseményeit a felnőtt magyarok közel fele fogja figyelemmel követni. A felmérés szerint főleg a férfiak körében nagyobb (60%) az érdeklődés a sportesemény iránt. A válaszadók ötöde gondolja...

Új termékcsaláddal erősít az IKEA

Az irodabútor-kollekciót a világszerte változó munkatrendek hívták életre. A 85 irodabútorból álló termékcsalád többek között hangszigetelő panelekkel és természet által inspirált elemekkel teremt kellemes munkahelyi környezetet. A MITTZON hangszigetelő paravánoknál használt először az IKEA...

Ettől is függ, hogy mennyi pénzt kapnak a diákok

Idén június 21-én lesz az utolsó tanítási nap, ezt követően diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon. A munka világával való ismerkedést részben anyagi megfontolás, részben szakmai gyakorlatszerzés iránti érdeklődés határozza meg. A diákok többsége...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nemzetközi tulajdonoshoz kerülhet a Foxpost

Nemzetközi tulajdonossal folytathatja a további dinamikus növekedést a Foxpost, miután a csomagautomata vállalatot értékesítette a Wallis Csoport és a Trueway. A vevő a cseh Packetát is tulajdonló befektetői konzorcium, amely minden zárási feltétel teljesülése...

Az igazi álommeló: utazgatás egész nyáron

A Z generáció felnőtt tagjai inkább dolgoznának népszerű nyári nyaralóhelyen, mint az Y generációsok; az Y-ok pedig jobban élveznék az önkénteskedést. Közel minden 5. magyar fiatal attól lenne boldog, ha lustálkodhatna a nyáron –...

Pénzhiány miatt lassítanak a hazai cégek

A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes...

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Don't Miss

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...