- Hirdetés -

A Házasság első látásra fordulatot hozott a nézettségi versenyben

|

- Hirdetés -

Nagyon bejött a TV2-nek a Házasság első látásra, ennek is köszönhetik, hogy főműsoridőben és a kereskedelmi célcsoportnál megnyerték a hetet. Az RTL-en jól teljesített A mi kis falunk és A renitens, viszont Az álommeló egyelőre nem produkált túl erős számokat.

A korábbi hetekben a 18-49 és a 18-59 éveseknél, főműsoridőben nyert az RTL. A mögöttünk álló 13. héten viszont a TV2 fordítani tudott. Nem túl nagy különbséggel, de mindkét említett korosztálynál az RTL előtt végeztek, a 18-49 éveseknél 0,5 százalékponttal, a 18-59 éveseknél 0,1 százalékponttal nyert a TV2. Az pedig továbbra is igaz, hogy a többi bontásban, tehát főműsoridőben a teljes lakosságnál, illetve teljes napon minden fontosabb korosztálynál (18-49, 18-59, 4+) a TV2 áll az élen. Napi szinten nézve a múlt hetet, a TV2 nyerte az estéket hétfőtől péntekig, a hétvége pedig az RTL-é volt.

A teljes portfóliók terén a TV2 Csoport érte el a legmagasabb közönségarányokat az elmúlt héten. Ez a főműsoridőre, a teljes lakosságra és mindhárom fontosabb korosztályra igaz volt. Az RTL Magyarország a 18-49 éveseknél, főműsoridőben járt legközelebb a TV2 Csoporthoz. Utóbbi 23,1 százalékos, előbbi 22,4 százalékos heti share-t ért el. A legnagyobb differenciát teljes napon, teljes lakosságnál mérték (TV2 Csoport: 24,2%, RTL Magyarország: 16,6%).

Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 13. hét – Főműsoridő (18:00 – 22:59)

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 11,2 14,1 10,8
RTL 11,1 10,8 10,3

Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 13. hét – Teljes nap

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 9,3 11,4 9,1
RTL 7,2 6,7 6,8

A legnagyobb csatornaportfóliók nézői részesedése (teljes nap, százalék)

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 Csoport 22,4 24,2 21,9
RTL Magyarország 19,0 16,6 18,8
AMC Networks 6,3 5,6 6,7
MTVA 5,3 9,0 4,2
Paramount Global 3,6 3,2 4,4
Network4 3,5 4,7 2,4
Antenna Entertainment Group 3,4 2,8 3,3
Warner Bros.Discovery 2,7 3,4 2,6

Napi műsorok heti átlagos közönségaránya (18-59 évesek / 18-49 évesek, zárójelben a korábbi hét adatai)

TV2
Tények – 14,3% / 12,7% (15,9% / 13,7%)
Tények Plusz – 11,4% / 10,2% (11,9% / 10,6%)
Házasság első látásra – 16,9% / 17,5% (17,3% / 16,6%)
Hazatalálsz – 9,8% / 8,9% (10,8% / 9,3%)

RTL
Híradó – 18% / 15,5% (18,6% / 15,8%)
Fókusz – 10,9% / 10,2% (12,2% / 11,3%)
Az álommeló – 9,8% / 9,3% (korábbi héten Az ugrás: 12,3% / 11,4%)
Gólkirályság – 7,5% / 7,9% (korábbi héten A mi kis falunk: 10,4% / 10,1%)

A két kereskedelmi célcsoportnál az RTL Híradó előnye továbbra is jelentős volt a Tények előtt. A Fókusz és a Tények Plusz viszonyában azonban már szorosabb versenyt látni. Ami nagyon bejött a TV2-nek, az a Házasság első látásra. Ezt a produkciót eredetileg a tavaly őszi szezonra szánták, de végül bespájzolták idénre, és ez jó húzásnak tűnik. A műsor magasan a TV2 esti átlaga felett teljesített és nagy előnnyel nyerte a sávját. Az RTL-re új évaddal tért vissza Az álommeló, ami gyengén kezdett. Még Az ugrás korábbi heti – a Házasság első látásra miatt már nem annyira erős – eredményeihez képest is.

A TV2-n a Hazatalálsz című sorozat kicsit rosszabb eredményt hozott, mint az előző héten. Ahhoz képest, hogy nagyon erős az előttük futó TV2-s műsor, és a Gólkirályság ismétléseivel kellett csak felvenniük a versenyt, ez nem túl jó kezdés a Hazatalálsztól.

Szombat este A mi kis falunk évadzáró adása a 18-49 éveseknél 14,2 százalékos, a 18-59 éveseknél 16,9 százalékos, a teljes lakosságnál 16,8 százalékos közönségarányt ért el. Ezek kimondottan jó számok, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy konkurens nem fektetett mostanában túl nagy hangsúlyt a szombat estékre. A vasárnap estét viszont már úgy nyerte meg az RTL, hogy volt érdemi versenytárs is a Next Top Model Hungary képében. Ez a 18-49 éveseknél 10,2 százalékos, a 18-59 éveseknél 9,7 százalékos, a teljes lakosságnál 10,5 százalékos share-t hozott, aminél valószínűleg jobb eredményt vártak a csatornánál.

Az RTL-en A renitens ugyanennél a három korosztálynál 11,3 százalékot, 13,4 százalékot és 12,6 százalékot produkált. Ráadásul, ha nincs az RTL+-os premier, akkor lehettek volna még ezek a számok magasabbak is. Ami még érdekes, hogy az RTL vasárnap esti filmje, az Uncharted is egész elfogadható share-t szállított: 12,1 százalékot a 18-49 éveseknél, 12,5 százalékot a 18-59 éveseknél. Azaz az RTL heti átlaga felett teljesített, amit mostanában egy filmtől ritkán láthatunk.

Újabban szintén ritka, hogy mindhárom fő korosztálynál ugyanaz a műsor legyen a hét legnézettebbje. Ez múlt héten a TV2-féle Házasság első látásra című műsornak sikerült, a 18-49 éveseknél 273 ezer, a 18-59 éveseknél 382 ezer, a teljes lakosságnál 822 ezer nézőt vonzott a produkció legnézettebb adása. Az RTL legnézettebb műsora a 18-49 és a 18-59 éveseknél A mi kis falunk volt, 182 ezer és 322 ezer nézővel, a teljes lakosságnál pedig a hétfői RTL Híradó 655 ezres nézettséggel. Annak ellenére, hogy nem tétmeccs volt, jó nézettséget ért el az M4 Sporton közvetített Magyarország – Koszovó mérkőzés is. Főleg a 18-49 éveseknél, ahol a hét második legnézettebbje címet is elhozta a 209 ezres nézőszámával.

A tíz legnézettebb műsor a 18-59 éveseknél

Csatorna AMR (fő) SHR %
HÁZASSÁG ELSŐ LÁTÁSRA TV2 382 925 19,0
A MI KIS FALUNK RTL 322 811 16,9
LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS M4 SPORT 313 147 16,9
HÍRADÓ RTL 282 754 18,1
UNCHARTED RTL 247 839 12,5
TÉNYEK PLUSZ TV2 235 708 14,0
AZ ÁLOMMELÓ RTL 234 372 11,6
A RENITENS RTL 228 033 13,4
TÉNYEK TV2 224 794 17,1
FÓKUSZ RTL 216 741 11,8

A tíz legnézettebb műsor a teljes lakosságnál

  Csatorna AMR (fő) SHR %
HÁZASSÁG ELSŐ LÁTÁSRA TV2 822 898 19,8
TÉNYEK TV2 723 276 23,2
HÍRADÓ RTL 655 641 21,0
TÉNYEK PLUSZ TV2 645 639 17,7
A MI KIS FALUNK RTL 637 114 16,8
LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS M4 SPORT 602 587 15,1
HAZATALÁLSZ TV2 461 088 14,1
A HÁROM NŐVÉR TV2 456 122 19,4
A RENITENS RTL 452 493 12,6
AZ ALOMMELÓ RTL 423 123 10,4

A tíz legnézettebb műsor a 18-49 éveseknél

Csatorna AMR (fő) SHR %
HÁZASSÁG ELSŐ LÁTÁSRA TV2 273 419 19,9
LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS M4 SPORT 209 489 16,8
A MI KIS FALUNK RTL 182 244 14,2
HÍRADÓ RTL 168 881 16,1
UNCHARTED RTL 161 078 12,1
AZ ÁLOMMELÓ RTL 145 579 10,6
TÉNYEK PLUSZ TV2 140 964 12,5
FÓKUSZ RTL 131 409 10,7
TÉNYEK TV2 131 304 14,5
HAZATALÁLSZ TV2 129 521 11,1

Megjegyzés: a toplista a 10 percnél hosszabb műsorokat, a legnézettebb epizódot (duplikációmentesen) és a Nielsen által műsorcímmel rögzített műsorokat tartalmazza.

Főműsoridő alatt a 18:00 és 22:59 közötti időszakot értjük.

Adat: Live+As Live

Adatok forrása: Nielsen Közönségmérés / TV2 Kutatás

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Új trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. A COVID-időszak kezdetben érthető módon...

Tovább erősödött a BioTechUSA

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot...

Újabb változás az eMAG-on

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint...

Már ragaszkodnak a home office-hoz a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak...

Csavar egyet közönségkedvenc szendvicsén a McDonald’s

A tavalyi nagy sikert követően új Erős Pistás szendvicsekkel várja vendégeit a hazai McDonald’s. A fogyasztók visszajelzéseit meghallgatva idén az eddiginél még „pistásabb” formában érkeznek a burgerek.A két márka kollaborációja – a mekis szendvicsek...

Ez történt a Telekom közgyűlésén

A Magyar Telekom 2024. április 16-án megtartotta Éves Rendes Közgyűlését.A Közgyűlés elején a részvényesek meghallgatták az Igazgatóság jelentését a Társaság ügyvezetéséről, a Társaság és a Magyar Telekom Csoport 2023. évi üzleti tevékenységéről, üzletpolitikájáról, valamint...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...