- Hirdetés -

Bemutatták az ország új turisztikai márkáját

|

- Hirdetés -

Bemutatta Magyarország új turisztikai márkáját a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Turizmus Summit rendezvényen. A WOW Hungary szlogennel nemzetközi kampány indul, amire négymilliárd forintot költenek.

A márka kialakítása már nyár elején elkezdődött, amikor a Turisztikai Ügynökség nyílt pályázatot hirdetett Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására. A cél az volt, hogy megtalálják az országhoz legméltóbb, hazánk értékeit leginkább kifejező arculatot és szlogent. A pályázat első körében a szakmai zsűri kiválasztotta az öt legjobb pályamunkát, amelynek alkotói mellé szakmai szervezetek ajánlásai alapján további kreatív műhelyeket és szakembereket kért fel az MTÜ a pályázat második szakaszában.

A győztes pályázatot, amelyre építkezve mostanra elkészült Magyarország turisztikai országmárkája, a Graphasel Design Stúdió adta be. A szlogen, a WOW Hungary egyszerre figyelemfelkeltő, és mégis egyszerű, a WOW szó pedig amellett, hogy mindenki ismeri a világon, és a rácsodálkozó meglepetésre utal, Magyarország országmárkájában egy mozaikszó is: a Wellspring Of Wonders szlogenből alakul ki, amely az országra, mint a csodák soha ki nem merülő forrására utal. Az új arculatban elkészült logó fő motívuma a hármas halom szimbolikájából ered, és megjelenik benne az út, mint motívum is, amely Magyarország bejárhatóságát és a felfedezést, utazást szimbolizálja.

Itt egy film arról, hogyan készült az új országmárka, itt pedig az imázsfilm látható, melyhez az egész országot bejárták a forgatócsoportok, és összesen 6420 kilométert utazva, és 35 napnyi előkészítés után 22 napon át forgattak majdnem 90 városban.

Az elkészült országmárkára és az imázsfilmre építve a következő napokban elindul egy nagyszabású nemzetközi kampány is, amelynek a célja az, hogy bemutassa a vidéki Magyarországot a külföldi utazóknak. Az októberben induló, januárig tartó integrált kommunikációs kampány során bruttó 4 milliárd forintért összesen 13 országban (Németország, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szlovákia, Hollandia, Egyesült Királyság, Kína, USA, Franciaország, Kanada) hirdet majd a Magyar Turisztikai Ügynökség. A legnagyobb hangsúly azokon a küldőpiacokon lesz, ahonnan már jelenleg is jelentős vendégforgalom áramlik a vidéki desztinációkba, és 10 különböző nyelven lesznek láthatóak a hirdetések.

Szintén a Turizmus Summiton jelentette be az MTÜ, hogy a vidéki Magyarországot népszerűsítő WOW Hungary kampány mellett a közeljövőben újra elindul a Budapestre fókuszáló Spice of Europe kampány is, amelyhez szintén új kampányfilm készült, és amely most a főváros építészetére, különleges kulturális és művészeti életére koncentrál, és négy mozgásművész kalauzolásával mutatja meg a magyar fővárost a nemzetközi utazóknak. Az új kampányfilmet itt lehet megnézni.

A Turizmus Summit rendezvényen osztották ki az idei, sorrendben már 30. Pro Turismo díjakat is, amely a turisztikai szakmában végzett tevékenység legrangosabb elismerése. A díjat minden évben azok a szakemberek kapják, akik sokat tettek hozzá, hogy a magyarok hírnevét itthon és külföldön egyaránt öregbítsék, akik elkötelezettek a minőség iránt, legyen szó akár turizmusról, akár kultúráról, akár a magyarság bármely más értékéről, és akik példát mutatnak a szakmának. Az idei hat díjazott Sándor Szandra, divattervező, a Nanushka márka megalkotója, Papp Regina, a We Love Budapest főszerkesztője és társalapítója, Ruprecht László kreatív séf, a Stílusos Vidéki Éttermiség egyik alapítója, Fülöp Zoltán, akinek a nevéhez a VOLT Fesztivál megalapítása kötődik, Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, valamint Laposa Bence borász voltak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....

Így adózunk az idén

SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos...

Erősíteni kell a vásárlói tudatosságot

Az elmúlt évtizedben dinamikusan bővült az e-kereskedelem részaránya Magyarországon. Az e-kereskedelmet és az azt támogató pénzforgalmat érintő számos technológiai fejlesztés történt, ugyanakkor a szabályozások nem követték minden tekintetben a fejlődés dinamikáját. Ezért az Állami...

A járvány előtti harmada volt a forgalom a Liszt Ferenc Reptéren

Tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg.2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány jelentős hatással volt. A pandémiás környezetben az...

Így készül a választási kampányra a Central

A Central Médiacsoport fő célja a különböző politikai álláspontok hiteles bemutatása az idei parlamenti választások előtt, a médiacég közlése szerint a kampányidőszakban felértékelődik a független, tényeken alapuló újságírás. A Central Médiacsoport a 2022-es parlamenti választások...

Jóval több időt töltünk a képernyő előtt

A magyarok többsége jóval több időt tölt a számítógép képernyője előtt, mint a járványt megelőzően – ez derült ki az Ipsos négy országban végzett kutatásából. A Huawei megbízásából készített felmérés szerint a magyar válaszadók...

Kiderült, mikor rajtol a Sztárban Sztár

Február 6-án indul a Sztárban Sztár 8. évada a TV2-n, nemrég azt is elárulták, hogy két új zsűritag érkezik a műsorban, Lékai-Kiss Ramóna és Makranczi Zalán. A TV2 közlése szerint vasárnap esténként lesz majd látható...

Megújul a közmédia tévécsatornája

Megújult napi tartalmakkal, showműsorokkal és új műsorvezetőkkel várja a nézőket a Duna, a közmédia csatornája szombattól.Teljes megújulás küszöbén áll a Duna, amely 21. századi vizuális megjelenéssel és tartalommal készül szombattól a nézőknek – írja...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jelentősen nőhetne a bankok bevétele

A hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével – derül ki az Accenture kutatásából. Ez...

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....

Így adózunk az idén

SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos...
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete

Bécsben, éles körülmények között tesztelik azon energiarendszereket, amelyek a fenntartható városfejlesztés alapjait adják a jövőben.Új Európában egyedülálló projekt zajlik Bécsben. Az osztrák főváros Aspern Seestadt városrészében, valós körülmények között tesztelik a jövő energiarendszereit. A...

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

Zöld együttműködésben a TotalEnergies

A TotalEnergies és a Daimler Truck AG megállapodást írt alá az Európai Unió közúti árufuvarozásának szén-dioxid mentesítésére irányuló kötelezettségvállalásukról. A partnerek együttműködnek a hidrogénnel üzemeltetett nehéz tehergépjárművek ökoszisztémáinak fejlesztésében, egyrészt azzal a szándékkal, hogy...

DATA