Rákaptak a különleges sörökre a magyarok

A sörkülönlegességek, kézműves sörök, valamint az alkoholmentes ízesített sörök „mentek nagyot” tavaly, egyik évről a másikra, 20 százalékot meghaladó mértékben nőtt forgalmuk, derül ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből. A sör magyarországi kiskereskedelmi forgalma értékben változatlan maradt 2015-ről 2016-ra, mennyiségben pedig 1 százalékot csökkent. A jellemzően július-augusztusra koncentrálódó, nagy szezonalitású kategóriából értékben 133 milliárd forint fogyott tavaly. Az itthon még mindig különlegességnek számító cider forgalma értékben 15 százalékkal, mennyiségben 17 százalékkal emelkedett.

 

Szeretik a magyarok a sört: értékben a feldolgozott hús után ebből fogy a legtöbb a kiskereskedelemben: éves mennyisége tavaly megközelítette a négymillió hektolitert. Ugyanakkor összfogyasztása erőteljesen időjárásfüggő. Míg 2015-ben kiugrott a fogyasztás, a tavalyi enyhébb nyár minimális értékbeli és mennyiségi csökkenést eredményezett éves szinten. A 2016-os július-augusztusi főszezonban az időjárás gyártókra kedvezőtlen alakulása miatt az értékbeli csökkenés mértéke 4 százalék fölött volt, és mennyiségben közel 6 százalékkal kevesebb alkoholos és alkoholmentes „folyékony kenyér” csúszott le országos szinten, ez 43 000 hektoliterrel marad el a 2015-ös volumentől – írja közleményében a Nielsen.

 

A Nielsen adataiból az is kiderül, hogy bejöttek a gyártóknak a kézműves és különleges sörök. Értékben 25 százalékkal, mennyiségben 20 százalékkal nőtt forgalmuk, és a teljes piacból hat százalékot hasítanak ki. A sörmixek piacán pedig különösen az alkoholmentes szegmens népszerűsége szembeötlő: minden száz értékesített, ízesített sörből 48 alkolholmentes, ez 10 százalékkal haladja meg a 2015-ös adatokat. Az ízesített, alkoholmentes sörök között a legnépszerűbb ízek a citrom, lime-menta, grapefruit, bodza-citrom és bodza, melyek ily módon a többi üdítőital kategóriával veszik fel a versenyt.

 

„A legdinamikusabban fejlődő szegmens az ízesített, alkoholmentes sörmixeké, és ez összességében hosszú távon hatással lehet a teljes üdítőital-piacra is” – mondta Séra Kata, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. „Jóllehet, a sörfogyasztásnál továbbra is az alacsony árfekvésű sörök viszik a prímet, figyelemreméltó a sörkülönlegességek és kézműves sörök iránti megnövekedett kereslet, ez utóbbiak piaci részesedése 3 százalékra nőtt.”

 

A még mindig különlegességnek tekintett cider kiskereskedelmi forgalma is erőteljesen fejlődik: közel hárommilliárd forint értékben fogyott belőle tavaly, mennyiségben ez 34 ezer hektoliter. Fogyasztásban vezet az alma, alma-piros gyümölcs és körte ízesítésű cider.