Megújult a Person

A fennállásának tizedik évfordulóját tavaly ünneplő Person megújult márkával és arculattal jelentkezik: az új Person brand alapját az ügyfélközpontú, erős márkaüzenetek adják, amelyek a cégcsoport teljes működésére kihatnak. A Person az elmúlt évben a teljes cégstruktúráját átalakította, illetve portfólióját is bővítette: PR-ügynökségből komplex szolgáltatást nyújtó, integrált kommunikációs ügynökség lett – az új márkával azonban újabb korszak is indul a cég életében.

A 2007-ben alapított Personnál az évek során számos fejlesztés történt: az egykor kizárólag PR-ra és social media megoldásokra fókuszáló ügynökség az ügyféligényeknek megfelelően ma már integrált megoldásokat nyújt a stratégiai tervezéstől egészen a kivitelezés utolsó lépéséiig. Fennállásának tavalyi jubileuma alkalmából a cég struktúráját és portfólióját egyaránt megváltoztatta: Sziget Ágnes vezetésével dedikált csapat foglalkozik a stratégiai tervezéssel és munkáltatói márkaépítéssel, míg a kreatív koncepciók, a PR és online megoldások, valamint a rendezvények koordinációjáért Antik Dalma, az ügynökség operatív vezetője felel. Az átszervezés sikerét bizonyítja, hogy az elmúlt egy évben olyan nagy nevű ügyfelek döntöttek az ügynökség mellett, mint a Budapest Airport, a Porsche Hungária, valamint a Telekom. Az új megrendelők mellett számos nagyvállalat dolgozik hosszú ideje a Personnal: többek között a Coca-Cola HBC, a Generali, a HB Reavis, a Bátor Tábor és a 3M is évek óta az ügynökség állandó megbízói.

A hatékony és összehangolt munkavégzés érdekében az ügynökség vezetői csapata külön fejlesztési programban, a munkatársak pedig rendszeres tréningeken vesznek részt. A nemrég bevezetett objektív teljesítményértékelési rendszer a munkatársak értékelése mellett az ügyfelek visszajelzéseiből is építkezik, így az újabb fejlesztéseket valóban az ügyfelekre szabva tudják megvalósítani. “Hiszek abban, hogy csak tudatos építkezéssel tudunk reagálni napjaink elképesztő tempójú fejlődésére. A vállalatoknak hatalmas versenyben kell helytállniuk, miközben a szakképzett munkaerőhiány globális probléma, amire szolgáltatóként is reagálnunk kell” – összegezte Hampuk Richárd, a Person Group vezetője. “Azon dolgozunk, hogy a Person a legjobb ügynökség legyen a piacon: és ezt segíti, hogy az új szerkezetünknek köszönhetően szakembereink tényleges együttműködést tudnak létrehozni, nem csak egy-egy részfeladatra reagálnak. Ezzel valódi terhet veszünk le partnereink válláról” – tette hozzá Hampuk Richárd.

A megújult Person brand öt különálló, erős stratégiai pillérre épül, amelyek pontos és egyértelmű alapot adnak az ügynökség működésének és szakmai irányainak. “Úgy gondoljuk, hogy ezek az átgondolt, konkrétan megfogalmazott elvek a kultúránk és működésünk alapjai, hiszen ezek azok, amelyekre bármilyen körülmények között támaszkodhatunk és ha teljesülnek, akkor egészen biztosan biztosíthatjuk ügyfeleink elégedettségét” – mondta Richárd.

A megújult Person márka pillérei megtalálhatók az ügynökség megújult weboldalán.