
Idén Radovics Péter, a Lounge Group kreatívigazgatója is helyet foglal a MAD STARS nemzetközi zsűrijében, amely három fordulóban választja ki a szakmai minőség, eredetiség vagy társadalmi és kulturális hatás szempontjából kiemelkedő projekteket.
2025-ben immár 18. alkalommal rendezik meg Ázsia egyik legnagyobb kreatív fesztiválját, amely minden évben a dél-koreai Busanban gyűjti össze a reklám-, marketing- és digitális tartalomipar meghatározó szereplőit. A fesztivál programjai között inspiráló előadások, workshopok és networking események is helyet kapnak, továbbá idén is elindult a Young Stars verseny, amely a pályakezdő kreatívoknak ad lehetőséget, hogy nemzetközi közönség előtt mutassák meg ötleteiket, szakmai visszajelzést kapjanak, és kapcsolatokat építsenek a szakma vezető szereplőivel. A MAD STARS így valódi nemzetközi találkozóponttá vált a kreatív szakma számára. Különlegessége, hogy a kreativitás mellett nagy hangsúlyt helyez a technológiai és kulturális újdonságokra, idén kiemelten a mesterséges intelligencia és az innovatív megoldások szerepére.
A MAD STARS zsűrijébe meghívást kapni éppen ezért valódi szakmai elismerés. A kiválasztott szakemberek több mint 70 országból érkeznek, és összesen 442 kategóriában értékelik a legkiemelkedőbb kreatív munkákat. Idén magyar taggal is bővült a zsűri: Radovics Péter, a Lounge Group kreatívigazgatója csatlakozott a szakmai körhöz. Korábban már több rangos nemzetközi verseny – mint a WINA vagy a Luum Awards – zsűrijében is közreműködött, ezúttal pedig a MAD STARS döntéshozói között képviselheti a magyar kreatívipart.
A zsűrizés menete is a nemzetközi színvonalat tükrözi: a többfordulós értékelés során először online szűrik meg a pályaműveket, majd a shortlistre került alkotásokat két körben, előbb online, végül személyesen, Dél-Koreában vitatják meg a tagok. A végső döntés így már a helyszínen születik meg arról, kik vihetik haza az arany, ezüst, bronz, kristály vagy akár a Grand Prix díjakat.
A fesztivált augusztus 27–29. között tartják Busanban, a díjakat pedig a zárónapon fogják átadni.