Az Angyaltrombiták nyert az idei Hypewriteren

Az Angyaltrombiták című koncepció alkotója, Besenyei Katalin bizonyult a legjobbnak és nyerte el a 10.000 eurós fődíjat az idei Hypewriteren, valamint a lehetőséget, hogy pályaművéből pilot készüljön, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé is kerül. A pitchfórumon nem csupán az idei nyertest és a különdíjast nevezték meg, de bejelentették: a 2019-es Hyperwriter legjobb alkotásából, a Golden Age című ötletből az RTL Magyarország teljes értékű sorozatot készít.

A Paprika Studios és az RTL Magyarország közös szervezésében 2021-ben immár harmadik alkalommal rendezték meg a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet pályázatot. A beérkezett koncepciókat az Enyedi Ildikó, Branko Cakarmis, Petr Kolecko, Kolosi Péter és Trunkó Bence alkotta zsűri értékelte.

A fődíjas ötlet középpontjában Anna és Jázmin története áll, akik emberkereskedelem áldozatai voltak, most pedig egy magyarországi védett házban élnek. Miután megtudják, hogy Jázmin húga, a 15 éves Bella is külföldre kerülhetett, megszöknek a védett házból, hogy megmentsék őt, bosszút álljanak a maffián és így végre szabadok lehessenek.

A fődíj mellett a Paprika Studios és a Hypewriter észt partnere, a TV Beats sorozatötlet pályázat „Fast Track” különdíját is kiosztották. Az elismerést elnyerő Gold War című ötlet bolgár alkotópárosa, Teodora Markova és Martichka Bozhilova bemutatkozási lehetőséget kapott az észt verseny döntőjében.

A zsűri szóbeli elismerésében részesült továbbá a Queens of Horror Mexikóból érkezett írója, Sandra Becerril és a Szuperhősök minimálbéren magyar alkotógárdája, Streit Krisztián, Szeli György és Laky Dóra.

 

„A Hypewriter megkerülhetetlen fórum lett az új koncepciókkal jelentkező alkotók számára. Bizonyítja ezt a minden eddiginél nagyobb számban beérkező pályázat és a pitchfórumot övező nemzetközi szakmai érdeklődés is. A Hypewriteren elhangzott ötletek közül többől is készült sorozat, ez a trend folytatódik. Idén kivételesen erős volt a mezőny, a nyolc pályamű valóban nagyon nehéz döntés elé állította a zsűrit” – mondta Erdős Ákos, a Paprika Studios Csoport vezérigazgatója.

Az október 5-én versenyzők, nemzetközi és hazai filmes- és televíziós szakemberek, valamint szakújságírók részvételével zajló pitchfórumon Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója bejelentette, hogy Bendi Balázs és Erdődy Adrienn 2019-ben Hypewriter-fődíjas pályázatából, a Golden Age című ötletből hamarosan teljes értékű sorozat készül.

„Büszkén kijelenthetjük, hogy az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Hypewriter jelentős eseménnyé nőtte ki magát Közép-Európában. Az idei győztes, valamint a zsűri által kiemelt két koncepció is érdemes a további munkára, biztos vagyok benne, hogy a három ötlet közül legalább egyből sikeres sorozat készül. A legutóbbi, 2019-es Hypewriter győztes ötlete pedig nem áll meg a pilot megvalósításánál, hanem az ötletből azonnal több epizódos sorozatot készít az RTL Magyarország a Paprika Studios gyártásában” – mondta Kolosi Péter.

Az idei Hypewriter volt az immár harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi sorozatötlet pályázat legsikeresebb versenye, csaknem háromszor annyi pályázóval, mint az előző évek alkalmával. A felhívásra több mint 450 jelentkezés érkezett zömében a kelet-közép-európai régióból, de az összesen 38 országot számláló mezőnyben egyesült államokbeli, indiai, brazil, iráni, ausztrál vagy éppen zambiai alkotók is voltak. A Hypewriter a nemzetközi mezőny mellett a hazai forgatókönyvírókat is szép számban megmozgatta, csaknem 270 sorozatterv érkezett magyar pályázóktól.