- Hirdetés -

A korlátlan vásárlási lehetőségek pörgetik a háztartási nagygépek piacát

|

- Hirdetés -

Kifejezetten jó első félévet tudhat maga mögött a háztartási nagygépek piaca. A teljes piaci forgalom 2,7 százalékkal nőtt, ami alapján a teljes évre vonatkozó növekedés akár 2 százalék is lehet a GfK várakozásai szerint. Ez pedig 182 milliárd eurós éves forgalmat vetít előre. A növekedéshez hozzájáruló fő trendek a teljesítmény/kapacitás, az egyszerűsítés és a korlátlan vásárlás lehetősége – állapítja meg a GfK a 2019-es berlini IFA alkalmából a háztartási nagygépek piacáról készített összegzésében.

Az egyes régiókat megvizsgálva 2019 első hat hónapjában az látszik, hogy a háztartási nagygépek piaca Brazíliában újra a régi (+13 százalék), míg Indiában erőteljes fellendülésnek indult (+10 százalék). Európa az euróban számított abszolút növekedés legnagyobb részét adva továbbra is növekedési pályán van. Ugyanakkor Kínában 6,2 százalékos visszaesés volt tapasztalható, ami egyben a teljes piac lassulásának legfőbb indoka, lévén Kína akkora piac, hogy a többi régiónak csak nagy küzdelmek árán sikerült kiegyensúlyozni az értékbeli forgalom visszaesését. Emiatt 2019 egészét tekintve immár egyértelmű, hogy a piac teljesítménye a kínai piac ingadozásaitól és az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségektől függően alakul majd.

Vannak azonban pozitív irányba mutató trendek is – így például az erőteljes növekedés Algériában (+35 százalék), Lengyelországban (+12 százalék) és Magyarországon (+17 százalék), ahol a háztartási nagygép-csereprogram sokat lendített a piacon.

A németországi piac fejlődésének tavalyi megtorpanását követően idén javított a növekedés dinamikáján (+1,7 százalék), és 3,9 milliárd eurós forgalmával az év első felében továbbra is a világ harmadik legnagyobb háztartási nagygép-piaca.

Norbert Herzog, a GfK háztartási nagygéppiaci szakértője szerint „a méret igenis számít a fogyasztóknak, amikor háztartási nagygépekről van szó. Hosszú távon a kapacitás az, ami valamennyi nagyobb piacon hajtóerőként működhet. Ez a mosógépek esetében a gyakorlatban egyre nagyobb ruhatöltetet, a hűtők esetében a szélesség és magasság, sütők esetében pedig a belső tér tágasságának növelését jelenti. Példának okáért a 9 kg vagy annál nagyobb ruhatöltetű mosógépek eladása 24 százalékkal bővült.”

Egyszerűsítsük életünket

A GfK Consumer Life felmérése szerint a fogyasztók mintegy fele (52 százalék) világszerte egyetért azzal az állítással, hogy „Folyamatosan keresem a módját, hogy egyszerűsítsem életemet” Így aztán a házimunka elvégzése által felemésztett idő lerövidítése különös fontossággal bír a fogyasztók számára, tehát a multifunkcionális és intelligens gépek-berendezések egyre népszerűbbek. E trend nyilvánvalóan tükröződik a kombinált mosó-/szárítógépek 2019. évi forgalmának 13 százalékos növekedésében.

Új keletű és valós trend a gőzfunkciós készülékek iránti kereslet. Ezek egyszerre többféle előnyt kínálnak – a gőzfunkciós mosogatógépekben a szárító funkció hatásosabb, e funkcióval a szárítógépekben kevésbé gyűrődik a ruha, az ezekben készülő étel pedig egészségesebb. A gőzfunkcióval rendelkező háztartási eszközök globális forgalma 2019 első hat hónapjában 41 százalékkal bővült. Jelenleg ebben Kína és India a zászlóshajósok, és a jövőben további növekedés várható.

Az okos háztartási berendezések célja általában az egyszerűsítés; értékesítésük – Kínát kivéve – minden régióban erőteljesen nő. Kína nélküli globális képet tekintve az intelligens készülékek forgalma 18 százalékkal bővült.

E piac további fejlődéséhez elengedhetetlen lesz a márkák közötti interfész kialakítása, az adatbiztonsággal kapcsolatos fogyasztói aggodalmak eloszlatása, és a használatra bíztató meggyőző esettanulmányok terjesztése. A smart speaker, azaz okos hangszóró potenciális megoldást jelenthet ezek némelyikére, és a jövőben leegyszerűsítheti az okosotthon ökoszisztéma működtetését.

A siker kulcsa a korlátlan vásárlási lehetőség

A GfK FutureBuy tanulmánya szerint a fogyasztók 65 százaléka úgy érzi, soha ilyen erős támogatást nem kapott még a vásárlásig vezető úton. Az online kereskedelemmel az időben korlátlan, 7/24-es vásárlás vált az új normává, és ezzel magasabbra helyeződött a léc a fogyasztók vásárlási élményre vonatkozó elvárásait illetően. Nem csoda, hogy mérséklődött a vásárlási csatornával szembeni preferencia, mivel az omnichannel, azaz sokcsatornás megközelítés vált a siker kulcsává.

A teljes iparágból 20 százalékos részesedést kihasító online értékesítés már most érett üzletág. Kínát nem számolva ide, az online kiskereskedelem még mindig 11 százalékkal bővül, ám e bővülés dinamikája szemmel láthatóan lassul. Ha azonban a képletbe Kínát is beírjuk, az szinte teljesen nullázza a növekedést, tekintve, hogy az online kereskedelemben élen járó piac előbb stagnált, majd 2019 első félévében 5 százalékos visszaesést produkált.

A vásárlók legjobb kiszolgálása az online és offline összekötésével és promotálásával lehetséges. Európában a hagyományos üzletek online értékesítése az elmúlt négy évben 39 százalékkal megugrott, és ezzel meghaladta a kizárólag online értékesítő kereskedők „csupán” 12 százalékos növekedési ütemét. Ez pedig nem másra, mint a határtalan, korlátlan vásárlási élmény fontosságára hívja fel a figyelmet.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...

Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés

A munkaerő-kölcsönzés egyre elterjedtebb fogalom munkavállalói körben is, de számos tévhit kering körülötte. Az Ipsos átfogó munkaerőpiaci kutatást végzett a Prohuman megbízásából. A vizsgált 12 hónapos időszakban a magyar közösségi térben kb. 14 ezer...

Természeti katasztrófák áldozatainak segít a L’Oréal

Becslések szerint az elmúlt 50 évben ötszörösére nőttek az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, jelenleg közel hárommilliárd ember él katasztrófáknak kitett területeken, és az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám egymilliárddal fog emelkedni. A L'Oréal Groupe...

Ma van a kávé világnapja

Már 40 éve ünnepeljük szeptember 29-én a kávét - a világ egyik legkedveltebb itala először Japánban, 1983-ban kapott saját napot. A tradicionális kávézás mellett a 21. században egyre több új fogyasztási mód, szokás alakult...

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezt hozta a nyár a lakáspiacon

Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek....

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....