- Hirdetés -

Nagyon megéri a programozónak állni

|

Átlagosan 50 százalékkal nő azok fizetése, akik 4 hónap tanulás után programozóként helyezkednek el. Tízszeres a túlkereslet a programozó-iskolák diákjaira a hazai IT-szektorban.

Az elmúlt három év során több mint hússzorosára bővült itthon a coding bootcampek – azaz a jellemzően 4 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok – diákjainak száma, ám a munkaerőpiac igényei ennek ellenére is kielégíthetetlenek: a hazai IT-szektor ugyanis a bootcampek jelenlegi hallgatóinak mintegy tízszeresét alkalmazná középtávon junior szoftverfejlesztőként. Részben ennek köszönhetően a hazai piacon is átlagosan 50 százalékkal emelkedik azok fizetése, akik pályát váltanak és a szoftverfejlesztői karrier mellett döntenek. Ebben szerepet játszik az is, hogy a munkáltatók elégedettek a néhány hónap alatt kiképzett szoftverfejlesztőkkel: ezer amerikai HR-szakember 72 százaléka úgy véli, hogy a programozó-iskolák végzősei szakmailag ugyanolyan felkészültek, mint egyetemi diplomával rendelkező kollégáik – többek között ezekre hívja fel a figyelmet a junior szoftverfejlesztők képzésével foglalkozó PROGmasters.

Tízszeres a túlkereslet itthon a bootcampet végzett diákokra

Az első szoftverfejlesztő bootcampek az Egyesült Államokban és Kanadában indultak 2012-ben, és végzett hallgatóik száma 2013-ban csupán 2.178 fő volt. Az iparág öt év alatt közel kilencszeresére bővült a két legnagyobb piacán, ahol a tavalyi 16.867 diák után 2018-ban várhatóan 20 százalékkal több, 20.316 hallgató szerez szoftverfejlesztő képesítést a különféle online és személyes képzéseken – olvasható a Course Report szakportál friss iparági tanulmányában.

„A tendencia Magyarországon is hasonló: míg a hazai bootcampek végzőseinek száma 2015-ben alig haladta meg a 20 főt, addig idén már több mint 500, míg a piaci várakozások szerint 2019-ben nagyjából 750 diák kezdhet néhány hónap tanulás után új karriert programozóként” – mutat rá a junior szoftverfejlesztőket képző PROGmasters. Az iparágat jellemző munkaerőhiány miatt azonban a cégek körében ennél is jóval több programozóra lenne igény: az IT szektor a hazai bootcampek jelenlegi hallgatóinak mintegy tízszeresét alkalmazná középtávon – hívja fel a figyelmet a PROGmasters.

Itthon is átlagosan 50%-kal nő a fizetése azoknak, akik programozónak állnak

A bootcampek hazai és nemzetközi népszerűsége azonban nem meglepő. A Course Report szakmai portál által az Egyesült Államokban működő programozó-iskolák volt hallgatói körében készített felmérés szerint, az 1450 megkérdezett átlagosan évi 46.974 dollárt (azaz nagyjából 13 millió forintot) keresett korábbi szakmájában. Ugyanezek a válaszadók a néhány hónapos bootcampek elvégzése után – junior programozóként – már 50 százalékkal magasabb, átlagosan évi 70.698 amerikai dolláros (tehát mintegy 19,5 millió forintnak megfelelő) kezdő fizetést vittek haza 2017-ben.

A PROGmasters statisztikái szerint a náluk végző diákok fizetése hasonló mértékben növekszik a 4 hónapos tanfolyam befejezése után: volt hallgatóik szoftverfejlesztőként havi bruttó 350 és 460 ezer forint közötti kezdő fizetésre számíthatnak, ami nagyjából másfélszerese korábbi jövedelmüknek.

Itthon és külföldön is kedvezőek a HR-esek tapasztalatai

A TechRepublic informatikai hírportál cikkében idézett, ezer – amerikai IT-cégeknél dolgozó – HR-szakember körében elvégzett kutatás szerint, a megkérdezettek 80 százaléka alkalmazott már bootcampet végzett diákokat, és ezek 99,8 százaléka ismét megtenné ezt. A felmérésben véleményt nyilvánító ezer tengerentúli HR-es 72 százaléka úgy vélte, hogy a programozó-iskolák végzősei ugyanolyan felkészültek és várhatóan ugyanolyan magas szinten teljesítenek, mint az egyetemi diplomával rendelkező programozók.

A bootcampet végzett diákok tudásával kapcsolatos tapasztalatok hazánkban is kedvezőek. Ezt mutatja egyrészt a munkáltatók részéről folyamatosan és egyre növekvő mértékben jelentkező igény irántuk, másrészt az is, hogy a vállalatok által a kezdő programozók számára kínált alapbérek az elmúlt 2 évben minimum 15 százalékkal emelkedtek – mutat rá a PROGmasters.

Pályaváltás állásgaranciával

A coding bootcampek egy része nemcsak a képzést, de végzett hallgatói elhelyezkedését is biztosítja hazai vagy külföldi informatikai cégeknél, ráadásul garantált, akár minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért, ami megegyezik az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők munkabérével.

A bootcampek így egyszerre kínálnak megoldást a hazánkban is egyre kritikusabb informatikus-hiányra, valamint azok számára, akik új karriert kezdenének egy nemcsak itthon, de külföldön is jelentős perspektívával rendelkező iparágban. A hazai bootcampek hallgatói jellemzően a munkaerőpiac különböző területein már tapasztalatot szerzett, 21 és 45 év közötti korosztályból kerülnek ki – jegyzi meg a PROGmasters, amely nemrég készített egy piaci körképet a fővárosi, magyar nyelvű programozó-iskolák árairól, képzési rendszeréről, felvételi feltételeiről, illetve a várható fizetésekről és az iskolák által kínált garanciákról.

A PROGmasters legközelebb október 2-án tart nyílt napot, ahol az érdeklődők megismerhetik az iskola oktatóit és jelenlegi hallgatóit, az intézmény képzési programját, és egy mini-projekt keretében ízelítőt kaphatnak a szoftverfejlesztési munkáról is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...