Már lehet nevezni a Visa „She’s Next” programjára

A Visa 2026-ban ismét elindítja She’s Next programját Magyarországon, amelynek célja a női vezetésű vállalkozások fejlődésének támogatása. A program keretében a Visa három vállalkozónőt, míg az OTP Bank és az MBH Bank egy-egy nyertest támogat egyenként 5 millió forintos pénzügyi hozzájárulással, valamint egyéves, vállalkozásra szabott mentorálással. A pályázatra 2026. március 18. és május 3. között lehet jelentkezni.

„A Visa She’s Next programmal a kisvállalkozásoknak szeretnénk támogatást nyújtani ahhoz, hogy továbbléphessenek, legyen szó növekedésről, digitalizációról, új ügyfelek eléréséről vagy éppen a megfelelő mentor megtalálásáról. Célunk, hogy segítsünk az ambíciókat hosszú távon is fenntartható fejlődéssé formálni” – mondta el az idei pályázat indulását bejelentő eseményen Juhász Katalin, a Visa regionális termékfejlesztési vezetője.

Bár a szektort rengeteg kihívás éri, a Visa régiós felmérése szerint a magyar fogyasztók kifejezetten erős bizalommal fordulnak a kis- és középvállalkozások felé: a válaszadók 40 százaléka nagyobb bizalmat szavaz nekik, mint az állami intézményeknek vagy a nagyvállalatoknak. Ez a bizalom azonban az online térben rendkívül sérülékeny, egy biztonsági probléma vagy digitális visszaélés után a vásárlók közel hetven százaléka nem tér vissza az érintett vállalkozáshoz, ami különösen nagy kockázatot jelent a növekedésre készülő kisebb cégek számára.

A kutatás arra is rámutat, hogy a fogyasztók ma már nemcsak minőségi terméket vagy szolgáltatást várnak el, hanem biztonságos, átlátható és megbízható digitális működést is. Ez a kihívás sok női vezetésű vállalkozás számára egyszerre jelent lehetőséget és tanulási folyamatot.

A Visa She’s Next program ezekre a valós piaci helyzetekre reagál: a pénzügyi támogatás mellett olyan mentorprogramot kínál, amely segíti a résztvevőket a tudatos digitális jelenlét, az ügyfélbizalom és a hosszú távú üzleti stabilitás megerősítésében.

„Az elmúlt három év tapasztalatai alapján látható, hogy a Visa She's Next több, mint egy pénzügyi támogatási program. Ezek a vállalkozónők tehetségesek, ambíciózusak, érzékenyek, kreatívak – de vezetőként sokszor magányosak. A She's Next felbecsülhetetlen értéket biztosít számukra: egy szakmai-emberi közösséget, ahol kapcsolódhatnak, feltehetik a kérdéseiket, megoszthatják a problémáikat és tapasztalatot cserélhetnek. Vállalkozóként én is hasonló cipőben járok, ebből a szempontból külön öröm, hogy részese lehetek ennek a közösségnek" – mondta D. Tóth Kriszta, a WMN alapító-kreatív igazgatója.

A negyedik évébe lépő She’s Next program az anyagi támogatást hosszú távú készségfejlesztéssel ötvözi. A Visa által díjazott három nyertes mellett az OTP Bank és az MBH Bank is elismer 1-1 vállalkozónőt. A program a díjazottak számára 5 millió forint pénzügyi támogatást, egyéves, személyre szabott üzleti mentorálást, hozzáférést a vállalkozói és alumni hálózathoz, valamint helyi eseményeken és médiában való megjelenési lehetőséget kínál.

A programra olyan vállalkozások jelentkezését várják, amelyek többségi tulajdonosa nő, vagy olyan egyéni vállalkozók, ahol az üzleti tevékenységet nő végzi. Feltétel, hogy a vállalkozást 2024. január 1. előtt jegyezték be, a megelőző üzleti évet pozitív eredménnyel zárták, és jelenleg a bővülés, továbbfejlődés a következő céljuk.

A Visa She’s Next program az elmúlt években Magyarországon is élő és támogató női vállalkozói közösséggé vált. A program nemcsak pénzügyi forrást biztosít a résztvevőknek, hanem olyan tudást, kapcsolódásokat és láthatóságot is, amelyek hosszú távon segítik a vállalkozások fejlődését. A helyi megvalósítást az Impact Hub Budapest támogatja, amely évek óta aktív szereplője a hazai vállalkozói ökoszisztémának.