Ezekkel a feltételekkel keresik a közmédia új vezérigazgatóját

November 12-ig jelentkezhetnek a pályázók a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségére. A nyilvános pályázat szerint a jelentkezőknek legalább tízéves szakmai gyakorlattal és vezetői tapasztalattal kell rendelkezniük, a kiválasztás során pedig nyilvánosan közvetített meghallgatáson is részt kell venniük. A jelenlegi szabályozás alapján a pozíció maximális havi alapbére bruttó 2,9 millió forint.

A Független Közmédia Testület nyilvános pályázatot hirdetett a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségére. A pályázatnak különös jelentőséget ad, hogy a kiírás a társaság előtt álló szervezeti változásokra is felhívja a figyelmet. A Duna Médiaszolgáltató elnevezése a jogszabályban meghatározott beolvadás végrehajtását követően Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.-re változik. Emellett az MTI Nonprofit Zrt. esetleges országgyűlési létrehozásához kapcsolódó vagyoni és szervezeti változásokkal is számolniuk kell a pályázóknak.

Ki lehet a közmédia vezérigazgatója?

A pályázati felhívás szerint a tisztségre büntetlen előéletű, felsőfokú végzettséggel rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki, akinek legalább tízéves szakmai gyakorlata és vezetői tapasztalata van. A pályázóknak az önéletrajzukban kellően részletesen be kell mutatniuk korábbi szakmai és vezetői tevékenységüket, hogy a Testület ellenőrizni tudja a feltételek teljesülését. A pályázati adatlapon emellett nyilatkozniuk kell arról, hogy megfelelnek a jogszabályi követelményeknek.

A büntetlen előélet, a magyar állampolgárság és a felsőfokú végzettség mellett a vezérigazgatói tisztség betöltésére összeférhetetlenségi és további, médiaszektorra vonatkozó szabályok is érvényesek.

Milyen fizetésre számíthat a nyertes pályázó?

A pályázati felhívás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezetőinek javadalmazására vonatkozó kormányhatározat alapján határozza meg a vezérigazgatói pozíció maximális alapbérét. A kiírás közzétételekor a Duna Médiaszolgáltató az alacsony komplexitású gazdasági társaságok kategóriájába tartozik, így a maximális bruttó havi alapbér 2 904 600 forint. Ha a társaságot később közepes komplexitásúvá sorolnák át, a maximális havi alapbér 3 193 650 forintra, magas komplexitású besorolás esetén pedig 3 482 700 forintra emelkedhet.

A megadott összegek felső határok, nem automatikusan járó fizetések. A munkabért és a kapcsolódó feltételeket a Testület határozza meg a vonatkozó jogszabályi keretek között.

Mit várnak el a jelentkezőktől?

A pályázat központi eleme egy részletes szakmai koncepció, amelynek terjedelme 30–60 A4-es oldal lehet, 12-es betűmérettel, a címlap és a tartalomjegyzék nélkül számítva. Az ezen felüli részeket a Testület nem veszi figyelembe.

A jelentkezéshez öt dokumentumot kell benyújtani: az aláírt pályázati adatlapot, az aláírt szakmai koncepciót, az önéletrajzot, a felsőfokú végzettséget igazoló oklevél másolatát, valamint a büntetlen előéletet igazoló, 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt.

A pályázatok beadási határideje 2026. november 12-én éjfélkor jár le.

Nyilvános meghallgatás és kétfordulós választás

A pályázati eljárás lebonyolításáért a Független Közmédia Testület felel. A beadási határidő lejártát követő négy munkanapon belül megvizsgálják a pályázatok érvényességét, és közzéteszik a meghallgatások időpontját. A jelentkezők személyes meghallgatására a határidőt követő nyolc napon belül kerül sor.

A meghallgatások nyilvánosak lesznek, a Testület honlapján élő kép- és hangközvetítéssel lehet majd követni azokat. A pályázók előzetesen meghatározott, egymással azonos időtartamú keretben ismertetik szakmai koncepciójuk lényegét, majd válaszolnak a feltett kérdésekre. A meghallgatásokról készült felvételeket később is elérhetővé teszik a honlapon.

A választás két szavazási körből áll. Az elsőben a Testület valamennyi tagja szavaz a pályázók alkalmasságáról. A pályázati dokumentációt és a meghallgatást külön-külön értékelik, majd a pályázók egyéni eredményei alapján sorrendet állítanak fel.

A második fordulóba a két legtöbb támogató szavazatot kapott jelentkező jut be. A Testület szükség esetén újabb meghallgatást is tarthat számukra. A végső döntéshez a Testület tagjainak többségétől származó támogató szavazat szükséges. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

A kinevezésről és a munkaszerződés tartalmáról a Testület zárt ülésen szavaz. Ha a megválasztott jelölt nem fogadja el a munkaszerződés feltételeit, a módosított szerződésről ismét döntést hoznak. Ha a feltételekben nem születik megállapodás, új vezérigazgatót kell választani.

A pályázattal kapcsolatos részletes információk itt érhetők el.