Több mint tíz százalékkal nőtt júniusban a kereskedelmi szálláshelyek összesített árbevétele a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója...
Állítólag közel hatvanezren vettek részt Ed Sheeran koncertjén a Sziget Fesztiválon. El tudjátok képzelni, hogy csak ekkor mennyi szemét maradt hátra szétdobálva a Nagyszínpad...
Az idei év első félévében a Toyota csoport szemben a globális trendekkel világszerte növelni tudta értékesítéseit, így a vállalat négy márkájából (Toyota, Lexus, Daihatsu,...
Növekszik a spam, illetve adathalász e-mail küldő módszerek száma a Kaspersky kutatói szerint. A csalók szabályosan működő vállalati honlapokról terjesztenek egyre több kéretlen, illetve...
Azok a szigetlátogatók, akik szeretnék minél környezettudatosabban eltölteni idejüket a Szigeten – ahol idén is különös figyelmet fordítanak a környezetvédelemre –, az E.ON támogatásával...
A Huawei Technologies bemutatta saját, Harmony elnevezésű operációs rendszerét. Az új, mikrokernel alapú, megosztott operációs rendszer számos eszközt képes kiszolgálni, így az okostelefonok mellett...
Növekvő bevétel és nyereség jellemezte a Viacom Inc. június végén zárult harmadik üzleti negyedévét, a társaság két éve bevezetett új hirdetési stratégiája a jelek...
Nagyjából 200 millió dolláros megállapodás keretében igazi nagyágyúkat igazolt a Netflix, a streaming videószolgáltató a Trónok harca sorozat alkotóit, David Benioffot és DB Weiss-t...
Új informatikai rendszert vezetett be 15 hazai egyetem. A csaknem 4 milliárd forintos EU-projektnek köszönhetően a felsőoktatási intézmények hatékonyabban tudnak működni.
A projekt keretében 15...
A Samsung bejelentette a Microsofttal kötött hosszú távú, stratégiai együttműködésének megújítását, amellyel tovább javítja az eszközök, alkalmazások és szolgáltatások közötti folytonosságot és kiemelkedő felhasználói...
Műsorvezetők, Insta-sztárok és youtuberek találkoznak szeptemberben az Akváriumban, hogy összedugják a fejüket a marketingszakmával, és együtt megoldják a közös munka kihívásait. A fesztivál a...
Olyan rövid nyáriszünetre vonult a Fear the Walking Dead 2019-ben, amilyenre még nem volt példa: Mindössze három hét után folytatódik az ötödik évad. Magyarországon...
Az adóhatóság tavaly 190,6 ezer adószakmai vizsgálatot végzett, melyek 122 ezer adózót érintettek. A feltárt adókülönbözet meghaladta a 274,5 milliárd forintot, a kivetett szankciók...
Új kihívással szembesülnek a vállalatok. Egyes weboldalakon a forgalom közel felét már automatizált rendszerek adják. Az AI-ügynökök térnyerése technológiai, üzleti és pénzügyi szempontból egyaránt kockázatokat jelent a vállalatok számára – figyelmeztet a hosting szolgáltatásait...
Tovább bővül a Xiaomi POCO X8 Pro és F8 szériájának elérhetősége: az eddig csak a Xiaomi hivatalos hazai webáruházában, valamint az Alzanál megvásárolható POCO X8 Pro és F8 sorozat június 1-től már a One...
A One Magyarország csatlakozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részvételével megvalósuló KiberPajzs programhoz, hogy aktívan hozzájáruljon az online csalások elleni fellépéshez és erősítse a digitális tudatosságot. Az internetes és telefonos visszaélések a telekommunikációs...
A Samsung Electronics bejelentette a legújabb Odyssey gaming monitorok és a ViewFinity S8 termékcsalád bevezetését, ezzel új határokat jelöl ki a felbontás és a teljesítmény terén a gamereknek és szakembereknek kínált kijelzők piacán. A...
A Hisense, a szórakoztatóelektronikai és háztartási készülékek piacának egyik vezető szereplője bemutatta legújabb prémium televíziócsaládját, az UR9 szériát. Az új sorozat élénkebb, mégis természetesebb, szemkímélőbb, és a mindennapi tévézéshez jobban illeszkedő képélményt kínál.A képalkotás...