- Hirdetés -

Bejött az 5G a Samsungnak

|

- Hirdetés -

A Samsung 2019-ben világszerte több mint 6,7 millió 5G képes Galaxy okostelefont hozott forgalomba. A Samsung 2019 novemberi adatok szerint a globális okostelefon-piac 53,9 százalékát tette ki és az öt különböző 5G képes készülékének, a Galaxy S10 5G-nek, Note10 5G-nek, Note10+ 5G-nek, valamint a nemrég bemutatott Galaxy A90 5G-nek és Galaxy Fold 5G-nek köszönhetően egyike a piacvezető vállalatoknak.

„A felhasználók már alig várják, hogy felfedezzék az 5G-ben rejlő lehetőségeket, és mi büszkék vagyunk arra, hogy az erre leginkább alkalmas eszközök széles választékát biztosíthatjuk számukra – mondta el TM Roh, a Samsung informatikai és mobil kommunikációs részlegének elnöke és kutatás és fejlesztési vezetője. – A vállalat számára 2020 az 5G éve lesz, ennek megfelelően még több termékkategóriába és még több felhasználóhoz hozzuk el azokat az élményeket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak.”

Dél-Koreában már 2020 első negyedévében elérhető lesz a Galaxy Tab S6 5G, az egyik első 5G képes táblagép, amely egyesíti a kiemelkedő hálózati sebességet a Galaxy Tab sorozattól megszokott funkciókkal és teljesítménnyel. Prémium kijelzője, multimédiás képességei és 5G csatlakoztathatósága lehetővé teszik, hogy a felhasználók a Galaxy Tab S6 5G-vel kiemelkedő minőségű videóhívásokat indítsanak és fogadjanak, élő- és visszajátszott videókat nézzenek, valamint felhőalapú és online többjátékos játékokban mérjék össze a tudásukat barátaikkal.

“Az 5G képes okostelefonok 2019-ben a világon eladott készülékek 1 százalékát tették ki. 2020-ban igazi áttörés jöhet, az 5G képes készülékek aránya várhatóan 1 687 százalékkal növekszik és az okostelefonok piacának 18 százalékát teszik majd ki – mondta el Neil Shah, a Counterpoint Research kutatási elnökhelyettese. – A Samsung az egyik vezető vállalat, amely teljes körű megoldásaival, így 3GPP standardokhoz való hozzájárulásával, félvezető eszközeivel, mobil és hálózati eszközökkel is támogatja az 5G piac fejlődését. Az 5G technológia előrelátható gyors és széles körű elterjedése lehetőséget ad a Samsung számára, hogy felhasználja a korai alkalmazásból származó tapasztalatait és a következő évtizedben tovább bővítse üzleti lehetőségeit ezen a területen.”

A Samsung közel egy évtizede tesz azért a szolgáltató partnereivel, a szabályozó testületekkel és a kormányzati szervezetekkel együttműködve, hogy az 5G technológiát a laboratóriumi körülmények közül a mindennapi életbe is eljuttassa és a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítsa. Az olyan iparági csoportok, mint a 3GPP és az O-RAN Szövetség kiemelt tagjaként a Samsung célja, hogy nyitott, együttműködésen alapuló közösségeket építsen, amelyek segítik az 5G terjedését mind az üzleti, mind pedig a magánfelhasználók körében. Az elmúlt évben az 5G képes készülékek széles körének bemutatásán túl a vállalat több jelentős mérföldkövet is elért. A Samsung biztosította az eszközöket a világ első kereskedelmi 5G hálózatához Dél-Koreában és globális szolgáltató partnereivel együttműködve további 5G hálózatok kiépítését és 5G élmények megvalósítását támogatja.

A 2020-as évben a Samsung a piacvezetők között mutatja be újabb 5G innovációit, olyan megoldásokkal, amelyek tovább növelik az 5G képes Galaxy okoseszközök sebességét, teljesítményét és biztonságát. Ezek a fejlesztések még szélesebb körben teszik elérhetővé a mobil élmények új korszakát, ezzel megváltoztatják a kommunikációs és tartalomfogyasztási szokásokat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább nőtt a Telenor 5G-hálózata

A Telenor 2019 májusában elsőként indított olyan publikus 5G hálózati tesztet Magyarországon, amelyben több 5G-s rádiós komponens hálózatba kötésével bonyolított videóhívást két 5G-képes okostelefon között. A sikeres teszteket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

Robbanás előtt a vállalati aukciók világa

A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. A legnagyobb...

Home office és kiberbiztonság: ezt teszik a vállalatok

A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt...

Már az UniCreditnél is elérhető a Google Pay

Az UniCredit Bank az Apple Pay októberi bevezetése után november 30-tól a Google Pay-jel való fizetést is lehetővé teszi ügyfelei számára. Az alkalmazás segítségével – mely minden, a bank által kibocsátott lakossági és vállalati...

Érdemes komolyabban venni a TikTokot

A fiatalok közösségi oldala, ahol csak táncolnak és őrültködnek. Sokan még mindig ezt gondolják, ha felmerül a TikTok neve, pedig ez a social média platform már rég meghaladta ezt. Míg a TikTok korábban csupán 15-30...

Új főszerkesztő az Mfor.hu-nál

A mai naptól Csabai Károly tölti be az Mfor.hu és a Privátbankár.hu főszerkesztői posztját, a felelős szerkesztő pedig Székely Sarolta lett. A lapcsoporthoz tartozik az említett online hírportálok mellett a Piac&Profit online gazdasági portál és...

Közös hírszerkesztőséget hoz létre az EU

Az álhírek elleni küzdelem újabb lépéseként közös hírszerkesztőséget hoz létre Brüsszelben az Európai Unió 16 nemzeti hírügynökség bevonásával – írja beszámolójában a Népszava. Egyelőre két évre tervezik a munkát, amire 1,8 millió eurót biztosítanak....

Felpörgetett sorozatgyártás és dráguló reklámok

Jövőre több új sorozatot is bemutat az RTL Magyarország, és szinte minden olyan műsoruk újabb évaddal tér vissza, ami az idén jó nézettséget hozott. A Big Picture-ön kiderült, hogy 2022-ben új évad jön a...

Díjazták az etikus vállalatokat

Idén novemberben újabb 10 vállalat vette át az alapítók és az előző év nyerteseiből álló zsűritagok által odaítélt Üzleti Etikai Díjat. A 22. Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségen szép számmal jelen voltak az előző...

Premierözönnel ünnepel a TV Paprika

Korábban soha nem látott mennyiségű premier-tartalommal készül a TV Paprika az idei adventi és a karácsonyi időszakra. A 40 órányi újdonság december elsejétől folyamatosan képernyőn lesz: az új ünnepi saját gyártású sorozatban hazai mesterszakács,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A Nestlé Szerencs városának adja a Szerencsi védjegyet

A Nestlé Hungária Szerencs városnak adományozza a magyar háztartások egyik kedvencének számító Szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát – jelentették be a felek az erről szóló megállapodás hivatalos aláírásakor. A szerződés értelmében a több mint 90...

Tovább nőtt a Telenor 5G-hálózata

A Telenor 2019 májusában elsőként indított olyan publikus 5G hálózati tesztet Magyarországon, amelyben több 5G-s rádiós komponens hálózatba kötésével bonyolított videóhívást két 5G-képes okostelefon között. A sikeres teszteket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

Robbanás előtt a vállalati aukciók világa

A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. A legnagyobb...

Home office és kiberbiztonság: ezt teszik a vállalatok

A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt...

Már az UniCreditnél is elérhető a Google Pay

Az UniCredit Bank az Apple Pay októberi bevezetése után november 30-tól a Google Pay-jel való fizetést is lehetővé teszi ügyfelei számára. Az alkalmazás segítségével – mely minden, a bank által kibocsátott lakossági és vállalati...
- Hirdetés -

CMO

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Az élhetőbb bolygóért ötleteltek

A Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal nagyvállalatokkal, köztük a BMW Group Magyarországgal karöltve összefogott, hogy a körforgásos gazdaság kihívásaira válaszokat adó startupokkal közösen tegyenek lépéseket az élhetőbb bolygóért. A tavalyi, nagysikerű, globális vízválság...

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

DATA