- Hirdetés -

16 millió forint gyűlt össze az Auchanban

|

- Hirdetés -

Lezárult az Auchan Magyarország hagyománynak számító év végi jótékonysági kampánya, amellyel a vállalat ezúttal is a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját támogatta. Júlio és Júlia, az Auchan ikonikus plüsshódjai immár harmadik alkalommal melengették meg a vásárlók szívét, akik az áruházlánccal közösen az eladott hódok után járó felajánlásból összesen 16 millió forintot gyűjtöttek össze. Az összeget a Gyermekklinika egy rehabilitációs játszótér építésére fordítja, amivel a náluk kezelt gyermekek lelki gyógyulását segítik.

November óta tartott az Auchan Magyarország karácsonyi jótékonysági kampánya, amellyel a klinika kérésére egy kültéri rehabilitációs játszótérre gyűjtött a vállalat a vásárlóival közösen. Júlio, az Auchan ikonikus plüsshódja először 2019-ben hódította meg az Auchanba járók szívét, a sikeren felbuzdulva pedig 2020-ban testvére, Júlia is csatlakozott a kampányhoz. A kedves kis plüssök eladása után felajánlott összegből mindkét évben életmentő beavatkozásokhoz szükséges, nagyértékű, több tízmillió forintos orvosi eszközt sikerült vásárolni a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának, ismertebb nevén a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának. A cél most is hasonló volt, ezúttal azonban nem a testi, hanem a gyermekek lelki gyógyulására szerették volna fektetni a hangsúlyt, ezért egy rehabilitációs játszótér megépítését tűzték ki célul.

Harmadik alkalommal az ikonikus kishódok életünk valódi hőseinek bőrébe bújtak, mert orvost, nővért, ápolót és mentőst jelenítettek meg. Ezzel az egészségügyben dolgozók járványhelyzetben nyújtott emberfeletti teljesítménye előtt is szeretett volna tisztelegni a vállalat. Az eladott plüssök után összegyűlt 16 millió forint értékű adomány pedig a gyógyuló gyermekek rehabilitációját segíti majd a Gyermekklinikán.

„Júlio és Júlia nagyszerű társai voltak az Auchannak az elmúlt években. A kedves kis játékfigurák örömöt okoztak a vásárlóinknak és szeretteiknek, és ezzel párhuzamosan segítettek azokon a kisgyermekeken, akik a klinikán gyógyulnak. Nekünk is számos boldog pillanatot szereztek, hiszen már harmadik éve látjuk, milyen népszerűek, és nagyon örülünk, hogy a vásárlóinkkal közösen idén is egy ilyen szép célt sikerült teljesítenünk” – mondta Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója.

„Kevés szívszorítóbb dolog van annál, mint amikor az ember látja, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie a beteg gyerekeknek, akik felnőtteket megszégyenítő bátorsággal viselik a helyzetüket. Egy rehabilitációs játszótér nagyon nagy segítségükre lesz, hogy megbirkózzanak a kezelések alatt a nehéz pillanatokkal. Mi pedig végtelenül hálásak vagyunk az Auchannak és vásárlóinak, amiért idén is a gyógyító munkát szolgáló, jelentős beruházással gazdagíthatjuk a klinikánkat” – nyilatkozta Dr. Kovács Gábor, a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...

Idén is díjazták a kutatónőket

Miért nem hatnak minden esetben az antibiotikumok és mi köze ennek a tartósítószerekhez? Hogyan juthat be a gyógyszerek nagymolekulájú hatóanyaga a gondosan védett sejtbe? Mennyivel gyorsítja a mesterséges intelligencia a gyógyszerfejlesztések hosszadalmas tesztelési folyamatait?...

Itthon is terjednek a gyerekeket veszélyeztető online kihívások

„Újabb halálos kihívás terjed a gyerekek között” – gyakori cím a médiában, de sajnos sokan nem is sejtik, hogy miről szól egy-egy virtuális kihívás és mitől veszélyes. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...

Így készíthetsz lélegzetelállító őszi fotókat

Vége a nyaralásnak, hűl az idő, és fokozatosan veszi fel a természet is őszi színeit. Az új évszak remek lehetőségeket biztosít arra, hogy kiránduljunk vagy utazzunk, ott pedig egyedi felvételeket készíthessünk. Akár bakancsot húzunk,...

Jobban teljesítenek a magas EQ-val rendelkező márkák

A magasabb érzelmi intelligenciát (EQ) közvetítő márkák gyorsabban nőnek versenytársaiknál, és részvényeik is jelentősen felülteljesítik a tőzsdeindexeket – derül ki a dentsu-hoz tartozó Carat médiaügynökség közelmúltban elvégzett globális kutatásából.A márka EQ-nak (MEQ) a márkák...

Még több sportot nézünk a tévében

Nőtt a sportközvetítések népszerűsége a tévénézők körében, az Altman Solon felmérése során vizsgált 8 ország mindegyikében béővült az ilyen műsorokat is nézők aránya az elmúlt két évben. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban mértek...

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Átadták a legrangosabb hazai designdíjakat

Többek között az év magyar designtermékét, az év enteriőrjét és az év márkáját díjazták az ELLE Decoration International Design Awards (EDIDA) Hungary-n. A nívós szakmai elismerést nemzetközi szinten is a design Oscar díjának tartják,...

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

Tovább zöldült a SPAR

A SPAR Ausztria csoport országaiban (Magyarország, Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország) jelentős eredményeket sikerült elérni a vállalatcsoport környezeti fenntarthatósági stratégiájának égisze alatt: az utóbbi egy év során negyedével csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás a résztvevő országok összesített...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....