- Hirdetés -

Átadták a Hégető Honorka-díjakat

|

- Hirdetés -

Milyen az élet abban a nagyvárosban, ahol a világon először fogyott el a víz? Hogyan lehet boldogulni egy olyan településen, ahol nincs óvoda, iskola és orvosi ellátás? Mit jelent a megemlékezés a hozzátartozóknak a romagyilkosságok után több mint tíz évvel? Kiosztották az idei Hégető Honorka-díjakat.

Az alkotókedv és a témák száma sem csökkent az elmúlt évben; összesen 75 pályázat érkezett az idei Hégető Honorka-díjra. A koronavírus miatt kialakult helyzetre való tekintettel új témákkal is várta a Hégető Honorka Alapítvány azokat az alkotásokat, amelyek mozgókép vagy fotósorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, illetve az ezekre adott lehetséges megoldásokat, válaszokat. Idén 8 alkotást díjaztak: a zsűri három fődíjat, két civil díjat, fotó- és közösségi kategóriában egy-egy díjat osztott, a Telenor pedig különdíjat adott át.

„2003 óta díjazzuk azokat az alkotókat, akik olyan témákat dolgoznak fel, amelyek sok esetben a mainstream felületeken nem, vagy csak kevés visszhangot kapnak. Az alapítvány célja, hogy a díj segítségével felhangosítsa ezeket az alkotásokat, és a szélesebb közönséggel is megismertesse azokat. A koronavírus az idei pályázatokon is nyomot hagyott; azt láttuk, hogy számos kezdeményezés ismerte fel a segítő szándék fontosságát és adott megoldási javaslatokat bizonyos nehéz életkörülmények kezelésére” – mondta el Kotroczó Róbert, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi elnöke, az RTL Magyarország hírigazgatója.

A fődíjasok: klímaválság, mélyszegénység, részvét

A Mészáros Antónia, Horvát János és Weyer Balázs alkotta szakmai zsűri idén három alkotásnak is fődíjat ítélt oda.

Fürdés, mosás, takarítás. Csak néhány azon tevékenységek közül, amikor tiszta vízre van szükség. Az Index egykori munkatársai, Földes András és Lengyel-Szabó Péter filmjükben testközelből mutatták meg a klímaváltozás kegyetlen hatását. A 10 milliós indiai Csennai az első olyan nagyváros a Földön, ahol elfogyott a víz. Az alkotók Így néz ki a klímakatasztrófa testközelből c. filmjükben arra világítottak rá, hogyan borítja fel a mindennapi életet a klímakatasztrófa.

A falu, ahol nincs óvoda, iskola és orvosi ellátás, egy másik, ahol csak hetente egyszer tudnak pénzt felvenni az ott élők, és egy harmadik település, ahol 800 forintot kell fizetni egy kiló kenyérért. Forgó Viktor, az RTL Klub Fókusz című műsorának alkotója A vidék lehetőségei c. filmjéért kapott fődíjat. Forgó Viktor annak járt utána, mit jelent ma Magyarországon az élet azoknak, akik a nyomor közepén próbálnak boldogulni, és milyen lehetőségeik vannak egy jobb élet reményében.

A harmadik fődíjat Neuberger Eszter és Pivarnyik Balázs Abcug.hu-n megjelent filmje kapta. Az alkotók a 2008-2009-es romagyilkosságok túlélőivel és legközelebbi hozzátartozóival beszélgettek arról, hogy miért tartják üresnek a romagyilkosság-sorozat tizedik évfordulóján tartott közösségi megemlékezéseket. A megszólaltatott szereplők arról mesélnek a Semmit nem jelentenek a megemlékezések a romagyilkosságok túlélőinek c. filmben, hogy az elmúlt tíz évben hogyan maradtak egyedül a testi és lelki traumáikkal.

Civil és filmes díjazottak, közösségi díj és különdíj

A zsűri idén két civil díjat osztott olyan alkotásoknak, amelyeket nem szerkesztőségek, hanem magánszemélyek vagy alapítványok neveztek. A Rehab Critical Mass szervezői, Takács Edina és Surányi Ádám egy budapesti hanghalló önsegítő csoporttal forgattak. Nem tudom, halljátok-e ti is? c. dokumentumfilmjük négy, önmagát esendőségei ellenére vállaló, bátor hétköznapi ember humoros és keserű élethelyzetein keresztül mutatja be, hogy mit jelent, ha valaki másoknál jobban, erősebben hallja belső hangjait, monológjait.

„Hogy lehet ilyen szétszórt?”, „Miért nem köszön?”, „Majd kinövi!”. Peresztegi Hanna Címkék nélkül c. filmjében autista öccse szemével mutatja meg a világot. A kisfiú az átlagosnál talán jobban szereti a buszokat, a pecsételést és rajong a fiókokért.

Az idei pályaművek közel fele, összesen harminc, fényképes alkotás formájában érkezett. A fotós pályázatokat Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus bírálta el. A fotós díjat Ruprech Judit kapta, aki Digitális tanulópálya c. munkájában azt mutatta meg, hogyan vették a digitális átállás okozta akadályokat a környezetében élő, különböző élethelyzetekben lévő családok. Keleti Éva kiemelte, hogy bár a nyertes pályamű témaválasztása ugyan megrázó, ugyanakkor van egy nagyon pozitív kicsengése is, hiszen a fotósorozatból az derül ki: szereplői nagyon is akarnak tanulni és ehhez megpróbálnak minden lehetőséget kihasználni.

A zsűri idén először közösségi kategóriában is osztott díjat, amelyet a Felelősség-érzetek c. filmnek ítélt oda. A Józsefváros újság videós szerkesztősége a koronavírus idején közös gondolkodásra invitálta az olvasókat és közösségifilm-készítő felhívást tett közzé. Ennek eredménye a sorozat második része, amely a radikálisan megváltozott hétköznapokra, érzésekre és kihívásokra mutat személyes megoldásokat. A filmet Takács Mária szerkesztette és vágta.

A Hégető Honorka Alapítványt évek óta támogató Telenor idén különdíjat ajánlott fel egy olyan alkotásnak, amely azt mutatja be, hogy egy adott társadalmi probléma, helyzet esetében miként hozott életminőség-javulást az internetelérés vagy a digitális eszközök használata. Habár a karantén idején az iskolákat bezárták, az oktatás nem állt le. Az iskolák és a tanárok többsége hihetetlen gyorsasággal és kreativitással állt át az online oktatásra. Az Index egykori munkatársai saját eszközeikkel, és elsősorban az érettségi előtt állóknak próbáltak segíteni a különleges helyzetben. Három kiváló tanár közreműködésével jött létre az Iskolatévé projekt, amelyben összesen 30 matematika, történelem, valamint magyar nyelv és irodalom órát tartottak. A különdíjat a kezdeményezés alkotói stábja, Joób Sándor, Szilágyi Máté, Szilli Tamás, Nagy Roland és Lengyel-Szabó Péter kapta.

A Hégető Honorka-díj támogatói az RTL Klub, a Telenor Magyarország Zrt. és a Hégető-család. A Hégető Honorka-díjat Szilágyi Erzsébet iparművész tervezte.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Twitch-en debütál a Riot Games tévésorozata

A Riot Games első animációs tévésorozata, az Arcane világpremierjére magyar idő szerint november 7-én, vasárnap, 03:00 órakor kerül sor a Netflixen. Az első epizódot a Twitch-en lehet majd társ-stream, azaz a co-streaming keretein belül...

Vállalkozóknak kedvez a Telekom új szolgáltatásaival

A digitális átállást előmozdító pandémia rámutatott arra, hogy akiknek fontos vállalkozásuk folyamatos fejlődése és válságtűrővé tétele, azoknak folytatniuk kell online jelenlétük erősítését. A Telekom most ehhez nyújt segítséget a KKV-knak: a Digitális Office...

Egy hétig dübörög az MTV Music Week

Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarországról közvetítenek világszerte november 14-én. A november 5-től startoló MTV Music Week keretében országszerte közönségkedvenc hazai és...

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...

Visszatér a TV2 gasztro-realityje

November 1-jén új részekkel visszatér a képernyőre a Hal a tortán. Az egyik legismertebb gasztro-reality új háziasszonnyal, új szereplőkkel, új csatornán várja a nézőket. November első napjától Gáspár Bea segítségével és fortélyaival, meg persze...

Fenntarható startupokat és innovátorokat keresnek

A vállalkozók a változás motorjai. Ezen filozófia mentén indít az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), valamint az Intézet 5 tematikus innovációs közössége új programot, hogy elősegítse az új európai Bauhaus kezdeményezés sikerét és...

Járvány előtti szinte a cégvezetők optimizmusa

A COVID-járvány előtti szintre emelkedett a világgazdaság növekedésébe vetett hit a vezérigazgatók körében – derül ki a KPMG „2021 CEO OUTLOOK” felméréséből. A legnagyobb globális cégek vezetői közül tízből nyolc tervez felvásárlásokat a következő...
Netflix távkapcsoló

A vártnál több új felhasználó a Netflixnél

A harmadik negyedévben tovább növelte bevételét és előfizetői számát is a Netflix, azonban érezhetően lassul a bővülés üteme, ahogy a streaming szolgáltatások piaca egyre inkább telítődik. Összesen 4,4 millió új előfizető csatlakozott a Netflix táborához...

Közel 13 milliárddal többet kap jövőre az MTVA

Jövőre 130,141 milliárd forintból gazdálkodhat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Költségvetési Bizottság által a parlamentnek benyújtott javaslat szerint. Az NMHH majdnem 49 milliárd, míg a Médiatanács közel 700 millió forintot kaphat. Az NMHH...

Közösen kampányol a Da Vinci Media és a Telekom

Az okos netezéshez elengedhetetlen tippekkel és a tudatos tartalomfogyasztást segítő tanácsokkal jelentkezik friss edukációs kampányában a Magyar Telekom és a Da Vinci. A digitális edukációs tartalmak mellett a tanárok számára óravázlatok, a családok részére...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderült, kik a hazai közösségi média kedvencei

Átadták az idei JOY Social Media Award (JOY SMA) díjait. Tíz kategória negyven jelöltje egy hónapon át tartó kampányban buzdította szavazásra a követőit, a díj története alatt egymillióan voksoltak kedvenceikre. Díjat kapott többek között...

A Twitch-en debütál a Riot Games tévésorozata

A Riot Games első animációs tévésorozata, az Arcane világpremierjére magyar idő szerint november 7-én, vasárnap, 03:00 órakor kerül sor a Netflixen. Az első epizódot a Twitch-en lehet majd társ-stream, azaz a co-streaming keretein belül...

Vállalkozóknak kedvez a Telekom új szolgáltatásaival

A digitális átállást előmozdító pandémia rámutatott arra, hogy akiknek fontos vállalkozásuk folyamatos fejlődése és válságtűrővé tétele, azoknak folytatniuk kell online jelenlétük erősítését. A Telekom most ehhez nyújt segítséget a KKV-knak: a Digitális Office...

Egy hétig dübörög az MTV Music Week

Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarországról közvetítenek világszerte november 14-én. A november 5-től startoló MTV Music Week keretében országszerte közönségkedvenc hazai és...

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...
- Hirdetés -

CMO

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...

Új eszköz segíti a karbonlábnyom csökkentését

Mostantól a teljes értékláncukon belül megvalósuló, felhőhasználattal kapcsolatos károsanyag-kibocsátásról is kaphatnak pontos és megbízható képet a cégek a megújult Microsoft Emission Impact Dashboard segítségével. Havi lebontásban és az adott adatközpontokra vonatkozó információkat is képes...

Környezettudatos SIM kártyával zöldít a Vodafone

Fenntarthatósági stratégiája részeként új, környezettudatos, úgynevezett ecoSIM kártyát tesz elérhetővé ügyfelei számára a Vodafone. Nem ez az első ilyen lépés a szolgáltató részéről: tavaly a műanyag-felhasználás csökkentés jegyében SIM-kártyák méretét felezte le, idén augusztusban...

DATA