- Hirdetés -

Akcióban az italgyártók

|

- Hirdetés -

A vendéglátóipar újraindulásának segítését tartják a legfontosabbnak a sör- és üdítőital-gyártók. Bár a korlátozások nagy kiesést jelentettek a szektornak, nyáron még felpöröghet a forgalom.

A horecaszektor (szállodák, éttermek, kávéházak) tavaszi leállása a magyar sörgyárak termelésének 30, a kisüzemi termelés 90 százalékát érintette. Ezt a kiskereskedelem csak részben tudta átvenni. „A kisüzemek közvetlen értékesítéssel, a sörgyárak pedig a termékszerkezetük váltásával tudták valamelyest, közel harmadával csökkenteni a veszteségeiket” – mondta el Salamon Zsófia, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) titkára.

A járvány komoly kiesést jelentett a hazai üdítőital-gyártóknak is. „Amíg az első negyedév forgalma 2-3 százalékkal haladta meg 2019 első negyedévének a forgalmát, addig áprilisban 30-40 százalékkal esett vissza az értékesítés volumene úgy, hogy a horecaértékesítés nullára csökkent” – mondta el Bikfalvi Istvánné, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (Magyüsz) titkára. A szektorban a forgalom körülbelül 80 százalékát a kereskedelemben történő értékesítés, 20 százalékát pedig a horeca adja.

A járványügyi korlátozások miatt az év eddigi szakaszában a tavalyihoz képest a felére esett vissza Coca-Cola vendéglátóipari értékesítése. Több mint 8200 étterem, gyorsétterem, büfé, bár, szálloda, panzió két hónapig egyetlen palack üdítőt sem rendelt a vendégek hiánya miatt. A korlátozások ideje alatt az úgynevezett azonnali fogyasztásra vásárolt termékeket értékesítő, hazai Coca-Cola-partnerek mintegy háromnegyedénél gyakorlatilag megállt a fogyasztás, ez a szegmens a vállalat értékesítésének mintegy ötödét teszi ki.

Segítő akciók
„Számos partnerünknél láttuk az elmúlt hetekben, hogy milyen súlyos veszteséggel járt a koronavírus miatti zárvatartás. Ebben az időszakban a fel nem használt sörök visszavásárlásával és szakmai tanácsadással igyekeztünk segíteni nekik. Most, a sikeres újranyitás érdekében úgy látjuk, hogy tájékoztató kiadványaink és szakértőink segítsége mellett az ingyen sör felajánlásával segíthetjük őket leginkább abban, hogy mihamarabb visszanyerjék a fogyasztóikat. Ezért a Dreher országszerte háromezer újranyitó vendéglátóhelyet összesen 300 ezer ingyen pohár sörrel kész támogatni. Emellett ingyen biztosítjuk a sörcsapok szakszerű használatához szükséges tanácsadást és műszaki támogatást, valamint a vendégtérben elhelyezhető Covid–19 információs plakátokat” – mondta el Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője.

Az üdítőital-gyártók is a vendéglátás beindítását látják a legfontosabbnak, számos akcióval támogatják a szektort. A Coca-Cola első körben úgy segítette a vendéglátóhelyek és a vendégeik egymásra találását, hogy június 19-én ajándék üdítőitallal várták a kezdeményezésben részt vevő partnereik bárjaiban, kávézóiban a fogyasztókat. „Így közel 50 millió forint értékben, több mint 100 ezer palack Coca-Colával ünnepelte meg az ország a nyár érkeztét és kedvenc vendéglátósát, Magyarország-szerte közel 350 helyen” – mondta el Kerekes Péter, a Coca-Cola magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója.

A Sió-Eckes a vendéglátóhelyeknek szinte kizárólag nagykereskedőkön keresztül értékesít, akiket többféle módon is támogat. Egyrészt a bizonyos feltételeknek megfelelő partnereik számára átmenetileg könnyítették a fizetési kondíciókat, másrészt a speciálisan a horecaszektor számára értékesített, nagy kiszerelésű BiB (bag-in-box) termékeiknél kompenzációt ajánlottak fel a Covid–19 által leginkább terhelt időszakban. „Véleményünk szerint a piaci szereplők működésének fenntartása, ezen keresztül pedig a fogyasztók ellátása kizárólag közös felelősségvállalással tartható fenn, amelyet a lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk maximálisan szem előtt tartani az idén tavasszal is” – mondta el Bognár Emese, a Sió-Eckes kommunikációs és médiamenedzsere.

Nyári remények
„A 2020-as szezont meghatározza, hogy bár a járvány egyre inkább visszaszorul, még nincs vége. Sok a bizonytalanság, de az év második felét várhatóan fokozatosan növekedő, a tavalyi évhez képest enyhébb kereslet jellemzi majd. Arra számítunk, hogy a kiskereskedelmi értékesítésben megjelent enyhe növekedés eltűnik, és ez a többlet a horecaszegmensbe vándorol vissza” – mondta el Szabó Ibolya. A Dreher három évvel ezelőtt megkezdett prémiumizálási stratégiáját folytatva az idén is több új ízzel rukkolt elő, ilyen az alkoholmentes vörös sör, a hatféle komlót tartalmazó Dreher IPA, az alkoholmentes Kozel és a Dreher 24 nyarat idéző, meggy-szeder ízű variánsa.

„A járvány miatt ez idáig realizált kiesést ebben az évben már nem tudjuk pótolni, így az idei forgalom biztosan alacsonyabb lesz, mint a tavalyi. Reményeink szerint a nyári értékesítést a járvány már nem csökkenti jelentősen, de nagyban befolyásolja az időjárás alakulása. A szezon – a szokásosnál esősebb június miatt – nem kezdődik jól ebből a szempontból. És van még egy fontos bizonytalansági tényező: ha a járvány ismét megjelenik Magyarországon, az újra forgalom-visszaesést okozhat az elmúlt évhez képest” – mutatott rá Bikfalvi Istvánné.

Bognár Emese a jelenlegi trendek alapján úgy látja, hogy – bár a vásárlói magatartásban jelentős változásokat tapasztal –megkezdődött a kereskedelmi értékesítés lassú visszarendeződése. „Úgy véljük, hogy a belföldi turizmus fokozatosan visszarendeződik, így a frekventált vidéki célpontokon – elsősorban a Balatonon – történő impulze fejlesztés is kiemelt fontosságú lesz nyáron” – mondta el a Sió-Eckes menedzsere.

Kalocsai Magdolna

(Cikkünk teljes terjedelmében elolvasható a Marketing&Media legújabb számában)

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Kevesebbet költünk, de azért még reménykedünk

Az elmúlt évben tapasztalható kedvezőtlen gazdasági fejlemények egyre több háztartás mindennapjaira és terveire vannak hatással: 10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság egyhamar nem áll helyre. A...

Hatalmas felmondási hullám jöhet

A válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának – derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. A cég nem csupán munkavállalói oldalról, de üzleti partnerei között is...

Összefogtak az amerikai streaming szolgáltatók

Streaming Innovation Alliance néven új szervezetet hoztak létre a vezető amerikai streaming szolgáltatók, köztük a Netflix, a Disney, a Comcast, a Warner Bros. Discovery és a Paramount. Az összefogás célja, hogy eredményesebben lobbizzanak a...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Újabb műsorvezetők csatlakoztak a társkereső show-hoz

Hétfőn 20 órakor indul a taktikai társkereső reality, amit egy élő kibeszélőshow, később pedig egy filter nélküli különkiadás követ.Október 2-án, hétfőn 20 órától indul a VIASAT3 taktikai párkereső műsora, a Szingli vagy svindli. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....