- Hirdetés -

A tanulást is megváltoztatja a digitalizáció

|

- Hirdetés -

A hagyományos füzetbe körmölés helyét egyre inkább átveszi a digitális jegyzetelés, amit ha helyesen alkalmazunk, hatékonyabb és élménytelibb lehet a tanulás – hívja fel a figyelmet egy tanulásmódszertani szakértő a tanévkezdés kapcsán. Ha a jegyzetelés során színeket, formákat, képeket is használunk, agyunk kreatív részét is aktivizáljuk, ez nagyban megkönnyíti az információfeldolgozást. A jegyzetelést is segítő okoseszközök iránt már augusztusban megnövekedett a kereslet: a MediaMarkt polcairól, legalább 20 százalékkal több fogyott, mint az előző hónapokban.

A jegyzeteléssel először az iskolában találkozik az ember, és ha jól megtanulja a technikát, nemcsak a tanulást könnyítheti meg, de a későbbiekben a munkát is. Viszont jegyzetelés és jegyzetelés között is óriási különbség van, hívja fel a figyelmet Lantos Mihály, tanulásmódszertani szakértő.

„Az agyunk alapvetően két részre osztható, ha információ feldolgozásáról van szó.” – mondja a szakember. „A logikai rendszer segít megérteni a tananyagot, míg a kreatív és játékos rész a rögzítést támogatja azzal, hogy a megértett információkhoz élményeket kapcsol. Ezt figyelembe véve a jegyzetelésnek tehát kétféle típusát különböztethetjük meg: az egyik a hagyományos jegyzetelés, amikor egyetlen színnel, kizárólag szavakkal jegyzetelünk - itt leginkább a logikai rendszerünket, a bal agyféltekét dolgoztatjuk. A másik pedig a hatékony jegyzetelés, ahol színeket, formákat, képeket használunk a jegyzeteléshez – ezzel működésbe hozva agyunk kreatív és játékos részét, a jobb agyféltekét is, amellyel nagyban megkönnyítjük az információfeldolgozást.” – tette hozzá Lantos Mihály.

Le a filctollal, itt vannak a jegyzetelő appok!

A hatékony digitális jegyzetelést az okoseszközök számos funkciója támogatja. Ezeken a technológiai eszközökön, legyen az táblagép, laptop, vagy okostelefon, megannyi – akár ingyenesen is elérhető – szoftvert lehet a hatékony jegyzetelésre használni. Ezek segítségével nemcsak színezni lehet a szavakat, hanem formába is lehet helyezni azokat, képeket lehet hozzájuk csatolni, használatukhoz ráadásul jelentősebb technikai tudásra sincs szükség: az alkalmazások egyik típusánál előzetesen elkészített sablonok között válogathat a jegyzetelő, amelyeket csupán fel kell töltenie információval. Míg a másik verzióban digitális tollal is lehet írni, vagy rajzolni.

„A billentyűzet lehetőségei lényegesen korlátozottabbak, míg a kézzel történő jegyzetelés sokkal nagyobb szabadságot ad, ami előhívja a kreativitást, a fantáziát, a játékosságot és a humort. Egyszerűen sokkal élvezetesebb így az információk megértése, rögzítése és pláne az előhívása sokkal hatékonyabb lesz – tette még hozzá Lantos Mihály, a gépelésen keresztüli jegyzetkészítés és a kezet aktívabban használó módszer közti különbség kapcsán. „Tehát amit kézzel jegyzetelünk, arra könnyebben is emlékszünk” – tette hozzá.

A digitális jegyzetelő programok előnye továbbá, hogy a dokumentumot elmentve, bárhol és bármikor elérhető, több eszközön is, de akár ki is lehet nyomtatni, ha kézzel fogható formában van rá szükség a továbbiakban.

Egyre több korosztálynak van lehetősége tesztelni

A műszaki áruház augusztusban érezte a legnagyobb felfutást a digitális jegyzetelést is segítő eszközök esetében, ami jól mutatja, hogy az egyetemisták mellett már a közép, és akár az általános iskolás diákok is előszeretettel alkalmazzák a digitális technológiákat.

„Augusztusban közel 20%-kal többen vásároltak nálunk táblagépeket, mint júliusban, de a laptopok esetében is kétharmaddal többet adtunk el, mint nyár közepén” – mondta Pataki Norbert, a MediaMarkt IT kategória vezetője: „Azt tapasztaljuk, hogy egy tabletnél a kiválasztási szempontok közé egyre inkább bekerül a jegyzetelés mikéntje: a táblagépekre ún. aktív tollal is lehet jegyzetelni, bár ez a funkció inkább a felső-középkategóriás, vagy a prémium tabletek sajátja, és a ceruzát is külön kell hozzá megvenni. Laptopválasztásnál az elsődleges szempontok között inkább az akkumulátor üzemideje, a gép súlya, a kijelző mérete, illetve a márka szerepel. A laptopok esetén a jegyzetelés még inkább a gépelésben merül ki, ugyanis nagyon kevés laptop rendelkezik érintő kijelzővel.”

A jelen és közeljövő digitális technológiái

A digitális jegyzetelés a jövő, ezért a gyártók számos technológiai újdonsággal és fejlesztéssel készülnek ennek az egyre növekvő igénynek a kiszolgálására: a fentieken kívül ugyanis léteznek kifejezetten digitális jegyzetfüzetek is, melyeken keresztül, a laptophoz csatlakoztatva akár .doc fájlban is elérhetőek a jegyzetek. Továbbá, vannak „2-az-1-ben” átalakítható eszközök is, amelyek lényegében a laptop és a tablet keverékei, így akár tollal, akár gépelve is lehet rajtuk jegyzetelni. A tollak között egyébként találni olyat is egyes eszközöknél, ami írás közben leképezi és gépírássá alakítja a kézírást.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Gyereknek lenni jó! (x)

A gyermeki fantázia világokat képes teremteni. De mi történik akkor, ha a valóság ugyanolyan csodálatos, mint a szárnyaló képzelet? Ha egyszer csak életnagyságú TRex hátára lehet pattanni, lehetőség nyílik ráját simogatni, cápát etetni, trambulinon...

Eljárást indítanak a Karc FM ellen

A Karc FM Paláver című betelefonálós műsorában kirekesztésre alkalmas tartalmak hangozhattak el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerint. A testület emellett egy helyi és egy holland joghatóság alá tartozó televízióval kapcsolatban...

Tarr Bélával készít sorozatot az AMC Networks International

Hazai saját gyártású sorozat fejlesztésébe kezd az AMC Networks International, a „Fata Morgana” című produkció kreatív producere Tarr Béla, együttműködő partnere az Oble Studios. A széria a klasszikus westernfilmeket alapul véve egészen különleges műfajt...

A hirdetési piacot is felforgatja a mesterséges intelligencia

A vállalkozások világa talán sosem volt még ennyire megosztott, mint napjainkban. 2023 teljes egészében felforgatta az állóvizet: a mai Magyarországról tulajdonképpen eltűnt a vállalkozói középréteg: a piacot a felső 10% uralja, a statisztikák alapján...

Visszatérhetnek a vevők a lakáspiacra

Új adalékokkal szolgált a tavaly kezdődött lakáspiaci fordulat mélységének és várható lefutásának megítéléséhez a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint közülük a legfontosabb az, hogy már a múlt év...

Keresik a példamutató családi vállalatokat

A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majd kétharmada vélekedik így – derült ki...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Itt érdemes tankolni a hétvégén

A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel várta vásárlóit egész májusban. Ezt meghosszabbítva júniusban pedig három hétvégén kedvezményes áron lehet majd tankolni az Auchan benzinkutakon. A jubileum alkalmából az első júniusi...

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....