- Hirdetés -

A generációk közti mobilhasználatot kutatta a Telenor

|

- Hirdetés -

Tízből négy magyar érzi úgy, hogy a mindennapokban kevesebb időt tud szánni a szeretteivel való kapcsolattartásra, mint szeretné – derül ki a Telenor kutatásából. Ez az arány a 40 alattiak körében magasabb (mintegy 45%) a 40 felettiekhez képest (38%), és a 60 év fölöttiek körében a legalacsonyabb (30%). Összességében pedig az is megállapítható, hogy a fiatalabbak intenzívebben kommunikálnak, mint az idősebbek.

A családon belüli kapcsolattartáshoz ideális megoldás lehet a HiperCsoport szolgáltatás, amelyben több kedvezmény mellett a tagok ingyen beszélhetnek egymással. A Telenor adatai szerint a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek kihasználják ezt az előnyt: átlagosan 34,3%-kal többet beszélnek egymással – egyaránt több hívást indítanak és kapnak –, mint a csoporthoz való csatlakozás előtt. Kifejezetten magas ez az arány azok körében, akik egy már meglévő csoportba lépnek be: az újonnan csatlakozók 75,8%-kal többet hívják a többieket, mint a belépést megelőzően.

A Telenor kutatása szerint, ha személyes találkozásra nincs lehetőség, a megkérdezettek többsége a telefonhívást választja például a szöveges üzenettel vagy a videóhívással szemben, és a legtöbben (70%) a mélyebb, tartalmas beszélgetésekre is ezt a formát választják inkább, amelyet a chat (53%) és a videóhívás (31%) követ. A korosztályi különbségeket tekintve jól látszik, hogy az idősebbekhez képest a 40 év alattiak erre a célra sokkal gyakrabban használják a videóhívást (24% vs. 18,4%) illetve a chatet, szöveges üzenetváltást (11,1% vs. 8,4%). A generációk közti eltérés még hangsúlyosabb abban a helyzetben, amikor valaki csak röviden érdeklődik, hogy a másikkal minden rendben van-e: a 40 év alattiak ilyenkor sokkal nagyobb arányban (38,1% vs. 30,1%) írnak üzenetet vagy indítanak videóhívást (13,9% vs. 6,6%) az idősebbekhez képest.

A közel két éve tartó járványhelyzet a kommunikációs szokásokra is hatással volt. A Telenor kutatása szerint a magyarok a járvány előtti időszakhoz képest intenzívebben telefonáltak mobilon (29%), és a chatalkalmazásokat is gyakrabban használták a tavaly év végi adatfelvételkor. Utóbbit szöveges üzenetek küldésére 31%, videóhívásra 19%, hanghívásra pedig 18% használta többet. Ebben az esetben is erős eltérés mutatkozik az idősebb és a fiatalabb korosztály között. A hagyományos eszközök (vezetékes telefon, mobiltelefon, email és SMS) használata az idősebbeknél gyakoribb, míg az online digitális eszközök (online chat- és konferencia appok) használata inkább a fiatalabbaknál jellemző. Míg a járványhelyzet az idősebbek használati szokásain kevésbé változtatott, a fiatalabb generációkra jellemzőbb, hogy – a vezetékes telefonon kívül – minden eszközt gyakrabban használnak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligenciával növekszik a lengyel webshop

A lengyel alapítású eobuwie.pl Közép- és Kelet-Európa egyik vezető cipő-, táska- és kiegészítő kereskedője, Magyarországon ecipo.hu márkanéven ismert. Ahogy a vállalat új piacokra terjeszkedik, úgy válik egyre összetettebbé árukészlete és választéka. A tervezési folyamatok...

Egyre többen aggódnak a digitális lábnyomuk miatt

Az európaiak 82 százalék-a szeretne véglegesen törölni valamit a 2021-es közösségi médiás posztjai közül – derül ki a Kaspersky felméréséből. A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%),...

Újabb magyar városokban terjeszkedik az IKEA

A 2021-es pénzügyi év számos kihívást tartogatott a Covid–19 világjárvány miatt, az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta az időszakot. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12%-os növekedést jelent. Az online kereskedelem...

Csúcsot döntött a használtautópiac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2021-ben. Ez az érték 3,4 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2020-ban 791 ezer volt a belföldi...

Mobiljukat fizetési terminálként használhatják az UniCredit ügyfelei

A SoftPOS a dinamikusan bővülő európai piacokon és a technológiailag fejlett országokban aktív paytech vállalat, a Nexi által kifejlesztett alkalmazás, amely már az UniCredit Bank üzleti ügyfelei számára is elérhető. Az alkalmazás segítségével a...

Erősíti karitatív sorsjegyértékesítő hálózatát a Szerencsejáték Zrt.

Többéves előkészítő munkát követően biztonságosabbá, gyorsabbá és hatékonyabbá tette sorsjegyértékesítő rendszerét karitatív hálózatában a nemzeti lottótársaság. Digitális eszköz biztosításával a Szerencsejáték Zrt. Európában másodikként biztosította a hálózatban dolgozók részére, hogy online kezeljék készleteiket és...

Munkáltatói díjat nyert a Lidl

A Lidl Magyarország első alkalommal került be a Top Employer minősítéssel rendelkező vállalatok közé. A díjjal a független "Top Employers Institute" azokat a munkáltatókat ismeri el világszerte, akik kiemelkedő munkavállalói körülményeket biztosítanak.Idén a Lidl...

Fékezett a Netflix, lassan jönnek az új előfizetők

A múlt évben 18,2 millióval tudta növelni előfizetői számát a Netflix, ami nem csak 2020-as évben felmutatott bővüléshez képest komoly visszaesés, de a pandémia előtti időszakkal összevetve is. Üzleti szempontból egyébként nem volt rossz...

Így tennék biztonságosabbá az online világot

A jogellenes online termékek, szolgáltatások és tartalmak jobb kiszűrése, az óriásplatformok, például a legnagyobb közösségi felületekre vonatkozó szigorúbb szabályok, valamint a kiskorúak védelmét szolgáló előírások is szerepelnek abban az új rendeletjavaslatban, amit tegnap fogadott...

Új lehetőségeket hoz a Visa felhőalapú platformja

A Visa nemrégiben bejelentette új felhőalapú fizetéselfogadási platformját, a Visa Acceptance Cloudot (VAC), amely forradalmasítani fogja a vállalkozások számára az ügyfelektől érkező fizetések elfogadási módját. A Visa népszerű - okostelefonokat és tableteket fizetési terminállá...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Legendákkal jön a téli olimpia közvetítése

Az Eurosport platformjai lesznek a 2022 évi téli olimpiai játékok közvetítésének otthona, amelynek 107 fős szakértői gárdája több mint 80 olimpiai érmet és 26 aranyérmet számlál. A csapat páratlan betekintést és szakértelmet kínál sportrajongók...

Mesterséges intelligenciával növekszik a lengyel webshop

A lengyel alapítású eobuwie.pl Közép- és Kelet-Európa egyik vezető cipő-, táska- és kiegészítő kereskedője, Magyarországon ecipo.hu márkanéven ismert. Ahogy a vállalat új piacokra terjeszkedik, úgy válik egyre összetettebbé árukészlete és választéka. A tervezési folyamatok...

Egyre többen aggódnak a digitális lábnyomuk miatt

Az európaiak 82 százalék-a szeretne véglegesen törölni valamit a 2021-es közösségi médiás posztjai közül – derül ki a Kaspersky felméréséből. A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%),...

Újabb magyar városokban terjeszkedik az IKEA

A 2021-es pénzügyi év számos kihívást tartogatott a Covid–19 világjárvány miatt, az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta az időszakot. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12%-os növekedést jelent. Az online kereskedelem...

Csúcsot döntött a használtautópiac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2021-ben. Ez az érték 3,4 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2020-ban 791 ezer volt a belföldi...
- Hirdetés -

CMO

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A legfenntarthatóbbak között a Schneider Electric

Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.A kanadai média- és kutatócég minden évben több mint 6900 vállalatot vizsgál...

Mesterséges intelligenciával segíti a vízgazdálkodást a Microsoft

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water...

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

DATA