- Hirdetés -

A kánikulában is sokat tévéztünk

|

- Hirdetés -

A július-szeptemberi időszakban naponta átlagosan 4 óra 31 percet töltöttünk a tévékészülékek előtt: csupán néhány másodperccel kevesebbet, mint egy évvel korábban, ugyanakkor 5 perccel többet 2020-hoz képest – derül ki a Nielsen Közönségmérés friss elemzéséből. A műsorfogyasztásunk felét TV sorozatok, mozifilmek és szórakoztató műsorok nézésére fordítottuk, és továbbra is a szokásosnál nagyobb az érdeklődés a hírműsorok iránt. Naponta átlagosan 140 reklámfilmmel találkoztunk, ami időben 32 percnyi reklám nézést jelentett.

A harmadik negyedévben a 4-17 évesek naponta átlagosan 2 óra 43 percet – mintegy 8 perccel több időt – töltöttek a képernyők előtt, mint tavaly. Ezzel szemben a 18-49 évesek napi átlagos tévénézési ideje 3 óra 24 perc volt, ami 2,5 perccel volt kevesebb, mint tavaly, de 2 perccel több, mint 2020-ban. Az 50 év feletti korosztály 6 óra 16 percet tévézett egy átlagos napon, ez mintegy 3, illetve 2 perccel volt kevesebb, mint tavaly és 2020-ban. Az elért nézők száma – akik egy átlagos napon legalább egy percet tévéztek – a tavalyi 6,03 millióról 5,92 millióra mérséklődött az idei harmadik negyedévben, ugyanakkor, aki a tévénézés mellett döntött, naponta átlagosan 6 óra 42 percet el is töltött a képernyő előtt, ami 2 perccel több mint egy évvel korábban.

Az időeltolásos tévénézésre (Time-shifted Viewing, TSV) alkalmas készülékek, eszközök egyre inkább elterjednek, de továbbra is az a jellemző, hogy a tévéműsorokat a sugárzással egy időben tekintjük meg, míg a rögzített műsorok késleltetett visszanézése, más szóval az időeltolásos tévézés aránya évek óta stabilnak mondható. 2022 harmadik negyedéve során a teljes népesség a napi tévénézéssel töltött idejének 1,9%-át, átlagosan 5 percet fordított időben eltolt televíziós tartalom fogyasztására (sugárzástól számított 7 napon belül). A TSV aránya a 4-17 és a 18-49 éveseknél volt a legmagasabb: az átlagos napi tévénézési idejükhöz 2,3% illetve 2,2%-ot tett hozzá a késleltetett, sugárzással nem egyidejű tévés tartalom fogyasztása, míg az 50 felettieknél ez az arány csupán 1,6% volt.

A Nielsen adatbázisában 2019 áprilisa óta elérhetők a panelháztartásokhoz érkező és ott regisztráltan tévét néző vendégek nézési adatai életkor és nemek szerinti bontásban – kiegészítve ezzel a paneltagokból álló alapcélcsoportok tévénézési adatát. 2022 harmadik negyedévének adatai alapján a vendégek átlagosan közel 2 percet tettek hozzá a napi átlagos tévénézési időhöz, ami megfelel a korábbi negyedévekben mért értékeknek. A 4-17 évesek esetében az átlagnál nagyobb arányú volt a vendégnézés: az ugyanilyen korú vendégek 6 perccel egészítették ki az alapcélcsoport napi átlagos tévénézési idejét, a 18-49 éveseknél 1,5 percet, az 50 felettieknél pedig csupán fél percet tettek hozzá a vendégek a nézési időhöz.

Fokozott érdeklődés a hírműsorok iránt

A tévénézésre szánt időnk 36,1%-át fordítottuk a sokféle nézői igényt kielégítő, és legtöbb csatornát (23 db a sorozat csatornák nélkül, a vizsgált 117 csatornából) magában foglaló „általános szórakoztató” csatorna csoportra, mely naponta átlagosan 4,4 millió nézőt ért el, és egy átlagos néző 3 óra 9 percet töltött el ezeken a csatornákon. A műsoridejük legalább felében különböző sorozatokat kínáló „sorozat csatornák” a tévénézési idő közel 10 százalékát képviselték, és naponta átlagosan 1,9 millió nézőt értek el, akik átlagosan 1 óra 52 percet szántak a nézésükre.

Hasonló arányt képviseltek a filmcsatornák is: a napi tévénézési idő 10,3 százalékát fedték le, naponta átlagosan 2,4 millió nézőhöz jutottak el, és egy néző átlagosan 1 óra 38 percet töltött el velük.

A hírcsatornák esetében továbbra is érezhető a háború, és az ebből adódó fokozottabb érdeklődés a hírműsorok iránt. Együttesen 8,8%-os közönségarányt mondhattak magukénak, ami 1,5 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Napi átlagos elérésük 2,22 millió fő volt, ami alig magasabb tavalyhoz képest (2,21 millió), ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 13 perccel több időt - 1 óra 34 percet - szántak a hírcsatornák műsoraira.

A teljes népességen belül a gyerekcsatornák a tévénézési idő 5%-át tették ki az idei harmadik negyedévben, napi elérésük a tavaly mért 1,25 millióról 1,13 millió főre mérséklődött, ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 1 óra 42 percet fordítottak rájuk, ami 5 perccel több, mint 1 évvel korábban. A 4-17 évesek körében a tévénézési idő harmadát képviselték a gyerekcsatornák, naponta mintegy 380 ezer gyermeket értek el legalább 1 percre, és egy elért gyermek 2 óra 45 percet töltött el a nézésükkel.

A sportcsatornák közönségaránya 4,6% volt 2022 harmadik negyedében (férfiak esetében a tévénézési idő 7,3%-át tette ki), amely 0,8 százalékponttal alacsonyabb tavalyhoz képest. Naponta átlagosan 1,39 millió nézőt értek el, ami 148 ezerrel kevesebb, mint tavaly, és egy elért néző 4 perccel kevesebbet, naponta átlagosan 1 óra 13 percet szánt rájuk.

Az ismeretterjesztő csatornák 6,3%-ot, az életmód csatornák 3,5%-ot, a zenecsatornák pedig 1,1%-ot képviseltek a tévénézési időből, ami mindhárom kategória esetében 2-3 százalékpontos csökkenést jelent 2021. harmadik negyedévéhez képest.

Az „Egyéb” gyűjtőkategória magában foglalja a külföldi csatornák mellett a videójáték (pl. XBOX, Playstation) használatot, a tévékészülékhez csatlakoztatott asztali számítógép, laptop, tablet vagy okostelefon használatot, tévékészülék USB portján keresztül történő tartalomfogyasztást, SmartTV funkciókat, vagy éppen a különböző előfizetéses streaming szolgáltatások igénybevételét is. Ez a kategória a teljes, 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő lakosság tévénézési idejének 14,9%-át képviselte 2022 harmadik három hónapjában, ami 2,1 százalékpontos növekedést jelent 2021-hez képest. Naponta átlagosan 4,56 millió néző töltött el legalább 1 percet az egyéb tartalmak megtekintésével, ez pedig mintegy 52 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Egy elért néző átlagosan 1 óra 16 percet fordított az ezen kategóriában foglalt tartalmakra, amely 9 perccel több, mint 2021 második negyedében. Fontos megjegyeznünk, hogy ezek az értékek, arányok az egyes korosztályok, illetve nemek tekintetében jelentős mértékben is eltérhetnek, eltolódhatnak. Érdemes megemlíteni, hogy a 18 év alattiak esetében az Egyéb kategória tévénézési időből való részesedése a tavaly mért 31,2%-ról idén elérte a 38,1%-ot, tehát a gyerekek már több időt fordítottak az egyéb tartalmakra, mint a gyerekcsatornákra 2022 harmadik negyedévében.

Filmek és szórakoztató műsorok

A többségében sorozatokat magában foglaló, „nem zenés fikció” kategóriájába sorolt műsorok a teljes műsorkínálat 29%-át képviselték, míg a műsorfogyasztási időnkből 25,7%-ban részesedtek.

A mozifilmek a műsoridőből 10,3%-ban részesedtek, és a szórakoztató műsorok aránya is közel ugyanennyi (9,9%) volt, ugyanakkor a műsorfogyasztásból a filmek ezúttal is magasabb arányt – 14,2%-ot képviseltek, míg a szórakoztató műsorok 10%-ot mondhattak magukénak.

A „hírek, aktuálpolitika, gazdaság” tematikába tartozó műsoroknál – a hírcsatornákhoz hasonlóan - szintén érezhető volt a háború és az ezzel kapcsolatos gazdasági, politikai események hatása: míg ezek a műsorok a szokásos trendeknek megfelelően viszonylag csekély, 2,9%-ot tettek ki a műsoridőből, addig a műsorfogyasztási időből ennek több mint négyszeresét – 12,2%-ot – szántunk a hírműsorokra, amely közel 2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban (10,4%). A kissé könnyedebb „információ” kategória a hírekéhez hasonló arányt, 2,4%-ot képviselt a műsoridőből, míg a fogyasztásban ennek dupláját, 4,6%-át képviselte.

A nagyrészt kereskedelmi reklámokat és műsorajánlókat tömörítő „Egyéb” kategória stabilan a műsoridő egynegyedét tette ki, és a műsorfogyasztásunk több mint egyötödét ezen tartalmak megtekintésével töltöttük (21,4%). Ily módon ez a második legtöbbet fogyasztott műsorkategória a TV fikciók/sorozatok után, megelőzve minden más műfajt: mozifilmeket, hírműsorokat, szórakoztató műsorokat, ismeretterjesztőket, stb. A TV fikciók, a filmek, a szórakoztató tartalmak és hírműsorok ezen kategóriával kiegészülve együttesen a műsorfogyasztás 83,5%-át fedték le az idei harmadik negyedévben. A fennmaradó 16,5%-on osztoztak az információs, a sport-, az ismeretterjesztő és a zenei műsorok.

 

A sportműsorok a sugárzási idő 5,3%-át (férfiak esetében 8,3%-át) képviselték: ez 2 százalékponttal alacsonyabb tavalyhoz képest (7%), amikor a Covid miatt elmaradt Olimpiai játékok pótlólagosan megrendezésre kerülhettek.

Az ismeretterjesztő műsorok sugárzási időből való részesedése a szokásos trendekhez illeszkedve 9,7% volt, ami nagyságrendileg megegyezik a TV-ben sugárzott mozifilmek, illetve a szórakoztató műsorok arányával, de a fogyasztási arányuk ennek fele, vagyis 4,6% volt.

32 percnyi reklám naponta

A sugárzott reklámok napi átlagos száma a Covid első hullámát követően, vagyis 2020 harmadik negyedévében lényegesen kevesebb volt a korábbi évekhez képest, de egy évvel később már vissza is tért a korábbi trendekhez, sőt jelentősen meg is haladta a járvány előtti értéket. 2022. július 1 – szeptember 30. között naponta átlagosan 42 414 db reklámfilm került adásba a Nielsen által szpot szinten vizsgált csatornákon, amely mintegy 1 663 db reklámfilmmel kevesebb 2021 ugyanezen időszakához képest, ugyanakkor 5 836 db reklámmal több, mint 2 évvel korábban, a járvány első hullámának lecsengése után.

Egy fő naponta átlagosan 32 percnyi tévéreklámot látott 2022 harmadik negyedévében, ami napi 140 db reklámfilmnek felelt meg. Ez 1 db reklámfilmmel több, időt tekintve pedig 1 perccel kevesebb, mint 2021 azonos időszakában, míg 2020-hoz képest 2 perces növekedést és +18 megtekintett reklámfilmet jelentett.

A reklámfilmek által naponta elért nézők átlagos száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat: 2022 harmadik negyedében 5,32 millió nézőt értek el legalább egyszer a 4 évnél idősebb, tévével rendelkező háztartásban élők körében, amely 194 ezerrel kevesebb, mint 2021-ben, és 359 ezerrel kevesebb, mint 2 évvel korábban. A teljes, össz-tévépiaci GRP értéke idén 804 ezer volt, ami 11,5 ezerrel kevesebb, mint tavaly, ugyanakkor 84 ezerrel több, mint 2 évvel korábban, a járványidőszak kezdetén.

A 2022 harmadik negyedéves, teljes népességre vonatkozó összes GRP alapján a különböző termékosztályok nézettség (GRP) szerinti hirdetési rangsorában a „Fájdalomcsillapító/nyugtató” termékosztálya áll az első helyen, ezt követik az „Élelmiszerkereskedelem” valamint az ”Egyéb gyógyhatású készítmények” termékosztályának televíziós hirdetései.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Idén is díjazza az inspiráló nőket a Femcafe.hu

November 29-én ismét díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja 2018 óta adja át az olvasói által megszavazott díjakat azoknak a nőknek, akiknek munkássága értéket közvetít és példaként szolgálhat...

Új pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Először hirdet kritikaírói pályázatot a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet idén október 24. és 28. között rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban. A 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon ezúttal is az operatőri munkáé a...

Továbbra is nagy az érdeklődés a minilakások iránt

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások. Az akár befektetésnek, akár saját használatra, első lakásnak is ideális ingatlanok különlegességük miatt sokszor a nagyobb alapterületű, használt...

Új ügyvezető a United Way Magyarországnál

Nagy Andrea Gabriella tölti be szeptember 25-től a United Way Magyarország ügyvezető igazgatói posztját. A United Way Magyarország a világ egyik vezető nonprofit szervezetének, a United Way nemzetközi hálózatának tagjaként több, mint 30 éve...

Angol focit, NFL-t és MotoGP-t is nézhetünk a héten

Három kontinensről hoz el sport ínyencségeket a magyar szurkolóknak a Network4 csoport a héten. Az Angol Ligakupa küzdelmeitől, a legizgalmasabb NFL meccseken át a MotoGP és Superbike futamokon át a Premier League, Bundesliga és...

Egyre többet fizetünk az okoseszközöket használva

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál. Az idei év első nyolc hónapjában óránként átlagosan több mint 5500 okoseszközös fizetést bonyolítottak a pénzintézet ügyfelei, ami 67 százalékos emelkedésnek felel meg...

Értékesítési szakemberrel erősít a Marquard Group Hungary

Nagy tapasztalatú és tudású szakember segíti a jövőben a Marquard Group Hungary munkáját. Nagy Tamás szeptember végétől sales executive tanácsadóként támogatja a Marquard újrapozicionálási folyamatait. A Magyarországon több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalat az elmúlt...

Jövő héten rajtol A Nagy Ő a TV2-n

Október 9-én este indul a Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada a TV2-n. A párkereső reality-ben ezúttal az ország 39. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán vállalkozott arra, hogy egy tévéműsorban keresse meg szíve hölgyét....

Dupla résszel rajtol az új magyar történelmi sorozat

Dupla résszel debütál október 13-án, pénteken este a Dunán a Tündérkert című történelmi kalandfilmsorozat. A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készült 8 részes sorozat további epizódjait péntek esténként láthatják majd a...

Olasz céggel kötött megállapodást a Duna House leányvállalata

A Duna House csoport leányvállalata, a Hgroup S.p. A. (Hgroup) befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casa S.p.A.-val (Professione Casa). A Professione Casa Olaszország egyik legnagyobb ingatlanügynöksége, amely országszerte 280 irodával rendelkezik. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hiába jött be a home office, egyre kevesebb rá a lehetőség

Magyarországon tízből hat munkavállalónak egyáltalán nincs lehetősége otthoni munkavégzésre – van, akinek a munkaköre, míg másnak a munkaadója nem teszi ezt lehetővé. Sokan úgy vélik, hogy a home office ritkulni fog, a munkavállalók kétharmada...

Idén is díjazza az inspiráló nőket a Femcafe.hu

November 29-én ismét díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja 2018 óta adja át az olvasói által megszavazott díjakat azoknak a nőknek, akiknek munkássága értéket közvetít és példaként szolgálhat...

Új pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Először hirdet kritikaírói pályázatot a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet idén október 24. és 28. között rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban. A 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon ezúttal is az operatőri munkáé a...

Továbbra is nagy az érdeklődés a minilakások iránt

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások. Az akár befektetésnek, akár saját használatra, első lakásnak is ideális ingatlanok különlegességük miatt sokszor a nagyobb alapterületű, használt...

Új ügyvezető a United Way Magyarországnál

Nagy Andrea Gabriella tölti be szeptember 25-től a United Way Magyarország ügyvezető igazgatói posztját. A United Way Magyarország a világ egyik vezető nonprofit szervezetének, a United Way nemzetközi hálózatának tagjaként több, mint 30 éve...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....