ÚJ SUV csúcsmodelljét, a hétüléses ATTO 8-at mutatta be Párizsban a BYD

A BYD új SUV csúcsmodellt mutatott be a Párizsi Autószalonon. A hétüléses ATTO 8 a gyártó első, FLASH töltésre is képes modellje, akkuja akár 9 perc alatt 0-ról 97%-ra tölthető.

Az európai piacon már sikeresen teljesítő ATTO 2-ből, az ATTO 3-ból, a SEALION 5-ből és a SEAL U-ból álló BYD SUV-paletta csúcsán álló új ATTO 8 kétféle teljesítménnyel és választhatóan hátsó-, vagy összkerék-hajtással érkezik már 2027 első negyedévében. Hajtásláncait és 115 kWh-s akkumulátorát eleve hosszú hatótávolság elérésére tervezték (653 km), menetteljesítményei kimagaslóak. A 775 LE-s Excellence AWD kivitel 4,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra.

Stella Li, a BYD alelnöke a bemutató kapcsán elmondta: "Technológiai vállalatként a BYD fő célja, hogy tudását ügyfelei szolgálatába állítsa. Az ATTO 8 ennek kiváló példája, hiszen legfejlettebb hajtásláncainkkal és második generációs Blade akkumulátorunkkal több, mint 600 km-es hatótávolságra képes, miközben csúcstechnológiákat kínál akár 7 utas számára. A FLASH töltés gyorsasága azt az áttörést hozza el az elektromos autók világába, amelyre mindenki oly régóta várt. A töltés immár nem hosszabb, mint egy átlagos tankolás, vége a hatótáv-félelemnek. Az ATTO 8 tökéletesen bizonyítja, hogy a kutatásba és a fejlesztésbe fektetett erőfeszítések közvetlenül a felhasználók érdekeit szolgálják, hiszen mindennapi valós igényeket szolgálnak ki."

Az ATTO 8 5040 mm hosszú, 1996 mm széles és 1760 mm magas, így méreteivel is az SUV piac csúcskategóriájába illik, utasterében kényelmesen elfér hét felnőtt.

Az ATTO 8 kétféle, tisztán elektromos változatban érkezik, így a vásárlók hátsó- és összkerék-hajtást is választhatnak. A Design RWD modelleket egyetlen, a hátsó tengelyhez beépített villanymotor hajtja, 462 LE (340kW) teljesítménnyel és 365 Nm forgatónyomatéki csúccsal. Ez a változat 8 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100km/h-ra és 115 kWh-s akkumulátorával 653 km-es vegyes (WLTP) hatótávolságra képes. Így akár a Párizs-Frankfurt távolság megtételére is alkalmas egyetlen töltéssel.

Az Excellence AWD modellekben első villanymotor is dolgozik a hátsó mellett, ezzel az összteljesítmény 775 LE-re (570 kW) nő, a nyomatéki maximum pedig eléri a 775 Nm-t. Az állórajtos 100 km/h-s gyorsulás szintideje is sportautós, mindössze 4.6 másodperc. Az akkumulátor azonos a hátsókerék-hajtású változatéval, de a WLTP ciklus szerinti vegyes hatótávolság így is eléri a 602 km-t.

Az ATTO 8 a BYD első európai modellje a Blade akkumulátor második, már FLASH gyorstöltésre is alkalmas generációjával. Ezzel a módszerrel a 115 kWh-s akku mindössze 5 perc alatt 10-ről 70%-ra tölthető és a 10-97%-os töltés is megvan 9 perc alatt. A rendszer extrém hidegben is gyors: -30°C-ban is képes 20-ról 97%-ra tölteni az ATTO 8-ast 12 perc alatt. A FLASH töltéssel elérhető a BYD ígérete: “5 perc alatt menetkész, 9 perc alatt tele, és hidegben is csak 3 perccel több”.

A FLASH töltők európai hálózata gyorsan bővül, 2027 végére már 3000 ilyen állomás működik majd Európa-szerte. Az ATTO 8 ezzel ténylegesen kompromisszumok nélkül használható, az első ilyen hétüléses SUV a piacon. Akkuját 10-ről 97%-ra tölteni nagyjából harmadannyi idő, mint a konkurencia hasonló modelljeinek 10-80%-os töltése.

Az ATTO 8 tágas utastere letisztult, kifinomult és magas minőségű anyagokból áll; valóban teljes értékű hétüléses. A hatalmas, 2.39 m2-es panoráma üvegtetőn át árad a beltérbe a természetes fény. Az ajtópanelekre forduló műszerfal felületei kellemes tapintásúak és puhák, a burkoló anyagok között a szarvasbőr is megtalálható. Az ATTO 8 mindkét változatának vezető előtti kijelzője 10.25 colos, a “szélesvásznú” head-up kijelző képátlója pedig extrahosszú: 26 col. A 15.6 colos központi érintőképernyőn a Google beépített szolgáltatásai is futnak, a Google navigáció, a Google asszisztens és a Google Play Store.

A beltér mind a hét utasnak teljes értékű kényelmet kínál, az első ülések és a középső sor szélső helyei fűthetők, szellőztethetők és masszázsfunkcióval is felszerelték őket. Még a két leghátsó utasnak is jár állítható fejtámla, két kartámaszba épített pohártartó, a háromzónás fűtő-hűtő-szellőző-rendszer pedig extra komfortot kínál. Valamennyi modellváltozat összes ülésének kárpitja valódi bőr.

A Design RWD modellek hangrendszere tízhangszórós, az Excellence ADW-khez pedig 21 hangszórós DiSound rendszer tartozik. Utóbbiak első hűtődoboza akár -6°C és +50°C előállítására is képes. A mobilkészülékek töltése minden utas számára problémamentes, hiszen az 50 W teljesítményű vezeték nélküli töltő éppúgy alapfelszerelés, mint a két első (60 W-os) USB-C port. A hátsó utasoknak is jár két ilyen, egy 18 és egy 60 W-os.

Az ATTO 8 csomagtartója mind a hét ülés használatával is 270 l-es, a két hátsó sor támláit előre döntve azonban 1960 l-re bővül. Az első csomagtartó (frunk) befogadóképessége 136 l. Az ATTO 8 2027 első negyedévében érkezik meg az európai márkakereskedésekbe.

A SHARK DMO értékesítése a következő hónapokban indul

A BYD másik fontos párizsi sztárja a SHARK DMO. Az innovatív pick-up értékesítése már a következő hónapokban elindul. A BYD bevált Super Hybrid hajtáslánca messze felülmúlja a hagyományos dízelmotoros pick-up-ok képességeit kiváló hatásfokával és nagy teljesítményével. A rendszer tisztán elektromos hatótávolsága hosszú, 90 km-es.

A SHARK azoknak készül, akik hatékony és erős pick-up-ot keresnek hosszú elektromos hatótávval, ugyanakkor munkájuk, vagy hobbijuk miatt hosszabb utakat is gyakran teljesítenek. A duplafülkés SHARK ötüléses kabinja a BYD-tól megszokott magas technológiai színvonalat kínálja, a külső elektromos eszközök működtetésére is alkalmas V2L rendszer két töltőcsatlakozóról is működtethető.

A Super Hybrid DMO hajtásláncban két villanymotor dolgozik: az első 231 LE és 310 Nm leadására képes, a hátsó 204 LE-s, 340 Nm-es nyomatéki csúccsal. A kombinált rendszerteljesítmény 436 LE (650 Nm), a SHARK 5.7 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra.

A DMO hajtáslánc az elektromos üzemet részesíti előnyben minden forgalmi és terhelési helyzetben, az elöl, hosszában beépített 1.5 l-es turbós benzinmotor az esetek túlnyomó részében generátorként dolgozik, áramot termelve a Blade akkumulátornak, vagy közvetlenül a hajtó villanymotoroknak. A benzinmotor önmagában 150 LE-s (240 Nm).

A SHARK létraalvázas, ez a kialakítás nem csak erős, de hosszabb rúgóutakat is tesz lehetővé, mint az önhordó rendszer - kifejezetten a DMO hajtás elemeinek befogadására tervezték. A Blade akku közvetlenül celláival kapcsolódik a vázhoz (CTC: Cell To Chassis), védelme terepkörülmények között is teljes. Az alváz több mint 50%-ban nagyszilárdságú acélelemekből épül fel, vegyes csavarodási merevsége magas, 34,048 Nm/fok.

A SHARK 32.2 kWh-s akkumulátora a kategória legnagyobbja, kapacitása közel háromszorosa az európai piacon kapható egyetlen plug-in konkurensének. Tisztán elektromos hatótávolsága hosszú (90 km), és a hajtáslánc takarékos működéséből eredően a kombinált hatótáv is nagy. Egy teljes töltéssel és teli tankkal a SHARK összesen 675 km lefutására képes, WLTP ciklus szerinti súlyozott vegyes fogyasztása 3.5 l/100 km, és az akku lemerülése után is 9.6 l/100 km a vegyes érték.

A 15%-os töltöttségű akkumulátor 11 kW-os váltóáramú töltéssel 3 óra alatt telíthető, az egyenáramú töltés csúcsteljesítménye 55 kW. Utóbbival 30%-ról 80%-ra 21 perc a töltési idő.

A SHARK a BYD-tól megszokott módon gazdag felszereltséggel érkezik számos, a pick-up szegmensben újdonságnak számító elemet is kínálva. Kárpitja vegán bőr, ülései fűthetők és szellőztethetők, hangrendszere pedig 12 hangszórós és a Dynaudio szállítja.

A vezető előtti kijelző képátlója 10.25 col, a középső érintőképernyő 15.6 colos és a head-up kijelző is alapáras. Ezeken felül a hangvezérlés, a vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto, a távolról való kezelést, az utastér előzetes felfűtését és lehűtését is lehetővé tevő BYD app, az 50 W-os vezeték nélküli töltő, a kilépőfények, az első-hátsó parkolóradar, a 360 fokos panorámakamera és a kulcsnélküli kezelés is az alapfelszerelés része.

A SHARK két csatlakozóról is képes V2L feladatokra akár 6 kW-os teljesítménnyel; azaz nagyobb kompresszorok és akár magasnyomású mosók is hosszan működtetők az autó akkumulátoráról. A V2L a töltőcsatlakozón és a platóra szerelt aljzaton át is érhető.

A SHARK DMO forgalmazása egyes európai piacokon már a következő három hónapban elindul, teljesebb értékesítése 2027 első félévében kezdődik.

A felfrissített, ötüléses Dolphin Surf is ott van Párizsban

Az ATTO 8 és SHARK DMO mellett a BYD több sikermodelljét is kiállítja a Párizsi Autószalonon. A közönség láthatja a standon a Super Hybrid DM-i hajtású ATTO 2 DM-i-t, a SEALION 5 DM-i-t és a SEAL U DM-i-t is, olyan elektromos modellek mellett, mint az ATTO 3 EVO és a SEALION 7.

A megújult DOLPHIN SURF szintén Párizsban áll először a nagyközönség elé; a BYD legelérhetőbb árú elektromos modellje immár ötüléses. A hátsó, középső utasnak is jár fejtámla és az utastér is felfrissült. A Comfort kivitel infotainment rendszere szintén megváltozott, nagyméretű 12.8 col képátlójú központi érintőképernyő tartozik hozzá, beépített1 Google szolgáltatásokkal, Google asszisztenssel, Google navigációval és Google Play Store-ral. A Comfort vezető előtti kijelzője is nagyobb lett, mostantól 7 helyett 8.8 colos.

Az utastér első része valamennyi kivitelben jelentősen átalakult. A menetválasztó kar a középkonzolról a jobboldali bajuszkapcsolóra költözött, ezzel a baloldali kapcsoló már az irányjelző és a világítás mellett az ablaktörlőt is működteti.

A kormány szintén új és mostantól - a kategórián túlmutatóan - a Boost és Comfort modellekben fűthető is. A Boost szinten az ülésfűtés szintén alapáron jár, amivel a középső felszereltség a korábbinál még átfogóbb. A légkondicionáló valamennyi DOLPHIN SURF-ben alapáras - és mostantól egyszerűbben is kezelhető.

Az utastéri anyagok átalakultak: az Active és Boost szövetkárpittal készül, a Comfort-ban változatlanul vegán bőr a kárpitozás. A kalaptartó minden kivitel alaptartozéka és az első USB csatlakozók kialakítása is más: a korábbi A és C port helyett mostantól két C típusú található minden SURF-ben.

A 2026-os modellévvel a fényezések kínálata is megújult, friss árnyalat a Skiing White. A színpaletta négytagú, a további három a Lime Green, az Obsidian Black és az Ice Blue. Mostantól az Active modellek is a Boost és a Comfort 16 colos könnyűfém keréktárcsáit viselik, a korábbi 15 colos acélfelnik kikerültek a kínálatból. A belső színek újdonsága a kék, azonban a korábbi fekete és a szürke is változatlanul választható.

A szállítható személyek számának bővülése, a kategóriaelső infotainment rendszer és a 308 literes csomagtartó különösen vonzó ajánlattá teszi a SURF-öt a kategóriájában. Az ötüléses kivitel megjelenésével a korábbi négyszemélyes kialakítás is a kínálatban marad, az egyes piacok igényeihez igazodóan.