- Hirdetés -

Díjazták a legjobb hazai séfeket

|

Átadták az idei Pro Gastronomia díjakat. A Dr. Sándor Dénes által 2018-ban életre hívott díjat a hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg. 2024-ben László György, a Forum szálloda legendás séfje, Hamvas Zoltán – Széll Tamás – Szulló Szabina – Csahók Ibolya, a két Michelin-csillagos Stand étterem és a Michelin ajánlott Stand25 Bisztró tulajdonosai megosztva, Alain Ducasse, francia séflegenda érdemelte ki a díjat. Az ifjúsági díjat Dalnoki Bence és Dalnoki-Peteli Dorottya megosztva kapták.

A Pro Gastronomia díjat Dr. Sándor Dénes, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) Vendéglátás Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense a magyar gasztronómia népszerűsítésére, a vendéglátó szakma kiemelkedő személyiségei és ígéretes fiatal képviselői szakmai tevékenységének elismerésére alapította 2018-ban.

A díjról

A szakmai díjat évente maximum négy főnek ítélhetik oda. A díjjal párhuzamosan – ifjúsági díjként – átadnak egy Dr. Sándor Dénes által viselt séfkabátot is, a gasztronómia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal szakembernek vagy/és a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán, illetve jogelőd intézményeiben korábban diplomát szerzett hallgató részére.

A díjazottak személyét idén az ötletgazda mellett Dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK Vendéglátás Tanszékének főiskolai tanára, Dr. Gundel János professzor emeritus, Kőrössy Zoltán Eventrend társtulajdonos és Segal Viktor chef, gasztronómiai tanácsadó választotta ki.

A díjazottak 2024-ben:

· László György, a Forum Szálloda legendás séfje 1990-2001 között, a Danubius Hotels Group vezető konyhafőnöke 2003-2018 között. A Chaine des Rôtisseurs ifjú szakácsversenyek tiszteletbeli konyhaművészeti tanácsadója.

· Hamvas Zoltán - Széll Tamás - Szulló Szabina - Csahók Ibolya megosztva, a két Michelin csillagos Stand étterem és a Michelin ajánlott Stand25 Bisztró tulajdonosai.

Hamvas Zoltán, a hazai gasztronómia meghatározó alakja, az első olyan magyar Bocuse d’Or csapat trénere, amely részt vehetett a lyoni világdöntőn. 2013 óta a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. Vezetésével sikeresen nyerte el kétszer is Budapest a 2016-os és 2022-es európai döntő házigazda szerepét.

Széll Tamás, az első magyar séf, aki versenyezhetett a Bocuse d’Or lyoni döntőjében 2011-ben. 2016-ban a Budapesten megrendezett európai válogatón első helyen végzett. 2017-ben Lyonban versenyezve negyedik helyezést ért el.

Szulló Szabina, séf 2016-ban a Bocuse d’Or Europe győztes magyar csapatának elnöke volt. 2022-ben is ő vezette a Bocuse d’Or Europe-on ezüstérmet szerzett csapatot.

Csahók Ibolya, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán szerezte diplomáját. Közel kilenc évet dolgozott az Onyx étteremvezetőjeként. 2017-től a Michelin ajánlott Stand25 Bisztró, majd 2018-tól az immár két Michelin csillagos Stand étterem vezetője és tulajdonosa.

· Alain Ducasse, francia séflegenda. 9 országban lévő 33 étterme 21 Michelin csillaggal büszkélkedhet, ami világrekord.

· Ifjúsági díjazott: Dalnoki Bence és Dalnoki-Peteli Dorottya megosztva. Dalnoki Bence 2022-ben második lett a Bocuse d’Or Europe budapesti versenyén, míg 2023-ban bronz szobrot vehetett át a verseny lyoni döntőjében. Bence a Stand étterem sous-chefje. Dalnoki-Peteli Dorottya a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának egykori hallgatója. Gyakorlatát Svájcban végezte, szakmai karrierjét az Onyx étteremben kezdte, majd a Stand étterem nyitócsapatának tagja volt. 2019-től a Stand25 Bisztró éttermi vezetőjeként dolgozik. A Chaine des Rôtisseurs szakácsversenyek állandó segítője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Central is clearly becoming international – interview with Petr Bednar

To maintain our independence, we need to focus on increasing our reach, revenue and profitability - says Petr Bednar. In an interview given to our magazine, the digital and business development director of Central...

A Central egyértelműen nemzetközi céggé válik – interjú Petr Bednarral

Az elérésünk, a bevételeink és a jövedelmezőségünk növelésére kell koncentrálnunk, hogy megőrizzük a függetlenségünket – véli Petr Bednar. A Central Médiacsoport digitális és üzletfejlesztési igazgatója a lapunknak adott interjúban beszélt a cseh és a...

Új trendek a hazai médiapiacon

Legalább három online videós szolgáltatást használ egy adott hónapban a 18-59 éves, internettel rendelkező magyarok 82 százaléka – derül ki az NMHH támogatásával a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és a Nielsen által készített...

Az európai utazóknak is fontos a fenntarthatóság

Az európaiak 2025-ben várhatóan gyakrabban fognak utazni és többet is költenek utazásra – derül ki a világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor új kutatásából. Az ágazatnak ugyanakkor sürgősen meg kell oldania a növekedésből adódó...

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jótékony akcióban a SPAR

Adománykártyák értékesítésével indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország Adni Öröm! karácsonyi akciója. 2024. december 1-17. között a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben, valamint a SPAR online shopban kapható adománykártyák árával élelmiszercsomagok...

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Central is clearly becoming international – interview with Petr Bednar

To maintain our independence, we need to focus on increasing our reach, revenue and profitability - says Petr Bednar. In an interview given to our magazine, the digital and business development director of Central...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...