Továbbra sem kell reklámadót fizetni

Az Országgyűlés elfogadta az egyes adótörvények módosítását, a döntés értelmében újabb egy évre felfüggesztették a reklámadó fizetési kötelezettséget. A reklámipar cégvezetőinek közel 70%-a szerint a 2023-as évben a reklámadó 0%-os kulcsa pozitívan befolyásolta az utóbbi évtizedek legkomplexebb válságsorozatával küzdő kommunikációs iparág működését és a cégek eredményességét.

Továbbra sem kell reklámadót fizetni, jövő év végéig meghosszabbították az adó felfüggesztését – írja az Országgyűlés tegnapi napjáról szóló beszámolójában az MTI. A Magyar Reklámszövetség október végén jelentette be, hogy tárgyalnak a miniszterelnök kabinetfőnökével, Rogán Antallal a felfüggesztés meghosszabbításáról.

Az MRSZ a miniszterelnöknek eljuttatott levelében és a Miniszterelnöki Kabinetirodával folytatott egyeztetések során továbbra is hangsúlyozta: a reklám- és médiaipari vállalkozások szeretnének továbbra is tisztességesen hozzájárulni a különböző adók megfizetésével a jövő évi magyar költségvetéshez. Ugyanakkor a szakmai szereplők változatlan és egyhangú véleménye szerint a reklámadó visszavezetése éppen a várt gazdasági növekedés ellen hatna, mivel a polikrízissel küzdő csökkenő vagy éppen csak stagnáló teljesítményt nyújtó reklámipart erőn felül terheli:

A legutóbbi MRSZ Barométer kutatás alapján a jelentősen növekvő költségek, az infláció és a bizonytalan piaci kilátások miatt a kommunikációs piac egyre kevésbé optimista: az iparág várakozásai szerint a 2023-as médiatorta 320,8 milliárd forint méretű lehet - 2022-höz képest minimális, 1,4%-os nominális növekedést felmutatva -, ami reálértéken egyértelmű csökkenést mutat.

A reklámipar a gazdaság multiplikátoraként bizonyítottan a gazdaságot erősíti, annak reklámadóval való terhelése kontraproduktívan hat a gazdasági stabilizációra, a gazdasági fejlődésre és GDP-re. (Az MRSZ reklámgazdasági hatástanulmánya egyértelműen kimutatta: minden reklámra elköltött 1 forint 10 forinttal növeli a magyar gazdaság teljesítményét, azaz ennyivel járul hozzá a GDP-hez.)

Ezt gondolják a kommunikációs piac döntéshozói a reklámadóról

A Magyar Reklámszövetség és a Scores Group kutatóintézet a legutóbbi, 6. MRSZ Barométer felmérés részeként megkérdezte a kommunikációs iparágban dolgozó vállalatok vezetőit és marketing döntéshozóit a reklámadóval kapcsolatban is. A reklámipar cégvezetőinek közel 70%-a szerint a 2023-as évben a reklámadó 0%-os kulcsa pozitívan befolyásolta az utóbbi évtizedek legkomplexebb válságsorozatával küzdő kommunikációs iparág működését és a cégek eredményességét. Ugyanebből az aspektusból a kitöltők 65,6%-a negatív fejleménynek ítéli meg, ha 2024-ben visszatér a reklámadó 7,5%-os kulcsa. Sőt, az iparági adónem visszavezetése a cégek egyharmadának (33,3%-a) kifejezetten erősen nehezítené jövőre a működését.

A piaci döntéshozók 81,6%-a gondolja azt, hogy nagyban segítette a kommunikációs piac polikrízishez való alkalmazkodását, hogy a jogalkotók a reklámadó felfüggesztését meghosszabbították 2023. december 31-ig. A kitöltők abszolút többségének, 51,7%-ának pedig egyértelműen az a véleménye, hogy a szektoriális különadó idei évi felfüggesztése igen erős pozitív hatással bírt a válságsorozat hatásainak leküzdésében.

A válaszadók túlnyomó többsége, közel 80%-uk (78,2%) egyetért abban, hogy a reklámadó esetleges visszavezetése kontraproduktív: a gazdasági stabilizáció és növekedés ellen hat, fenntartása negatív ráhatással van a gazdasági mutatók alakulására. Hasonlóan magas az egyetértés (73,6%) a véleményvezérek körében abban, hogy a reklámadó fennmaradása nemcsak a kommunikációs iparágra, hanem a teljes magyar gazdaságra káros hatással bír, mivel a reklám a gazdaság motorja.

A kommunikációs szakmai döntéshozók jelentős többsége (90,8%), azaz több mint kilenctizede osztja azt a véleményt, hogy a reklámadó visszavezetése többlet terhet róna az utóbbi évtizedek legkomplexebb válságának hatásaival küzdő magyar médiapiacra és a teljes kommunikációs szakmára. Az összes szakmai észrevétel közül ennél a megállapításnál a legnagyobb (70,1%) a teljes mértékben egyetértők aránya.

Az iparági felsővezetők négyötöde, 80,5%-a támogatja azt a véleményt, hogy csak egy jól teljesítő, prosperáló reklámipar tudja erősíteni a gazdaságot, a szektoriális különadó pedig gyengíti annak teljesítményét. A piaci szereplők közel négyötöde (79,3%) szerint a reklámadó a tartalomelőállítással foglalkozó hazai médiavállalatokat előnytelenebbül érinti, mint a globális hirdetési platformokat (pl. közösségi médiát).

Visszavezetése esetén a válaszadók 64,4%-a szerint a reklámadó visszavetné a kommunikációs iparág munkahelyfenntartó képességét. Sőt a kitöltő cégvezetők és felsővezetők relatív töbsége, 36,8%-a teljes mértékben úgy gondolja, amennyiben a felfüggesztési időszak lejártával újra aktiválják a különadót, az egyértelműen negatív hatással lesz az iparági foglalkoztatókra és foglalkoztatottakra egyaránt.