- Hirdetés -

Black Friday – így kerülheted el, hogy átverjenek

|

- Hirdetés -

Elképesztő ütemben nő a bankkártyás csalások és pénzügyi visszaélések száma és mértéke az idén – és most itt a Black Friday, jönnek az ünnepek, ezért még jobban kell vigyázni. Versenyt futnak a bankok a bűnözőkkel, egyre nő a tét. Az Erste saját monitoring rendszerével már a csalások 90 százalékát meg tudja előzni, ám az ügyfelek vesztesége így is többszöröse a tavalyinak a harmadik negyedévben. A módszerek mindkét oldalon finomodnak. Az Erste folyamatosan fejleszti kiberbiztonsági rendszereit, és közben igyekszik felkészíteni ügyfeleit a veszélyekre: közösen hatékonyabban vehetik fel a harcot a bűnözőkkel szemben.

A Black Friday nem csak azoknak kedvez, akik az akciós ajánlatokat keresik, hanem a csalóknak is. Jelentősen nő az e-kereskedelmi forgalom Magyarországon, az év végén különösen. Egyre többen szerzik be internetről a karácsonyi ajándékokat, és sokan használják ki a Black Friday-hez kapcsolódó kedvezményeket is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a hazai internetes- és csomagküldő forgalom a korábbi hónapok átlagának másfélszeresére ugrik novemberben és decemberben. Ilyenkor a csalók is aktívabbak lehetnek, akik a vásárlási lázat kihasználva igyekezhetnek megszerezni az adatainkat és megpróbálhatják lenyúlni a pénzünket.

Ugrásszerűen nőtt meg idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke. A csalók ma már mindenkit elérnek: nem csak a tapasztalatlanok esnek áldozatul, a felkészült profiknak is résen kell lenni. „Az áldozatok egyaránt megtalálhatóak az átlag ügyfelek között, a prémium- és privátbanki szegmensben is, ahogyan a vállalati számlák is célpontok lettek, így a megelőzés és tudatosítás fontossága is megnőtt” – mondta el az Erste sajtótájékoztatóján Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

A módszerek egyre kifinomultabbak, mindkét oldalon. Az Erste folyamatosan fejleszti monitoring tevékenységét, amelynek köszönhetően a harmadik negyedévben összesen 4,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg, ami majdnem a háromszorosa az első negyedéves összegnek. Az Erste immáron a csalások 90 százalékát ki tudja szűrni. Az okozott károk összértéke a próbálkozások számának jelentős emelkedése miatt azonban még így is többszöröse az elmúlt évinek.

Az Erste adatai szerint leggyakrabban a középkorú budapesti nők válnak visszaélés áldozatává: valószínűleg azért, mert nagyobb arányban vannak jelen azokon az online értékesítési platformokon, amelyeket sok, adathalászattal foglalkozó bűnöző is előszeretettel használ. A kárösszeget tekintve ugyanakkor a középkorú budapesti férfiak állnak a legrosszabbul, az ő zsebükből húzzák ki a legtöbb pénzt a csalók. Megelőzési szempontból nagyobb odafigyelést igényel az idősebb korosztály is (60+ évesek), míg a fiatal felnőttek (20-30 évesek) „pénzügyi immunrendszere” ellenállóbbnak tűnik a csalásokkal, visszaélésekkel szemben.

A bankkártyás visszaélések egyik ismert módszere a hamis weboldal, amely például egy ismert cipőmárkára rákeresve bukkan elő a találatok között első helyen, annak a webshopjához megszólalásig hasonlít, csak egyetlen betű hiányzik mondjuk a cég nevéből a böngészőben. A gyanútlan ügyfél, amikor ilyen oldalon vásárol, olyanoknak adja meg az adatait, akiknek nem kellene – és sokszor automatikusan engedélyezi is a banknál a tranzakciót (amelyben lehet, hogy sokkal nagyobb összeget emelnek le számlájáról, mint amennyit eredetileg gondolt fizetni.)

Ezért kell minden esetben ellenőrizni a banki jóváhagyó üzenet tartalmát, és megnézni, mi van benne, valóban vásárlásról van szó, valóban akkora összegről, mint amennyit költeni szeretnénk, és az kapja a pénzt, akinek tényleg szánjuk.

Egy másik Erste ügyfelet például úgy próbálták átverni, hogy miután megszerezték egyes pénzügyi adatait, magukat banki alkalmazottnak kiadva felhívták, hogy gyanús tevékenységet látnak a számláján. Az álügyintéző kérte az ügyfelet, hogy telepítsen egy alkalmazást a telefonjára és számítógépére (például az Anydesket), hogy lépésről lépésre segíthessen abban, hogy megakadályozzák a csalást. A bank ilyet soha nem kér, de a gyanútlan ügyfél engedelmeskedett a csalóknak. Ezzel lehetővé tette, hogy a bűnözők láthassák, ő milyen kódokkal lép be a George Appra, majd teljesen átvegyék az uralmat a mobilja felett. Így hiába a kétlépcsős hitelesítés, az áldozat csak nézte, hogyan szolgálják ki magukat a bűnözők az ő számlájáról és utalják maguknak a pénzt, több részletben. Az Erste csaláskezelő csapata azért mintegy hatmillió forintot megmentett ez esetben is abból, amit ügyfelünk számlájáról akartak elvinni a csalók.

Az Erste igyekszik tanácsokkal segíteni az ügyfeleket abban, hogyan védekezhetnek a csalások ellen.

Az Erste tanácsai – Három alap dolog, amire mindenképp figyelj!

Ami csak a tiéd, maradjon is így! Banki adataid, mint a felhasználóneved, e-csatorna azonosítód, bankkártyád PIN-kódja vagy éppen CVV/CVC számod csak a tiéd. Maradjon is így, ne oszd meg senkivel!

Járj nyitott szemmel a webshopokban! Csak ott vásárolj, aminek a címe https-sel kezdődik, szerepel a cégjegyzékben, és jó, ha a webcímet te magad gépeled be a böngészőbe. Vigyázz, mert hirdetésekben és keresési találatokban is belefuthatsz hamis, csalók által létrehozott webshopokba!

Óvatosan a linkekkel! Online rendeltél és várod a futárt? A csalók gyakran írnak a Magyar Posta vagy futárszolgálatok nevében, és jellemzően linket találsz a levélben vagy SMS-ben, amivel adatokat vagy valamilyen díj fizetését kérik tőled. Soha ne kattints ezekre, és ne adj meg semmilyen adatot! Ha szeretnéd látni, hol jár a csomagod, inkább a közvetlenül keresd fel a futárszolgálat weboldalát!

Mit tegyél, ha mégis csalás áldozata lettél?

· Azonnal hívd a bankod ügyfélszolgálatát!

· Miután egyeztettél az ügyfélszolgálattal, javasoljuk, hogy tegyél rendőrségi feljelentést is, amit a banknak is továbbíthatsz, hogy segíthesd az ottani kivizsgálást!

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...

Változások a Central Médiacsoportnál

Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország...

Fesztiválozik az Auchan

A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra települ ki az Auchan. Előbbin sajt- és tapastálak mellett boros standdal, utóbbin pedig a fesztivál hivatalos boltjaként lesz jelen. Az Auchan szakértői szerint a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...