- Hirdetés -

A nőkért kampányol az ELLE

|

- Hirdetés -

Száz hazai cégvezető együtt állt ki a Nyitottak vagyunk és az ELLE közös kezdeményezésében azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan esélyeket kapjanak a munkahelyükön. A Közös Ügy elnevezésű kampány beharangozója és kommünikéje a magazin legfrissebb, év végi lapszámában található. A projekthez már csatlakozók 50 fotóján minden cég képviseletében egy női, valamint egy férfi vezető párosa szerepel.

„Országos kutatások szerint ma még a nők az előléptetések során gyakran szembesülnek hátránnyal, ritkábban jutnak szóhoz a nyilvánosság előtt a szakmájukat érintő kérdésekben, és ugyanolyan munkakörben átlagosan kevesebbet keresnek mint a férfiak…” – így kezdődik az a nyilatkozat, amelyet azok a cégvezetők és cégek fogadtak el, akik vállalták hogy Magyarországon először egy nyilvános kampányban kiálljanak azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan esélyeket kapjanak a munkahelyükön.

A kampányhoz eddig 50, sok ezer embert foglalkoztató hazai, vagy itthoni leányvállalattal rendelkező cég csatlakozott. Ők a mindennapokban látják a nyitott munkahelyek előnyeit és azt is, hogy ezért időnként tenni kell.

„Pozitív változásokra van szükség, és szerencsére többségben vannak azok, akik erre vágynak. A Nyitottak vagyunkkal szeretnénk segíteni felgyorsítani ezeket a folyamatokat” – nyilatkozta Miklós Melinda, a Nyitottak vagyunk ügyvezetője. A nonprofit szervezet a Gemiusszal végzett országos reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a nők és férfiak 63-63%-a szerint nőként és férfiként együtt kell tenni azért, hogy a nők ugyanolyan lehetőségekhez jussanak a munkahelyeken, mint a férfiak. Ebből jött a Közös Ügy kampány ötlete, hogy a nők és férfiak együtt álljanak ki a változásokért.

Az első 50 páros fotóját a most megjelent, év végi ELLE lapszámban mutatják be, néhány vezető és cég történetével és jövőbeni vállalásával együtt. A magazinnak mindig is fontos volt, hogy megkérdőjelezze a nőkről alkotott sztereotípiákat, kihangsúlyozza a jogaikat, valamint az is, hogy a nemek egyenlő munkahelyi lehetőségei és esélyeik elfogadtatásáért is küzdjön.

„Fontos, hogy ne csak beszéljünk róla, de tegyünk is a változások előremozdításáért. Épp ezért vagyunk nagyon büszkék arra, hogy a Nyitottak vagyunkkal együtt a Közös Ügy élére állhattunk” – írja Liptai Lívia, az ELLE főszerkesztője a kampánybeharangozóban. „Ilyen nagy horderejű fotózás ritka a magyar sajtó történetében: több mint 100 ember állt a kameránk előtt. Ráadásul mindez nemcsak egy üres kampány, a vezetők konkrét vállalásokat fogalmaznak meg 2020-ra. Reméljük, 10 év múlva az ilyen cégvezetőknek és kampányoknak köszönhetően már nem kell erről beszélnünk.”

A kampányban részt vevő cégek képviselőinek gondolatait és vállalásait folyamatosan nyomon lehet követni a nyitottakvagyunk.hu és az elle.hu oldalakon. A nagyszabású projekthez saját fotókkal még lehet csatlakozni cégeknek és cégvezetőknek a nyitottakvagyunk.hu-n.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -