- Hirdetés -

Beindult a nyaralóingatlanok piaca

|

- Hirdetés -

Országszerte növekszik az érdeklődés a belföldi nyaralóingatlanok iránt, ennek egyik mozgatórugója a koronavírus járvány következtében megváltozott pihenési szokások lehetnek. A klasszikus célpontnak számító Balaton-part és Velencei-tó mellett az OTP Ingatlanpont szakértőinek tapasztalatai alapján a Balaton-felvidék, a Tisza-tó és Heves megye településein is egyre nagyobb számban tűnnek fel a nyaraló és otthonteremtési célú ingatlant kereső budapesti érdeklődők.

Az év eleji ingatlanpiaci fellendülés a nyaralók területén is érzékelhető volt, tavasz helyett már januárban megjelentek az érdeklődők, és a hagyományosnak számító Balaton-parti és Velencei-tavi ingatlanok mellett megélénkült a vízparttól távolabb eső és korábban kevésbé preferált területek iránti érdeklődés is. A koronavírus-járvány hatására megváltozott utazási és nyaralási szokások a nyaralóingatlanok iránti kereslet átalakulásában is tetten érhetőek. A Balaton-felvidéken, a Tisza-tó partján és az Eger melletti kisebb településeken is megjelentek azok a budapesti ingatlankeresők, akik nyaraló céljára vagy a home office lehetőségével élve hosszabb távon is a fővárostól viszonylag nagyobb távolságra keresnek ingatlant.

Balaton-felvidék, ahol a művészet és pihenés találkoznak

„Nagyon kelendőek a telkek, emellett a lakásfelújítási támogatásnak köszönhetően újra megnövekedett a felújítandó ingatlanok iránti kereslet és a falusi CSOK-nak köszönhetően felértékelődtek a kistelepülések is” – számolt be az év eddigi tapasztalatairól Ranga Gabriella, az OTP Ingatlanpont veszprémi irodájának vezető értékesítési tanácsadója. Elmondása szerint az előző évekhez képest egyre többször találkoznak olyan, fővárosi ingatlannal rendelkező érdeklődőkkel, akik a Balaton északi régiójában keresnek nyaralót vagy hétvégi házat, és megnövekedett azoknak a száma is, akiknek a home office miatt már nem fontos, hogy egy nagyvárosban töltsék el a mindennapjaikat és a Balaton-felvidék egyik falujában képzelik el életüket. A töretlenül népszerű, közvetlenül a Balaton partján, vagy annak közelében fekvő ingatlanok mellett megnőtt a kereslet a tótól még elérhető távolságban lévő családi házak és a Művészetek völgyének otthont adó települések iránt is. A budapesti érdeklődők körében a legnépszerűbb ingatlantípus a nyaraló célra is használható, de a hosszú távú ott-tartózkodásra is alkalmas családi ház. „Egyre többször tapasztaljuk, valószínűleg a koronavírus járvány hatására is, hogy sokan a bezártság érzése miatt szeretnének lakásból családi házba költözni, ezzel felértékelődtek a Veszprém környéki családi házak, elsősorban az alacsony fenntartási költségű, kisebb alapterületű ingatlanok” – tette hozzá Ranga Gabriella.

Tisza-tó, a kerékpárosok paradicsoma

Az utóbbi években számos fejlesztés valósult meg a Tisza-tó környékén, a tavat körbefonó bicikliút elkészültével a Magyar Közút felmérése szerint 65 százalékkal nőtt tavaly a bicikliforgalom. „Az, hogy a Tisza-tó turisztikai szempontból felértékelődött, az ingatlanpiacon is pozitív változásokat hozott. A járvány hatása ugyan érzékelhető volt tavaly, mégis nőtt az érdeklődés a térség iránt” – mondta Kiss György Csaba, az OTP Ingatlanpont tiszafüredi irodájának vezető értékesítési tanácsadója. A korábbi évekhez képest a Tisza-tó környékén is megnövekedett a fővárosi érdeklődők száma, akik nyaralás céljára keresnek ingatlant és telket. A legnépszerűbbek a stranddal és kikötővel rendelkező települések, a legkeresettebb ingatlanok a családi házak, amit sok esetben nyaralónak, hétvégi háznak vagy apartmannak vásárolnak meg az érdeklődők. Fekvés szempontjából a legnépszerűbbek a vízparti ingatlanok, itt azonban véges a kínálat.

„Minden ingatlantípusra élénk az érdeklődés és a leendő vásárlók között minden korcsoport képviselteti magát. Tiszafüred, Abádszalók és Poroszló esetében a négyzetméterár meglehetősen változatos, átlagolva körülbelül 130 ezer forint volt az elmúlt hónapokban, ami nagyjából 67 ezer Ft/m2 és 230 ezer Ft/m2 között szóródott. A felső limit folyamatosan emelkedik, ugyanakkor a környező kisebb településeken alacsonyabb árakkal találkozhatunk. Az árat sok minden befolyásolja, például a telek mérete, az ingatlan alapterülete, állapota, elhelyezkedése” – foglalta össze Kiss György Csaba.

Egyre több nyaralni vágyó választja a Heves megyei kistelepüléseket

„A nyaralóingatlanok népszerűsége az elmúlt év óta töretlen. Az Eger közeli kisebb településeken, ahol van strand vagy fürdő és az ingatlanok is olcsóbbak, egyértelműen megnőtt a kereslet. Ilyen például Bükkszék, Bogács, Demjén, Zsórifürdő vagy Egerszalók” – mondta Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője. Emellett a víztől távolabbi, de csendes és jó levegőjű falvakban is keresettek a jellemzően 5-10 millió forint értékű klasszikus parasztházak és Kádár-kockának nevezett családi házak. A fővárosból érkező vásárlók között a végleges letelepedésben gondolkodó nyugdíjas korosztály mellett a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező érdeklődők is képviseltetik magukat, akik az Eger környéki településeken keresnek nyaralót vagy huzamosabb idejű ottlakásra is alkalmas ingatlanokat. „A legkeresettebb ingatlantípus az olcsóbb, 70-100 négyzetméteres családi ház, és megnőtt a kereslet a mobilházak és könnyűszerkezetes házak telepítésére alkalmas telkek iránt is” – tette hozzá Farsang Sándor.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább nőtt a Telenor 5G-hálózata

A Telenor 2019 májusában elsőként indított olyan publikus 5G hálózati tesztet Magyarországon, amelyben több 5G-s rádiós komponens hálózatba kötésével bonyolított videóhívást két 5G-képes okostelefon között. A sikeres teszteket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

Robbanás előtt a vállalati aukciók világa

A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. A legnagyobb...

Home office és kiberbiztonság: ezt teszik a vállalatok

A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt...

Már az UniCreditnél is elérhető a Google Pay

Az UniCredit Bank az Apple Pay októberi bevezetése után november 30-tól a Google Pay-jel való fizetést is lehetővé teszi ügyfelei számára. Az alkalmazás segítségével – mely minden, a bank által kibocsátott lakossági és vállalati...

Érdemes komolyabban venni a TikTokot

A fiatalok közösségi oldala, ahol csak táncolnak és őrültködnek. Sokan még mindig ezt gondolják, ha felmerül a TikTok neve, pedig ez a social média platform már rég meghaladta ezt. Míg a TikTok korábban csupán 15-30...

Új főszerkesztő az Mfor.hu-nál

A mai naptól Csabai Károly tölti be az Mfor.hu és a Privátbankár.hu főszerkesztői posztját, a felelős szerkesztő pedig Székely Sarolta lett. A lapcsoporthoz tartozik az említett online hírportálok mellett a Piac&Profit online gazdasági portál és...

Közös hírszerkesztőséget hoz létre az EU

Az álhírek elleni küzdelem újabb lépéseként közös hírszerkesztőséget hoz létre Brüsszelben az Európai Unió 16 nemzeti hírügynökség bevonásával – írja beszámolójában a Népszava. Egyelőre két évre tervezik a munkát, amire 1,8 millió eurót biztosítanak....

Felpörgetett sorozatgyártás és dráguló reklámok

Jövőre több új sorozatot is bemutat az RTL Magyarország, és szinte minden olyan műsoruk újabb évaddal tér vissza, ami az idén jó nézettséget hozott. A Big Picture-ön kiderült, hogy 2022-ben új évad jön a...

Díjazták az etikus vállalatokat

Idén novemberben újabb 10 vállalat vette át az alapítók és az előző év nyerteseiből álló zsűritagok által odaítélt Üzleti Etikai Díjat. A 22. Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségen szép számmal jelen voltak az előző...

Premierözönnel ünnepel a TV Paprika

Korábban soha nem látott mennyiségű premier-tartalommal készül a TV Paprika az idei adventi és a karácsonyi időszakra. A 40 órányi újdonság december elsejétől folyamatosan képernyőn lesz: az új ünnepi saját gyártású sorozatban hazai mesterszakács,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A Nestlé Szerencs városának adja a Szerencsi védjegyet

A Nestlé Hungária Szerencs városnak adományozza a magyar háztartások egyik kedvencének számító Szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát – jelentették be a felek az erről szóló megállapodás hivatalos aláírásakor. A szerződés értelmében a több mint 90...

Tovább nőtt a Telenor 5G-hálózata

A Telenor 2019 májusában elsőként indított olyan publikus 5G hálózati tesztet Magyarországon, amelyben több 5G-s rádiós komponens hálózatba kötésével bonyolított videóhívást két 5G-képes okostelefon között. A sikeres teszteket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

Robbanás előtt a vállalati aukciók világa

A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. A legnagyobb...

Home office és kiberbiztonság: ezt teszik a vállalatok

A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt...

Már az UniCreditnél is elérhető a Google Pay

Az UniCredit Bank az Apple Pay októberi bevezetése után november 30-tól a Google Pay-jel való fizetést is lehetővé teszi ügyfelei számára. Az alkalmazás segítségével – mely minden, a bank által kibocsátott lakossági és vállalati...
- Hirdetés -

CMO

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Az élhetőbb bolygóért ötleteltek

A Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal nagyvállalatokkal, köztük a BMW Group Magyarországgal karöltve összefogott, hogy a körforgásos gazdaság kihívásaira válaszokat adó startupokkal közösen tegyenek lépéseket az élhetőbb bolygóért. A tavalyi, nagysikerű, globális vízválság...

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

DATA