
Elkezdődött a mobilipar legnagyobb éves találkozója, a Mobile World Congress (MWC), a héten Barcelona lesz a technológiai szektor fővárosa. A várakozások szerint százezernél is többen látogatnak majd ki az eseményre és ők több mint 2700 kiállító újdonságait csodálhatják majd meg. A helyszínen tartózkodik főszerkesztőnk, Simon Krisztián, akinek beszámolója szerint már az első napon elképesztő a tömeg, szinte alig lehet haladni a kiállításon és hatalmas és rendkívül színes, vibráló standokkal igyekeznek minél inkább felhívni magukra a figyelmet a márkák.
Az MWC a világ legfontosabb szakmai vására, ahol az okostelefonok mellett általában a mobilszolgáltatás, illetve a hálózatépítés is terítékre kerül. A ma kezdődött esemény csütörtöki tart majd a barcelonai Fira de Gran Via-n. A rendezvényre több mint 100 000 embert várnak, ami alig marad el a legsikeresebb, 2019-es MWC 110 000-es látogatószámától. A kiállításon mintegy 2700 cég vesz részt, köztük a világ vezető technológiai vállalatai, mint például a Huawei, a Samsung, a Xiaomi, a Microsoft, a Meta és a Google.
A „Converge, connect, create” mottóval a Mobile World Congress idén bemutatja a mesterséges intelligencia és az 5G területén az új trendeket. A legújabb okostelefonok mellett táblagépek, okosórák, okosszemüvegek is bemutatkoznak majd és a virtuális valóságot megjelenítő eszközökre is lehet számítani. Izgalmas újdonság lehet a mobilok mellett a Xiaomi SU7 Ultra elektromos járműve, vagy az az autó, amit távolról lehet irányítani. A Nokia és az Elmo Cars által kifejlesztett modellt a vásáron fogják tesztelni - a jármű Finnországban fut majd, de Barcelonából lehet majd vezetni.
Az MWC 2025-re várt több mint 100 000 résztvevő között jelentős lesz az ázsiaiak jelenléte. Néhányan közülük már évek óta részesei a szakkiállításnak, mint például a Huawei, a Xiaomi vagy az SK Telecom, míg mások először lesznek jelen, mint például a China Unicom, vagy olyan felhőalapú számítástechnikai márkák, mint az Alibaba Cloud vagy a Tencent Cloud.
Az MWC híres az előadóiról és ebben idén sem lesz változás. Ott lesz köztük Garri Kaszparov sakknagymester, Steve Wozniak, az Apple társalapítója, illetve Cassie Kozyrkov mesterséges intelligencia szakértő, a Google korábbi vezető menedzsere.
Az 5G összekapcsolhatóság és a mesterséges intelligencia szintén visszatérő témák lesznek, felszólal Jurgen Schmidhuber, a modern mesterséges intelligencia „atyja”, valamint Brendan Carr amerikai kommunikációs tisztviselő is.
A kiállítás több mint 500 millió eurós hatást gyakorol Barcelonára, a város turisztikai célú apartmanjainak 95 százalékát elfoglalja. A szervezők 21 000 szállodai szobát foglaltak le a résztvevők számára a hétfőről keddre virradó éjszakára. Az éttermek és éjszakai klubok 125 millió eurós bevételre számítanak a hét folyamán.
A helyszínen tartózkodik főszerkesztőnk, Simon Krisztián, aki arról számolt be, hogy már az első napon elképesztő a tömeg, szinte mozdulni sem lehet a kiállításon. A helyszíni hírek szerint hatalmas figyelmet kap majd idén a mesterséges intelligencia az eseményen. A kiállítók közül sokan óriási, nagyon színes standokkal készültek, és feltűnően sok ázsiai márka képviselteti magát Barcelonában. Főszerkesztőnk közlése szerint ahogy minden évben, idén is kilátogatott az eseményre VI. Fülöp spanyol király is, aki kíséretével ma délelőtt többek között a Telefónica standját tekintette meg.