Eger, Miskolc, Nyíregyháza – ide utaznak a családok az őszi szünetben

Az október 23-ai hosszú hétvégével kezdődik az őszi szünet, amely sok család számára egyet jelent egy közös belföldi kikapcsolódással. A Szallas.hu foglalási adatai szerint a legnépszerűbb úti célok között Eger, Miskolc és Nyíregyháza vezeti a listát a gyermekkel utazók körében. A legtöbb családos foglalás 3 vagy 4 főre szól, jellemzően 2–3 éjszakás tartózkodásra, és 46 százalékuk 70–170 ezer forint közötti kosárértékű.

Az idei őszi szünetre eddig a legtöbb gyermekkel utazó vendég Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Gyula és Siófok szálláshelyeit választotta. A belföldi tízes toplistán szerepel még Budapest, Pécs, Zalakaros, Hajdúszoboszló és Szeged is. Régiós bontásban továbbra is Észak-Magyarország a legkeresettebb, a foglalások 27 százaléka ide érkezik. Nyugat-Dunántúl követi 15 százalékkal, míg a Balaton régió részesedése 12 százalék.

A legtöbb család 2 éjszakás (43%) vagy 3 éjszakás (35%) tartózkodásra érkezik a szálláshelyekre. Az egyéjszakás foglalások aránya 11 százalék körüli, éppúgy mint a négy vagy több éjre szóló foglalásoké. „A családi utazások zöme 3 vagy 4 főre szól" – tette hozzá Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.

A gyerekkel utazók közül minden harmadik hotelt választ az őszi szünetre, 30 százalékuk apartmant, negyedük vendégházat foglal. Körülbelül minden tizedik vendég a panzió mellett dönt, míg az egyéb szállástípusok részesedése a Szallas.hu foglalásaiból 3 százalék. Ellátást a foglalások 59 százalékánál kértek – többségében félpanzió formájában. A szünetre szóló foglalások 39 százaléka wellness-szálláshelyre érkezett.

Szüreti mulatság, halloweeni tökfaragás, Márton-napi hagyományok a szálláshelyeken

Az őszi szünetben országszerte számtalan családbarát program és tematikus élmény teszi még emlékezetesebbé a közös kikapcsolódást. Sok szálláshely egész héten át tartó gyerek- és családi programkínálattal várja a vendégeket: kézműves foglalkozások, animáció, minidiszkó, tökfaragás, jelmezes felvonulás, bűvészműsor, tematikus játékok és mesés színházi előadások színesítik a napokat. A szürethez és halloweenhez kapcsolódó események mellett a Márton-napi időszak is fontos szerepet kap, újbor-kóstolókkal és libás finomságokkal.

Állatkertek, várak, fürdők a családok bakancslistáján

„Az őszi szünet remek alkalom arra, hogy a családok együtt fedezzenek fel új élményeket, hiszen ilyenkor nemcsak a természet kínál különleges programokat, hanem számos attrakció is izgalmas kikapcsolódást tartogat” – mondta Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók üzletágának vezetője. A szakember elmondta, hogy tapasztalataik szerint sokan keresik fel például a Nyíregyházi Állatparkot, az Egri várat, a Fővárosi Állat- és Növénykertet vagy a Visegrádi Fellegvárat. A történelmi helyszínek mellett népszerűek a kastélyok és múzeumok, mint az Almásy-kastély Gyulán, a Skanzen Szentendrén vagy a Festetics-kastély Keszthelyen, míg a feltöltődésre vágyókat olyan fürdők várják, mint a Zalakarosi Fürdő, a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő vagy a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő.