- Hirdetés -

A tavalyinál erősebb Húsvét jöhet a turizmusban

|

- Hirdetés -

A húsvéti, négynapos hosszú hétvége beindítja a tavaszi üdüléseket: a Szallas.hu adatai szerint 17 százalékkal nőtt az előfoglalások aránya időarányosan az előző évhez képest. A május elsejei és a pünkösdi időpontokat is foglalják már, és a nyári előfoglalások is 40 százalékkal nőttek időarányosan tavaly ilyenkorhoz képest.

(kiemelt fotó: Szallas.hu)

Bár még várni kell az első idei hosszú hétvégére, hiszen március 15-e most szerdára esik, már fellendült a kereslet a húsvéti időpontok iránt. „29 nappal a húsvét előtt, a hosszú hétvégére szóló foglalások 17 százalékkal nőttek időarányosan tavalyhoz képest” – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Akadnak olyan népszerű szállások, amelyek már most teltházasak az ünnepi időszakra, de bőven vannak még szabad szállások.

„Idén már bátrabban merünk távolabbi időpontokra előre foglalni az elmúlt évekhez képest – avatott a részletekbe a sajtószóvivő. – Ugyanakkor sok partnerünk bízik még az utolsó pillanatos foglalások keresletélénkítő hatásában”. A korai szállásfoglalókat jellemzően az alacsonyabb ár vonzza, így ilyenkor a nem hotel típusú szállásokat viszik jobban. A hosszú hétvégéhez közeledve viszont fokozódik a hotelek iránti kereslet is, különösen a saját wellness-részleggel rendelkezőkre.

A foglalások 29 százaléka apartmanba, 27 százaléka hotelbe, 25 százaléka vendégházba, 14 százaléka panzióba és 5 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szól. Egy főnek éjszakánként átlagosan 11 540 forintot kell fizetnie, ami közel 19 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Eger, Gyula, Hajdúszoboszló, Pécs és Nyíregyháza a magyarok legkedveltebb úti célja a tavaszi szünetben. Továbbá Hévíz, Szeged, Zalakaros, Sopron és a főváros ajánlatai a legkeresettebbek jelenleg a Szallas.hu oldalán. „Ugyanakkor az adatainkból az is látszik, hogy vannak, akik nem várják meg a tavaszi szünetet az utazással, ők a március 15-ei pihenőt 1-2 nappal megnyújtva üdüléssel töltik” – tette hozzá a sajtószóvivő.

Bizakodásra ad okot, hogy a nyárig még 2 háromnapos hosszú hétvége is vár ránk. „Tavaly május elseje vasárnapra esett, így nem tudjuk pontosan összehasonlítani az idei foglalási szintet az előző évivel, de egy átlagos tavalyi májusi hétvégéhez képest is számottevő, 3,5-szörös a növekedés” – árulta el a sajtószóvivő. Május végén a pünkösd is utazásra kínál lehetőséget, a tavalyi pünkösdi előfoglalások több mint dupláját rögzítették már a vendégek.

A hosszú hétvégék mellett pedig a nyári vakáció gondolata is foglalkoztatja már az utazókat. Az eddig beérkező foglalások 40 százalékos növekedést mutatnak a tavaly időarányosan idáig megtett előfoglalásokhoz képest.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Árulók című műsor nézettsége

Meglepő nézettséget produkált Az árulók

A fiatalabb célcsoportoknak nagyon bejött Az árulók. A Sztárbox pedig még ennél is jobb nézettséget hozott az RTL-nek, ami viszont már nem is meglepő. Teljes lakosságnál a TV2-s Dancing with the Stars produkálta a...

Újabb településeken gyorsít a Vodafone

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató...

Így reagálnak az energiakrízisre a hazai cégek

A gyorsan változó energiaárak és a fenntarthatóság előtérbe kerülése lépésre ösztönzik a hazai vállalkozásokat is. A Schneider Electric friss felméréséből többek között kiderül, hogy a válaszadók túlnyomó többsége már megvalósított ilyen irányú fejlesztést, vagy...

Nagyon felpörgött az ingatlanpiac

2023 novemberében, országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A várakozásoknak megfelelően erősödő tendenciát mutat az év végéhez közeledve a hazai...

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Már belenézhetünk az HBO népszerű sorozatának új évadába

Az HBO a brazíliai São Paulóban megrendezett CCXP23 Comic-Con rendezvényen közzétette az HBO saját gyártású drámasorozata, A SÁRKÁNYOK HÁZA második évadának hivatalos teaserét. A nyolc epizódból álló második évad 2024 nyarán debütál az HBO-n,...

Tovább erősít podcast fronton a Marquard

Új podcastokkal erősíti portfólióját a Marquard Group Hungary. Először az ÉVA magazin Testkép című produkciója mutatkozott be december 1-jén, majd december 7-én startol az InStyle Képesvagyok műsora, amely a brand nagy sikerű #képesvagyok kezdeményezésének...

Moziból a könyvespolcra – filmtörténet és önéletrajz a mester szemén keresztül (x)

Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás...

Díjazták a Torontói EU Filmfesztiválon a Semmelweist

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar...

Kiderült, mikor lesz jövőre a SopronFest

Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 17. és 19. között rendezik meg második alkalommal a SopronFestet, ahol a hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. Az esemény során nem csak a koncertek helyszínéül szolgáló...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így spórolhatunk a klímás fűtéssel

A fűtés gazdaságosságát főként az épület szigetelése határozza meg, a klímák esetében viszont számos más olyan praktika is ismert, amivel spórolhatunk a költségeinken. Ha a teljes fűtési idényben használnánk a klímaberendezést, kizárólag fűtésre optimalizált...
Az Árulók című műsor nézettsége

Meglepő nézettséget produkált Az árulók

A fiatalabb célcsoportoknak nagyon bejött Az árulók. A Sztárbox pedig még ennél is jobb nézettséget hozott az RTL-nek, ami viszont már nem is meglepő. Teljes lakosságnál a TV2-s Dancing with the Stars produkálta a...

Újabb településeken gyorsít a Vodafone

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató...

Így reagálnak az energiakrízisre a hazai cégek

A gyorsan változó energiaárak és a fenntarthatóság előtérbe kerülése lépésre ösztönzik a hazai vállalkozásokat is. A Schneider Electric friss felméréséből többek között kiderül, hogy a válaszadók túlnyomó többsége már megvalósított ilyen irányú fejlesztést, vagy...

Nagyon felpörgött az ingatlanpiac

2023 novemberében, országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A várakozásoknak megfelelően erősödő tendenciát mutat az év végéhez közeledve a hazai...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....