- Hirdetés -

Bejött a vállalatoknak az agilis működés

|

- Hirdetés -

Az agilis működés aranykorát éljük” – hangzott el az Agile Enterprise Summit-on, ahol olyan, a magyar gazdaságot meghatározó vállalatok felsővezetői és szakértői osztották meg eredményeiket és engedtek betekintést működésük kulisszatitkaiba, mint a Magyar Telekom, az OTP, a Lufthansa Systems és az NN Biztosító. Az egyedülálló tudásmegosztó eseményen az előadók egyetértettek abban, hogy az átállás hatalmas kihívást jelentett, de az eredmények már kézzelfoghatóak, sőt a COVID helyzetre adott gyors válaszukat is nagyban segítette az agilis keretrendszer használata.

„Több, mint két éve működünk agilisan, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy azokkal a nagyvállalatokkal, akik szintén ezt az utat választották, megosszuk egymással és az érdeklődő, transzformáció előtt álló cégekkel tapasztalatainkat, megoldásainkat” – nyitotta meg a konferenciát Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója. A Telekom kezdeményezésére létrejött Agile Enterprise Summit-on a vezetők, szakemberek és munkavállalók megélését, agilis transzformációs tapasztalatait is megismerhették a résztvevők. A vezetői kerekasztalban Rékasi Tibor (vezérigazgató, Magyar Telekom), Csányi Péter (vezérigazgató-helyettes, OTP), Csiszár Zoltán (cégvezető, Lufthansa Systems) és Holló Bence (vezérigazgató, NN) tárta fel azt, hogy miért döntöttek a működésváltás mellett. A cégvezetők szerint fontos lépés volt, és egyben hatalmas kísérlet is az agilis keretrendszer bevezetése, mely folyamat máig tart, de már látszanak az eredmények. Rékasi Tibor szerint a transzformációt egyrészt a piacon jelentkező folyamatos változások, az ügyféligények jobb és hatékonyabb kiszolgálása, valamint szervezeti működés gyorsítására, hatékonyság növelésére irányuló törekvések indokolták. Fontos értéknek tartja az új működésben a felhatalmazó vezetést, azaz, a döntések operatívan ott születnek, ahol a legtöbb információ rendelkezésre áll. Így a korábbi hierarchikus szervezeti modellt lebontva gyorsabban, hatékonyabban tudnak immár reagálni az ügyféligényekre és a piaci változásokra, új kihívásokra. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az agilis működésre való áttérés jóval több egy szervezeti átállásnál: olyan szemléletváltás, mely nem öncélú, hiszen a cégek elsődleges törekvése, hogy az ügyfeleiknek még jobb szolgáltatást nyújtsanak.

A vállalatvezetők véleményét követően HR-, üzleti-, operatív- és agilis transzformációs vezetői szemszögből is ráláthatott a közönség az átalakulás folyamatára, majd a nézők négy szakmai breakout szobába csatlakozhattak, ahol a Magyar Telekom négy különböző szakterületének konkrét agilis működésébe, sikeresen leszállított innovatív megoldásaiba nyerhettek betekintést. Kelemen Márton (Data Enablement Tribe Lead, Magyar Telekom) elmondta, hogy a napi munkájukban az agilitás abban segít a leginkább, hogy a vállalatban van egy egyértelmű vízió, amihez mindenki megpróbál saját célokat kapcsolni. Ha egyértelmű a célkitűzés, akkor bármilyen megváltozott helyzetben tudják, hogy mit kell tenni, hogy a közös cél ne sérüljön. „Az agilitás a saját metodikájával ad egy olyan ritmust, mellyel összhangban tudunk haladni feladatainkkal, és azok priorizálásával. Ez azért nagyon fontos, mert váratlan helyzetekben esetében – mint például a pandémia – pontosan láttuk, hogy az új feladatok vállalása milyen erőforrást követel és mely projektek háttérbe szorulását jelenti. Képesek voltunk rövid idő alatt mérlegelni a prioritásokat, ezek mentén újratervezni és a valós problémára reagáló terméket gyorsan létrehozni.” – mondta Kelemen Márton, a Magyar Telekom adattechnológiáért felelős vezetője.

A szakmai eseményt az átalakuló vállalatok kezdeti tapasztalatait tágabb kontextusba tevő, jövőbe mutató kerekasztal zárta, Csaba Zoltán (TAL Consulting, enterprise agile coach) moderálásával. Friedl Zsuzsanna, (Chief People Officer, Magyar Telekom), Dr. Zolnay Judit (vezérigazgató, Metlife), Balogh Péter (vezérigazgató, Baconsult) és Kovach Anton (alapító, Shiwaforce) olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogy hogyan fognak működni a jövő nagyvállalatai és milyen további lépései vannak az agilissá válásnak. A résztvevők kiemelték, hogy az agilis működés felerősíti a tulajdonosi szemléletet a nagyvállalatoknál is, és a gyorsan hadrendbe állítható, projekt-alapon szerveződő virtuális csapatok menedzselése újrafogalmazhatja mindazt, amit eddig a munkahelyi lojalitásról, munkavállalói élményről gondoltunk.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Top FIFA játékosokkal indít a legújabb e-sport csapat

Bemutatta játékosait és jövőbeni terveit Magyarország legújabb e-sport csapata, az LV Esports Team. A frissen alakult klub egyből két meghatározó versenyzőt igazolt a soraiba a magyar profi FIFA mezőnyből: Borkai „Boresz” Ádám és Majorosi...

Új okosmobil érkezik a hazai boltokba

Az OPPO vezető globális okoseszköz-márka bejelentette az új OPPO A16s okostelefon magyarországi értékesítésének kezdődátumát. A polírozott alumínium burkolattal rendelkező készülék elsősorban azok számára lesz vonzó, akik számára fontos a látványos megjelenés, a hosszú akkumulátor...

Online játékokon keresztül segíthetnek a gamerek

2021-es, Egészséges otthoni megoldások (Healthy Home Solutions) elnevezésű kampányának részeként az LG Electronics (LG) arra buzdítja az Animal Crossing the Horizon és a Fortnite játékok rajongóit, hogy virtuálisan próbálják ki legújabb, az egészséget szolgáló...

Biztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje

Adataink és vagyonunk biztonsága érdekében egy egyszerű meghatalmazás már nem elég, ha a SIM-kártyánk cseréjére készülünk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatói gyakorlatok ellenőrzése után új eljárások bevezetését kérte a Telekomtól,...

Izgalmas sorozatokkal erősít az Epic Drama

Jön az Ányékvonalak második évada, befejeződik A spanyol hercegnő, és különkiadással érkezik a Murdoch rejtélyei. Árnyékvonalak (shadow lines) 2. évad 10x60 perc, 2021. szeptember 30-ától csütörtökönként 21 órától Mélyebbre merülünk a hidegháborúban, a keleti és nyugati...

Gyakrabban tesszük tönkre okoseszközeinket

A KSH és a Telenor Magyarország adatai alapján is jelentősen nőtt az okoseszközök használatával töltött óráink száma az elmúlt két évben. A mobilok szerepének felértékelődésének és a tudatosabb tervezésnek is köszönhető, hogy egyre többen...

A mobilos videógyártást forradalmasítja egy magyar startup

Manapság már szinte bárkiből lehet hobbivideós, de sokak számára egyben hivatást és megélhetést is jelent az audiovizuális tartalmak készítése. A verseny óriási az online térben, és nem csupán a mennyiség, de a minőség is...

Elrajtolt a 30. Budapesti Őszi Fesztivál

A Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünneplő Jancsó100! című esttel vette kezdetét vasárnap este a Városmajori Szabadtéri színpadon a 30. Budapesti Őszi Fesztivál, amely több mint 150 programmal és megújult formában várja a közönséget...

A többség a hagyományos tévézésre szavaz

Az emberek naponta 1-3 órát tévéznek, és egyre népszerűbbek a streaming és az online tartalmak – derül ki a Direct One TV szolgáltató idén augusztusban készült felméréséből. A kutatás során kiderült, hogy a válaszadók...

A nőkért kampányolnak a hazai sztárok

Néhány hazai híresség, influenszer összefogott és a női egyenjogúság mellett felemelve szavukat, az otthoni munka, a család körüli feladatok kapcsán hívják fel mindenki figyelmét arra, hogy a házimunka nem kizárólag a nők dolga. Ez...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Sztárban sztár leszek TV2 nézettség

Egy estével hetet nyert a TV2

A Sztárban sztár leszek bizonyult az elmúlt hét legnézettebb műsorának, de még a hétköznap esti ismétlései is erős nézettséget hoztak. Az RTL Klub legnézettebbje A mi kis falunk volt és az előválasztási vita is...

Top FIFA játékosokkal indít a legújabb e-sport csapat

Bemutatta játékosait és jövőbeni terveit Magyarország legújabb e-sport csapata, az LV Esports Team. A frissen alakult klub egyből két meghatározó versenyzőt igazolt a soraiba a magyar profi FIFA mezőnyből: Borkai „Boresz” Ádám és Majorosi...

Új okosmobil érkezik a hazai boltokba

Az OPPO vezető globális okoseszköz-márka bejelentette az új OPPO A16s okostelefon magyarországi értékesítésének kezdődátumát. A polírozott alumínium burkolattal rendelkező készülék elsősorban azok számára lesz vonzó, akik számára fontos a látványos megjelenés, a hosszú akkumulátor...

Online játékokon keresztül segíthetnek a gamerek

2021-es, Egészséges otthoni megoldások (Healthy Home Solutions) elnevezésű kampányának részeként az LG Electronics (LG) arra buzdítja az Animal Crossing the Horizon és a Fortnite játékok rajongóit, hogy virtuálisan próbálják ki legújabb, az egészséget szolgáló...

Biztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje

Adataink és vagyonunk biztonsága érdekében egy egyszerű meghatalmazás már nem elég, ha a SIM-kártyánk cseréjére készülünk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatói gyakorlatok ellenőrzése után új eljárások bevezetését kérte a Telekomtól,...
- Hirdetés -

CMO

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Emberi értékek és egymásra figyelés

Bánhegyi Zsófia Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató   - Mi az a 3 dolog, amit ajánlana most egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva? - Mindenképpen próbálja ki magát és...
Szabó Béla

Növekvő stratégiai tudás

Szabó Béla Magyar Telekom, márka- és lakossági kommunikációs igazgató – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? – Rengeteg mindenre: a purpose alapú működésünk és stratégiánk mind üzletileg, mind márkaépítés szempontjából kiemelkedően teljesített. Olyannyira, hogy több márkát...