Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a költségvetési kiigazításoknak köszönhetően reálértéken a kiadások a bevételektől elmaradva (1996-2001 és 2007-2012 között), vagy azokkal közel azonosan nőttek (2002-2006 között) 2012-ig. Ekkor az államháztartás hiánya reálértéken az 1995-ös 35 százalékára esett vissza.
2013 óta viszont a költségvetés kifejezetten expanzív! Ezt 2015-ig elsősorban az EU források felturbózott beáramlása okozta, ennek hatására a költségvetés (és az államháztartás) reálbevételei és reálkiadásai 22-23%-kal nőttek 3 év alatt. A 2016-ban volt egy kisebb visszaesés, de ezt 2017-től egy, a GDP növekedését is meghaladó költségvetési kiadásbővülési szakasz követte. 2016-2022 között reálértéken a kiadások 39%-kal, a bevételek 26%-kal emelkedtek (ennek kisebb része az újra meginduló EU forrás beáramlásnak köszönhető), miközben a GDP csak 23%-kal nőtt volumenben.
A GKI szakértői szerint nem meglepő, hogy ennek hatására az államháztartás hiánya is meglódult: 6 év alatt 14,6 ezer milliárd Ft-ot tett ki. Mindez a nominális államadósságot is jelentősen megemelte: a 2010. végi 20 ezer milliárd Ft-ról 2022 végére 45,6 ezer milliárd Ft-ra (ezen belül 2016 vége óta 20,1 ezer milliárd Ft-tal nőtt az érték). A hiány növekedése szerencsétlen módon egybeesett a (nemzetközi, majd a hazai) kamatok emelkedésével is, így egyre drágább a korábbi adósságok finanszírozása. A korábbi, nem hatékony pénzköltés miatt a bevételek egyre kevésbé segítik a költségvetést, így az csak az extra adókkal képes fenntartani magát.
Miközben a központi költségvetés rendkívüli mértékben „szórta a pénzt”, aközben a helyi önkormányzati feladatokra kevés forrás jutott. A 2012-es feladat átrendeződést (a kórházak államosítását, majd 2013-ban az oktatás központosítását) követően 2019-től reálértéken stagnál az önkormányzatok kiadása, miközben a válság, majd a recesszió miatt egyre több szociális feladat hárul az önkormányzati rendszerre. Az alulfinanszírozottság miatt nem megfelelőek a belterületi utak, elaggott a víz- és szennyvízhálózat, romlik az egészségügyi alapellátás színvonala stb. Erre hivatkozva a költségvetési „kisgömböc” újabb államosításokban látja a megoldást, pedig az eddigi eredmények ennek hatékonyságát nem támasztják alá - hívja fel a figyelmet a GKI.
