- Hirdetés -

A fenntarthatóság nem kétbites téma

|

- Hirdetés -

A vállalati döntések befolyásolásával tehetünk igazán sokat marketingesként a szervezetek fenntarthatóbb működése érdekében – véli van der Wildt Nikolett. A Szentkirályi Magyarország Kft. marketingigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt a fenntarthatóság kapcsán a vékony határvonalról a valódi tettek és a „green washing” között és elárulta azt is, hogy a sikersztorik mellett szívesen meghallgatná néhány kudarc történetét is, mert azokból is rengeteget lehet tanulni.

- Az idei Marketing Summit szlogenje a „Hiszünk a marketing erejében”. Te miért hiszel benne?

- Mi, marketingesek történeteket mesélünk. Minden egyes márka mögött egy olyan történet áll, amely jól felépített munka eredménye, a mi munkánké. Amíg ezek a történetek itt vannak velünk és nem névtelen, színtelen egyenárucikkeket és szolgáltatásokat vásárolunk, addig kimondhatjuk, hogy a marketing működik és egészen addig lesz ereje, amíg a fogyasztói társadalom - amit sokszor temettek már el, de eddig mindent túlélt – továbbra is működik.

- Miért döntöttetek úgy, hogy szponzorként támogatjátok a rendezvényt?

- Harmadik éve támogatjuk a rendezvényt, ez a szakma csúcstalálkozója, nem kérdés, hogy hazánk egyik vezető élelmiszeripari vállalataként mi is jelen vagyunk. Sikeres magyar márkák tulajdonosaként pedig kiemelten fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk a hazai szakembergárda képzéséhez, információcseréjéhez.

- Milyen hatása, eredménye lehet egy ilyen eseménynek?

- Egy ilyen eseményen számos új kapcsolat alakul, egyedi, inspiráló ötletek születnek, amelyek még sokáig hatással vannak a szakemberek munkájára.

- Véleményed szerint melyek most a „legforróbb” témák a marketingszakmában itthon?

- Évek óta slágertéma a fenntarthatóság, ami azért különösen érdekes, mert a mi szakmánk alapvetően a fogyasztói társadalomra épít, a fenntarthatóság pedig pont emellé állít kérdőjeleket. Másrészt viszont a fenntarthatóság igen jó történet is egyben, és nagyon vékony a határvonal a valódi tettek és a ”green washing” között. Ez még hosszú évekig forró téma lesz, pont emiatt a kettősség miatt.

- Mik azok a kihívások, amelyekre nagyobb figyelmet kellene fordítani itthon a marketingszakmának?

- Vannak területek, ahol még fejlődhetünk, az egyik ilyen az e-kereskedelem, amelyre mindenképpen érdemes nagyobb figyelmet fordítani a jövőben.

- A Szentkirályi számára jelenleg mi jelenti a legnagyobb kihívást? A marketing miben tudja támogatni a helyzet kezelését?
- Számunkra jelenleg a növekvő input árak jelentik a legnagyobb kihívást, ennek kezelésében pedig az egész vállalat részt vesz. A vezetők két nehéz feladattal is szembesülnek: nem csupán a saját területükön elszállt költségek kezelése, de az áremelések levezénylése is rájuk hárul. A marketing nálunk tevékenyen részt vesz az üzleti döntésekben, így az energiáimat sokkal inkább a top line eredmények kötik le, és feltehetően jövőre fogok szembesülni a saját területünket érintő inflációval.

 

- Miben járulhat hozzá a marketing és a kommunikáció a szervezetek fenntarthatóságához, illetve ügyvezérelt működéséhez?

- Marketingesként a vállalati döntések befolyásolásával tehetünk igazán sokat a szervezetek fenntarthatóbb működéséért. Minden szervezeti egységnek más prioritásai vannak, a fenntarthatóságnak pedig a marketingesek listáján a helye! Ezen kívül edukálnunk kell a fogyasztókat, méghozzá önös érdekektől mentesen, korrekten. A fenntarthatóság nem kétbites téma, hanem nagyon komplex, soktényezős kérdés, amelynek megértéséhez idő és energia szükséges.

- Mi a Szentkirályi Magyarország kiemelt fenntarthatósági fókusza?

- Mi egy olyan iparágban dolgozunk, ahol folyamatos támadások érnek minket az általunk gyártott PET-palackok miatt. Bűnbakok lettünk, miközben nagyon sokat teszünk a fenntarthatóbb működésért azzal, hogy élen járunk körforgásos gazdálkodásban, és erre ösztönözzük partnereinket és a fogyasztókat is.

- Hogyan látod, a hazai marketingvezetőknek milyen szerepük/felelősségük van a szakmai közvélemény formálásában? Erre mennyire alkalmas egy olyan konferencia, mint a Marketing Summit?

- A Marketing Summit témái szakmai irányvonalat adnak, a rendezvényen minden vállalat és szakember a legkiemelkedőbb, legújítóbb, legsikeresebb területet igyekszik bemutatni. Erre számos példát láthattunk már, ám kifejezetten hasznosnak tartanám, ha egyre több cég bevállalná, hogy a kudarcokról is beszél. Hosszú távon ebből is rengeteget lehet tanulni, akár többet is, mint a csillogó sikerekből.

- Te miért javasolnád egy marketingesnek, vagy bármely más területről érkező érdeklődőnek, hogy vegyen részt a Marketing Summiton?

- A Marketing Summit remek alkalom arra, hogy egy nap alatt képbe kerüljünk, hol is tart a szakma, illetve jó lehetőséget kínál a kapcsolatépítésre.

 

A Marketing Summit-et idén szeptember 15-én rendezik meg, a helyszín a Várkert Bazár lesz. További részletek az eseményről itt érhetők el.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...

Változások a Central Médiacsoportnál

Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország...

Fesztiválozik az Auchan

A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra települ ki az Auchan. Előbbin sajt- és tapastálak mellett boros standdal, utóbbin pedig a fesztivál hivatalos boltjaként lesz jelen. Az Auchan szakértői szerint a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...