- Hirdetés -

Átfogó jelentés készül a hazai startup ökoszisztémáról

|

- Hirdetés -

A magyarországi startup ökoszisztéma jelenlegi helyzetét térképezi majd fel a Startup Hungary által indított kutatás, melyre már várják a hazai vállalkozások válaszait. A végeredményt idén márciusban hozzák nyilvánosságra.

A cél nem csupán az adott év startupjainak felkutatása, hanem következtetések és ajánlások megfogalmazása is azzal kapcsolatban, hogyan fejlődik és fejlődhetne itthon az iparág. A jelentés a nemzetközi piac számára szintén láthatóbbá és vonzóbbá kívánja majd tenni a hazai startupokat.

A hazai ökoszisztéma kétségtelenül fejlődik – a 2020-as évet kifejezetten sikeresen zárta, a Banzai Cloud és Drops exit mellet a Turbine.AI is bejelentette, hogy az Accel vezetésével zárt befektetési kört – viszont a startupokkal kapcsolatban olyan alapvető kérdésekre is nehéz jelenleg választ adni, mint hogy hány szereplő létezik a piacon, azok milyen iparágban tevékenykednek és melyek a legeredményesebb hazai vállalkozások vagy hogyan teljesítünk régiós összevetésben. Gyakran elavult és nem konzisztens adatokkal dolgozik a szektor, ráadásul nem is minden információ fellelhető és sok torzító elem játszik közre.

„Csak azt lehet fejleszteni, amit mérsz is: ebből az alapvetésből indulunk ki – mondja Biás Csongor, a Startup Hungary ügyvezetője. – Jelenleg leginkább anekdoták adják az alapját annak, amit a hazai ökoszisztémáról gondolunk, és csak feltételezzük, mi szükséges a több sikersztorihoz. Olyan dokumentumot szeretnénk létrehozni, amelynek segítségével meghatározhatjuk, mitől működne hatékonyabban a szektor. Tényekkel, tudatos brandépítéssel nemzetközileg is könnyebb lesz pozícionálni a magyar startup szcénát, és a hazai döntéshozók helyzetét is megkönnyíthetjük ezzel.”

A kitöltők között már olyan ismertebb startupok is megtalálhatók, mint például a Recart, a Shapr3D, az Antavo, a Turbine.ai és a Barion. A végső cél a lehető legnagyobb lefedettség. A Startup Hungary szeretné elérni, hogy alig legyen olyan hazai startup, amely nem válaszolt a kb. 30 percet igénybe vevő, alapos, átfogó kérdéssorra, mely az alapítók hátterétől kezdve, a startupok teljesítményén és kihívásain át kitér a covid időszakban szerzett tapasztalatokra is. Arra buzdítják a vállalkozókat, hogy mondják el véleményüket, ezzel lehetőséget adva a minél pontosabb érdekképviseletükre. Az adatokat kizárólag anonim módon használják fel a jelentésben.

Tizenkét ismert magyar startup alapítója a Google, az IVSZ és a Design Terminal támogatásával hívta életre 2020 nyarán a Startup Hungary-t annak érdekében, hogy több nemzetközileg is sikeres startup jöjjön létre, működjön és növekedjen Magyarországon. Az alapítók a szervezet fő tevékenységeként a közösségépítést, a szemléletformálást és az érdekképviseletet határozták meg.

Az idei évben új partnerek is csatlakoztak a Startup Hungary-hez. A Microsoft és a PortfoLion stratégiai partnerként támogatja a szervezet célkitűzéseit, mellettük pedig a LeadVentures, a Day One Capital és a Citibank is csatlakozik támogató partnerként.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...

Változások a Central Médiacsoportnál

Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország...

Fesztiválozik az Auchan

A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra települ ki az Auchan. Előbbin sajt- és tapastálak mellett boros standdal, utóbbin pedig a fesztivál hivatalos boltjaként lesz jelen. Az Auchan szakértői szerint a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...