Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött...
A Médiatanács múlt héten három esetben is szankciót alkalmazott jogsértő médiaszolgáltatókkal szemben.A Rádió Smile 2023. november 6–12. között nem teljesítette szerződéses vállalásait, mivel nem...
Április 4-én érkezik a mozikba Csáki László első animációs filmje, a rendszerváltás idején játszódó, humoros, valós eseményeket feldolgozó, felnőtteknek szóló Kék Pelikan. A premier...
Tavasszal érkezik a Zsákbamacska második évada a TV2-re, ősszel pedig a Megasztár mellett visszatér A Kísértés című reality, jön majd a Dancing with the...
Konzekvensen azon dolgozunk, hogy az árakat a helyükre tegyük, amivel célunk egyrészt a növekvő kereslet kiszolgálása, másrészt pedig hosszú távon a minőségibb reklámkörnyezet kialakítása,...
Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli...
Negyvenöt PR-ügynökség és kommunikációs szervezet fogott össze, hogy egy közös célért, az éghajlatváltozás elleni kampányon dolgozzon. Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának (UNDP) "Weather Kids"...
A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a Dunántúl második legnagyobb tavának partjára már...
Nem megfelelően klasszifikálta egy műsorszám Magyarországon is elérhető epizódjait a Netflix. A Médiatanács emiatt a holland társhatósághoz fordult, amelynek jelzésére változtatott az érintett sorozat...
A Médiatanács rendszeresen ellenőrzi a médiatörvény előírásainak betartását a reklámok közzététele során. A hatóság 2011 közepén létrehozott egy reklámadatbázist, amelynek keretében tartalomelemzésnek veti alá...
Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf...
A cégek többsége készül béremelésre idén. A munkáltatókon azonban egyértelműen tapasztalható, hogy hatalmas kihívás számukra akkora volumenű bérfejlesztést végrehajtani, amellyel a munkavállalók is elégedettek...
Valami megint nem stimmel április elsején a Paramount csatornáin. Idén húsvét hétfőre esik a tréfálkozók kedvenc napja, a két tévéadó pedig ismét sajátos módon...
Hogyan előzheted meg, hogy ellopják a személyes adataidat a kibertérben? A kérdésre többek között egy gamervilágban jól ismert youtuber, egy válogatott labdarúgó és egy...
A gyermekes családok számára 2024-ben is elérhető lesz ez a kevésbé hangsúlyos, de annál fontosabb állami támogatási forma, amely esetében 2 gyerek után 1...
A Carrie Csodanő Díjat azért alapította 2023-ban a Carrie Magazin, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül a leghangosabb mindenhol, de kétségtelenül...
A 2026-os év a nagy nyári futballtorna jegyében telik, amelyre a Samsung Electronics a legfejlettebb, AI-alapú televíziós portfóliójával készült fel. A 20 éve a TV iparág élvonalában működő vállalat exkluzív sajtóeseményen mutatta be a...
A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására. A 4iG IDI, a 4iG Csoport nemzetközi...
A digitalizáció előretörésével egyre élesebben láthatóvá válik a digitális szakadék, amely nemcsak az eszközökhöz és az internethez való hozzáférésben, hanem a használatukhoz szükséges készségek meglétében is megmutatkozik. Ez a különbség hosszú távon befolyásolja az...
Ahogy a digitális kommunikáció egyre inkább meghatározza, hogyan kapcsolódunk egymáshoz, dolgozunk és jutunk információhoz, a bizalom az online ökoszisztéma egyik alapvető pillérévé vált. Ebben a környezetben az üzenetküldő platformok már messze túlmutatnak a hétköznapi...
A felhasználók tizede már mesterséges intelligencia alapú megoldásokra bízza a vásárlást, az automatikus kosárfeltöltést vagy a rutinszerű banki műveletek elvégzését. Az EY friss, több mint 18 ezer fő körében végzett nemzetközi kutatása szerint (Global...