- Hirdetés -

5G, robotok, klímaváltozás – ilyen jövő vár ránk

|

- Hirdetés -

A következő időszakot a nagy teljesítményű okoshálózatok és az azokon működő technológiák fogják meghatározni – mondta Ray Hammond író, futurista a Yettel éves üzleti partnertalálkozóján. A Yettel Connect rendezvényen Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, a sakkozók tízes világranglistájának eddigi egyetlen női helyezettje a sakk analógiáját alkalmazva a stratégiaalkotás sokoldalúságáról beszélt.

A több mint 35 éve jövőkutatással foglalkozó Ray Hammond Európában egyedülállóan hosszú időn keresztül adott pontos előrejelzéseket a jövőben várható trendekről – és most abban a jövőben él, amelyet először harminc évvel ezelőtt írt le. Évek óta tanulmányozza az új technológiák hatását a különböző iparágakra és a társadalmi folyamatokra a pénzügyektől kezdve az egészségügyön keresztül a szabadidőig és közlekedésig. Előadásában az életünket a következő évtizedekben és azon túl is formáló trendekről, ezek összefügéseiről beszélt, ezen belül is azokról a meghatározó technológiákról, amelyek éppen a Yettel által is épített hálózatokon alapulnak a jövőben.

Az egyik ilyen trend a népességrobbanás: az ENSZ becslése szerint november 18-án az emberiség létszáma eléri a nyolcmilliárd főt. A következő évtizedekben milliárdokkal nő azoknak a száma, akiknek a Föld lakóhelyet, élelmet, vizet és energiát kell biztosítson. Másokkal ellentétben Hammond nem tartja ezt szörnyű forgatókönyvnek: bolygónk ennél sokkal több embert is el tud tartani. „Nem fog bekövetkezni a világvége, a kihívások viszont óriásiak: a most születő gyerekek három-négyszer több energiát fogyasztanak majd, mint mi.”

A következő három-négy évtizedben mindenképpen szélsőséges időjárási jelenségekkel kell szembenéznünk, még akkor is, ha egy csapásra meg tudnánk szabadulni a teljes széndioxid-kibocsátástól: a mai szélsőséges időjárási jelenségek ugyanis az 1990-es évekbeli kibocsátásra vezethetők vissza. Az emberiség éppen abban az átmeneti időszakban van, amikor áttérünk a fosszilis energiáról a megújulókra. Hammond szerint a kulcskérdés ebben az elfogadható költségekkel tárolható megújuló energia: a jövőkutató szerint mintegy 30 év múlva érhetjük el, hogy energiaigényünk nagy hányadát így elégítjük ki.

Hammond szerint jelenleg a globalizáció második fázisában járunk: már nem csak a kilencvenes évek gyakorlata jellemző, amikor a gyártás az alacsony munkaerőköltségek miatt a fejlett országokból a fejlődő országokba helyeződik. Az olcsó munkaerő egyre kevésbé van jelen: a fejlődő országok egy része már nem is tekinthető annak, hiszen a globalizáció első fázisa körülbelül kétmilliárd embert emelt fel a mélyszegénységből. Emiatt sok tevékenység visszahelyeződik a fejlett országokba, és már megkezdődött az a jövőt meghatározó folyamat, miszerint az egyszerűen elvégezhető munkakörökben a robotika alkalmazásával szorítják le a költségeket. Ez a mesterséges intelligencia előretörésével egyre magasabb szintű, nagyobb komplexitású munkakörökben hozhat változást.

A jövőkutató szerint a legdrámaibb fejlemények az orvostudományban és az egészségügyben tapasztalhatók. Mélyreható technikai és tudományos változások vezetnek majd a DNS-profil alapú, személyre szabott kezelések bevezetéséhez a következő néhány évben. Ezt a korszakot a nagy teljesítményű hálózatokon működő technológiák határozzák meg, lehetővé téve, hogy az egészségügy elosztott technológiai platformként működjön. A kórházi kezelést az emberek mindennapjaiban viselhető érzékelők támogatják, amelyek lehetővé teszik az egészségügyi adatok azonnali megosztását az orvossal vagy a kórházzal. "Ez nem teszi feleslegessé az emberi munkát, sőt: az orvosok, ápolónők és gondozók több emberi időt tölthetnek a betegekkel."

A technológia exponenciális fejlődése továbbra is jellemző lesz. A nagy teljesítményű hálózatot – az 5G-t és később a 6G-t – nem is annyira az emberek, hanem a gépek igénylik. „A technológiai fejlődést pont a hálózati sebesség növekedése hajtja előre: a szupergyors okos hálózatok olyan alkalmazások létrehozását ösztönzik, amelyeket még el sem tudunk képzelni. Talán vitatható állítás, de a legváltozatosabb iparágakban és területeken működő, hálózatra kapcsolt robotok olyan jólétet fognak generálni, amilyet még nem láttunk.”

Vajon ezek a robotok elveszik az emberek munkáját? Hammond elmondta: a kutatások azt mutatják, hogy ha felszabadítjuk az embereket az unalmas, repetitív munka alól, akkor az idejüket hasznos célokra fogják fordítani. „Úgy gondolom, hogy a céltudatosan használt technológia csodálatos perspektívát jelent.”

Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, a sakktörténet legjobb női játékosa, az első – és eddig az egyetlen – nő, aki a legjobb tíz közé került a sakkozók abszolút világranglistáján. 2015-ben visszavonult a versenyzéstől. „Specialitása” a világbajnokok legyőzése: összesen tizenegy férfi világbajnokot vert már meg klasszikus vagy rapid sakkban – idén nyáron épp a 32 éves norvég sakkvilágbajnokot, Magnus Carlsent.

A Yettel Connect rendezvényen a sakk analógiáját alkalmazva a stratégiaalkotás sokoldalúságáról beszélt. Felidézte azt az utat, amit bejárt a gyermekként megnyert első versenyektől kezdve, mindig szem előtt tartva a célját, hogy a férfiak által dominált sportágban a férfiak között is bajnok legyen. Beszélt arról is, hogyan alkalmazott más-más stratégiát a különböző ellenfelekkel szemben, illetve arról, hogyan készült fel Garri Kaszparov sakklegenda ellen – az ellenfél energiáját és taktikáját ellene fordítva, a szükséges áldozatokat is meghozva.

„A Yettel Connect üzleti rendezvényen neves előadókat és innovatív kiállítókat ismerhettek meg vendégeink, mindezt egy sikeres fejlesztői versenyünk, a Hack it your way kísérte. A fejlődés és a minőségi kapcsolatok iránti elkötelezettségünket tükrözi, hogy mobilszolgáltatóként fejlett technológiát és nyílt tudásmegosztást alkalmazunk a vállalkozások digitalizálásához, és összekapcsoljuk őket a számukra fontos partnerekkel. A mostani rendezvényünk is ilyen, minőségi párbeszédnek adott lehetőséget” – mondta el Mohamed ElSayad, a Yettel Magyarország kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...