- Hirdetés -

Átrendeződik az irodapiac

|

Lassú átrendeződés zajlik a hazai irodapiacon. Az amerikai és nyugat-európai szegmensre jellemző mélyrepülés nálunk nem érzékelhető, de a pandémia előtti pezsgésre és beruházási lázra is sokat kell még várni. Az előnyös lokációjú, emellett megfelelő ESG-stratégiával épült vagy felújított, alacsony fenntartású irodaházakra azonban a tapasztalatok szerint továbbra is jelentős kereslet van ‒ állítja az Alfa Group szakértője.

A pandémia elején napok alatt kiürült irodaházak, majd a fokozatos visszatérés után mára a legtöbb cégnek karakteresen kialakultak a munkavégzés rendjére vonatkozó új szabályai, ami leginkább – különösen a nemzetközi vállalatoknál – heti 2-3 nap irodai és ugyanennyi otthonról végzett munkát jelent ‒ foglalta össze Ohad Epschtein, az ingatlanbefektetéssel foglalkozó Alfa Group vezetője. Az igények tehát stabilizálódtak, miközben a néhány esztendővel korábban kötött, többéves szerződések csak fokozatosan futnak ki, az elvándorlás mértéke nem kezelhetetlenül magas. Az Amerikában és Nyugat-Európa nagyvárosaiban igencsak akut probléma egyelőre elkerülte a hazai irodapiacot.

A teljes szektorra kitekintve az irodabérlés ára Budapesten jellemzően négyzetméterenként havi 9-25 euró között mozog, de az ajánlatok többsége inkább 12 és 17 euró közötti, az elhelyezkedéstől, besorolástól függően. Ma, amikor az euró is inflálódik, ezt a cégek évente indexálják, jellemzően például az Eurostat adatai alapján. Azoknál, akik forintban fizetik a bérleti díjat, az árfolyamkockázat is tényező lehet.

„Ebben a helyzetben azt látjuk, hogy a jó lokációjú, azaz például Budapest esetében tömegközlekedéssel és autóval is jól megközelíthető irodák indulnak nagy előnnyel, nem véletlen, hogy a mi befektetéseink során is ez lett az egyik elsődleges szempont. A másik vízválasztó pedig a fejlesztők által ESG-tényezőknek, vagy „zöld” irodakoncepciónak nevezett, de a bérlők oldaláról gyakran egyszerű rezsikérdésként megfogalmazott szempont” ‒ mondta ki nyíltan a szakember. Természetesen sok olyan cég is van, amely a saját imázsa, karbonlábnyomának csökkentése miatt is kizárólag zöld irodában hajlandó gondolkodni, de a hazai kkv-szektor motivációja ettől gyakran különbözik, bár a megoldás azonos.

Az elmúlt időszakban nagyon sok cég „megégette” magát azzal, hogy a korábban minden tekintetben megfelelő iroda szinte marginális rezsiszámlái egyik napról a másikra a profitjukat, rosszabb esetben működésüket kezdték veszélyeztetni, miközben a mozgásterüket többéves bérleti szerződés korlátozta. Ott, ahol a bérlemény a legkorszerűbb energetikai követelmények mentén épült vagy működött, például hőszivattyúkat használt gáz helyett, vagy napelemes rendszerrel támogatta az energiaigényeket, ez sokkal kevésbé jelentett problémát. Ennek megfelelően a piac egységesen a zöld, korszerű, olcsóbban fenntartható irodák felé mozdul, bármilyen kategóriában ‒ mutatott rá Ohad Epschtein.

Tehát a kínálat és a kereslet is lassan nő, utóbbi szinte kizárólag zöld irodák iránt, amilyet pl. az Alfa Group is fejleszt Budaörsön. Ennek megfelelően az ingatlanberuházók, mielőtt új épületben gondolkodnának ‒ aminek banki finanszírozása ma korántsem egyértelmű ‒ elsősorban a meglévőket igyekeznek energetikai szempontból „rendbe tenni”, korszerűsíteni, ami egyébként sok hasonlóságot mutat a lakáscélú projektek és a magánbefektetők gondolkodásával is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...

Decemberben is emelkednek az ingatlanárak

Jellemzően pozitívan ítéli meg az MNB friss jelentése a lakáspiac 2024-es alakulását. Az első félévben nőtt a forgalom, az árak emelkedtek, de az ingatlanok túlértékeltsége ez utóbbi ellenére is mérséklődött. Az elemzés az év...

Kiderült, mitől lesznek boldogok a munkavállalók

Változnak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és karrierszempontok alapján dől el, azaz nem azon múlik, hogy mit csinálunk a megélhetésünkért, hanem...

Számíthatunk fizetésemelésre 2025-ben?

Ahogy közeledik az év vége, a dolgozók is egyre türelmetlenebbül várják, hogy számíthatnak-e béremelésre a következő évben. A bértervezési folyamatok jelenleg is zajlanak, és sok munkahelyen az éves teljesítményértékeléskor dől el végül, milyen megállapodás...

Rengeteget spóroltunk tankolás közben

Több mint 175 ezer felhasználó adatai alapján közel félmilliárd forintot spóroltunk már idén az ORLEN benzinkutakon. A régió legnagyobb olajipari vállalata ugyanis minden liter üzemanyag után 10 forint kedvezményt ad az applikációt használó autósoknak.A...

Új árstruktúrát vezetett be a GLS

A GLS Hungary 2024. november 20-tól új árstruktúrát vezetett be az ecsomag.hu platformon, amelynek keretében már külön díjszabást kínál a GLS Automatából GLS Automatába történő csomagfeladásokra is. A szolgáltatás a korábbi árakhoz képest akár...

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az európai utazóknak is fontos a fenntarthatóság

Az európaiak 2025-ben várhatóan gyakrabban fognak utazni és többet is költenek utazásra – derül ki a világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor új kutatásából. Az ágazatnak ugyanakkor sürgősen meg kell oldania a növekedésből adódó...

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...

Decemberben is emelkednek az ingatlanárak

Jellemzően pozitívan ítéli meg az MNB friss jelentése a lakáspiac 2024-es alakulását. Az első félévben nőtt a forgalom, az árak emelkedtek, de az ingatlanok túlértékeltsége ez utóbbi ellenére is mérséklődött. Az elemzés az év...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...