Így erősítenék a magyar animáció versenyképességét

A Magyar Animációs Producer Szövetség (MAPSZ) a Nemzeti Filmintézet és a Kreatív Európa Program támogatásával 2027 végéig új szakmai programot indít, amely hosszú távon növeli a magyar animáció nemzetközi jelenlétét és koprodukciós lehetőségeit. A kezdeményezés célja, hogy a hazai stúdiók és alkotók egységesen jelenjenek meg Európa vezető iparági fórumain, és tartósan erősödjön a magyar animáció pozíciója a nemzetközi piacon.

(kiemelt képen az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál hivatalos magyar arculata)

A hazai animáció látványos felívelésének időszakát éli: a gyors és korszakváltó technológiai fejlődés egyszerre hoz új lehetőségeket és komoly kihívásokat a szereplők számára. Erre válaszul a Nemzeti Filmintézet 2024-ben elindította a magyar animáció fejlesztését szolgáló cselekvési programját, amely a szektor gazdasági és kulturális teljesítőképességének erősítését, valamint hosszú távú versenyképességének biztosítását célozza. A program keretében valósult meg nyáron a Magyar díszvendégség a világelső animációs fesztiválon és szakma fórumon a franciaországi Annecy-ban.

„Ezek a szakmai kezdeményezések a nemzeti animációs stratégia szerves részei, és az Annecy animációs fesztivál magyar díszvendégsége során elindult, sikeres programok folytatását jelentik. A cél, hogy ezekből az eredményekből tartósan, és hosszútávon épüljön a magyar animációs ipar.” – mondta Pesti Ákos mozgóképipari vezető kormányfőtanácsos.

„A MAPSZ nemzetközi stratégiájának egyik kiemelt célja, hogy a magyar animáció alkotói és producerei stabil, látható és versenyképes szereplői legyenek az európai animációs szakmai közegnek. Ennek érdekében a szervezet szoros együttműködést alakított ki a CEE Animationnel – azzal a regionális hálózattal, amely Közép- és Kelet-Európa animációs szektorát fogja össze, és olyan platformokat működtet, ahol a térség projektjei, szakemberei és koprodukciós lehetőségei találkozhatnak az európai piac szereplőivel. Az együttműködés célja, hogy összekapcsolja az alkotókat, stúdiókat és intézményeket, valamint megerősítse az európai animációs ökoszisztémát, különös tekintettel a fejlődő régiókra” - egészítette ki Temple Réka producer, a MAPSZ elnöke.

A magyar animáció 2025-ös Annecy-i díszvendégség jelentős szakmai áttörést hozott: a hazai alkotók munkái kiemelt érdeklődést váltottak ki, a programok teltházasak voltak, és a magyar animáció európai jelenléte kézzelfoghatóan megerősödött. Ez a siker világosan megmutatta, hogy a szektor stabil, exportképes és nemzetközileg is versenyképes.

A stratégia részeként valósul meg a 2026 tavaszán Budapesten második alkalommal megrendezésre kerülő Hunimation Magyar Animációs Szakmai- és Pitchfórum, ahol 10-12 új projekt mutatkozik be, közülük öt pedig az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Partner Pitchére juthat el. Ezt követi 2026 nyarán a CEE Animation Workshop egyhetes, budapesti kiemelt állomása, amely egy intenzív szakmai fejlesztésnek és nemzetközi fórumnak ad otthont, elősegítve új koprodukciók létrejöttét.

A partnerség része még az AHUB (Animation Hub) európai online platform használata is, amely rendszeres megjelenési lehetőséget biztosít a magyar alkotásoknak. A platform interjúkkal, szakmai anyagokkal és kapcsolati adatbázissal növeli a láthatóságot, és elősegíti a nemzetközi szakmai beágyazódást, valamint a gyártásban lévő és már elkészült alkotások nemzetközi forgalmazását.

A hazai animációs ipar nemzetközi jelentlétét erősíti a Hunimation.com angol nyelvű animációs platform is, amely a 2025-ös Annecy-i díszvendégséghez kapcsolódva jött létre, és a magyar animációs ipar átfogó, aktuális szakmai bemutatkozását nyújtja.

A kétéves program megvalósítása során a MAPSZ szorosan együttműködik a Nemzeti Filmintézet Képzési Igazgatóságával, valamint az animációs képzési intézményekkel, mint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem - olvasható az NFI honlapján.