- Hirdetés -

Bőven van mit behoznunk a digitális gazdaság területén

|

- Hirdetés -

Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel magyarázható. Stabilan működő informatikai háttérre azonban valamennyi cégnek szüksége van, kritikus hiba esetén ugyanis azonnal leállhat az üzletmenet, ami komoly károkat eredményez. A magyar magántulajdonban lévő Neuron Software és az EY tanácsadó cég közös nagyszabású felmérése szerint a felsővezetők 70 százaléka számol azzal, hogy a jövőben külső partnert vonjon be a garantált működés érdekében.

Van mit behoznia a magyar gazdaságnak a digitális gazdaság területén, ezen belül az informatikai ágazatban. Az uniós tagállamok digitális érettségét ismertető úgynevezett DESI mutató alapján Magyarország a 22. helyen áll a rangsorban 43,8 pontjával, ami bőven elmarad a 52,3 pontos uniós átlageredménytől. A részletes magyar eredmények szerint az információs és kommunikációs, azaz ikt-ágazatban foglalkoztatottak aránya 3,8 százalékos, ami szintén elmarad a 4,5 százalékos uniós átlagtól. Az informatikushiány pedig a teljes magyar gazdaság, emellett a nagy- és kisebb vállalatok fejlődését is gátolja. Annál is inkább, mert egyre bonyolultabbak és egyre nagyobb számban vannak jelen a cégeknél a szoftverek, vállalatirányítási rendszerek, amelyek egyfajta szürke eminenciásként biztosítják a működést és a növekedést. Ha azonban probléma van velük, lényegében azonnal leáll egy-egy vállalat.

A teljes körű szoftvermenedzsmenttel foglalkozó, számos hazai és nemzetközi nagyvállalattal együttműködő Neuron Software az EY tanácsadó céggel közösen készített kutatása arra kereste a választ, hogy mekkora a baj, és hol tartanak szoftverfronton a magyar vállalatok.

Ennyi menne szoftverfejlesztésre

A kutatás szerint a mikro- és kisvállalkozások jellemzően 10-50 millió forintos szoftverfejlesztési kiadással terveznek a következő egy évre. A közép- és nagyvállalkozásoknak azonban már közel az egynegyede, 24 százaléka, 250 millió forintot is meghaladó szoftverfejlesztési kiadásokkal számol. Összességében a közép- és nagyvállalatok jelentősen nagyobb mértékű szoftverfejlesztésre fordítandó kiadásokkal számolnak, mint a mikro- és kisvállalatok. A legnagyobb mértékű fejlesztések a pénzügyi szolgáltatók területén jelentkezhetnek (vagyonkezelés, banki és biztosítási tevékenységek). Ezt követi az IT-szektor, itt a válaszadók több mint egynegyede 250 millió forintot meghaladó ilyen jellegű kiadással tervez. A gép-és autóiparra, illetve a kis-és nagykereskedelemre a kis mértékű (1-10 millió forint közötti) szoftverfejlesztési kiadás lesz jellemző.

Jönnek-mennek a képzett szakemberek - mit látnak az igazgatók?

A megkérdezett vállalatok 30 százaléka egyébként vegyesen foglalkoztat belső és külső IT-szakembereket, az is jól látszik, hogy a kizárólag belső IT-csapattal rendelkező vállalkozások több mint egyharmada esetében a belső csapat kevesebb mint 5 főt számlál.

Bodrogközi László, Neuron Software alapítója, ügyvezetője elmondta: „Az eredményekből az is kiderült, hogy miközben hiány van képzett informatikai szakemberekből, egyre nagyobb a kereslet irántuk. A válaszadó vállalatok döntéshozóinak többsége a szakemberhiányt és a fluktuációt nevezte meg iparági problémaként.”

Mindemellett a vállalatvezetők versenyképes kompenzációs csomagot, komoly juttatásokat és mellékszolgáltatásokat nyújtanak belső IT-csapatuk részére, azok megtartására. Ugyanakkor a nagyobb méretű IT-csapatoknál jellemző a vándorlás, különösen igaz ez a kormányzati és közszféra mellett energetikai, gép- és autóipari ágazatban. „Ezekben a szektorokban a legnagyobb a kockázata annak, ha kiesik egy vagy néhány szakember a csapatból, akkor az üzletmenetre kritikus hatást gyakorló hibák és rendszerleállások léphetnek fel” - tette hozzá a szakember.

Házon belül vagy kívül?

Az látszik, hogy a felsővezetők 50 százaléka biztosan von be külső partnert a fejlesztési folyamataik támogatására. A kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 30 százalék a hibrid működésben hisz, vagyis saját szakértői csapataikat külső szakértőkkel kiegészítve működnek. Ezzel a hibrid megoldással minimalizálhatók a vállalati rendszerek fejlesztésével, üzemeltetésével és mindennapi támogatásával járó kockázatok. Bodrogközi László szerint a világszerte sok cég indult a belső és külső szakértői csapatok optimális együttélésének irányába, aminek köszönhetően jól skálázhatóvá válhatnak a cégek motorját képző egyedi szoftverek mögött álló szakértői erőforrások.

Lehet-e biztosítást kötni a vállalati egyedi szoftverekre?

„A kutatás eredményeit összegezve számtalan megállapítás tehető a magyar vállalatok digitalizáltságával és IT-rezilienciájával kapcsolatban. Egy viszont biztos, aki a fejlesztési versenyben lemarad, az könnyedén úgy érezheti, hogy az üzleti gyorsítósávból is kimarad” – tette hozzá a szakember.

Teljesen mindegy, hogy a lemaradás oka a szakképzett munkaerő hiánya, vagy éppen fluktuációja, az sem számít, hogy a problémáknak technológiai, vagy pénzügyi okai vannak. A nap végén az üzleti versenyfutás, a vásárlók, az ügyfelek, a kollégák megnyerése, valamint megtartása, csak folyamatosan fejlődő és mindig stabilan működő rendszerekkel lehetséges.

„Ha egy vállalati rendszer leáll és ez üzleti károkat okoz, akkor nem fordulhatunk a biztosítóhoz, hogy térítse meg a kárunkat. Pontosan ezért kell kiemelt figyelmet fordítanunk a problémák megelőzésére, azaz a vállalati rendszereink “egészségének” megőrzésére. Ez a prevenciós stratégia végül is ugyanúgy működik, mint ahogy egy egészségbiztosítás. Ha rendszeresen kisebb összegeket áldozunk arra, hogy szűrővizsgálatokra járjunk, majd a felállított diagnózis szerinti előírásokat betartjuk, akkor elkerülhetők azok az egészségügyi krízishelyzetek, amelyek megoldása rendkívül költséges és a sikert senki sem garantálja” – mondta Bodrogközi László.

A Neuron által kifejlesztett Software Takeover módszertan és az erre épülő szolgáltatások segítségével minden egyes vállalatnak lehetősége van arra, hogy “megkösse ezt a biztosítást”, és jövőállóvá tegye a rendszereit, ezáltal a működését is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...

Nagyot ment „A LEGO Oroszlán” az idei Effie-n

A marketing Oscarjaként is emlegetett Effie hazai versenyének nagy győztese a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott „A LEGO Oroszlán” című pályamű lett. A LEGO Hungary és a Red Lemon Media kampánya az...

Az E.ON a Cafét választotta

Régiós médiaügynökségi partnert választott magának az E.ON SE energiavállalat, a tendernyertes a Mediaplus, melynek magyarországi partnere a Café Reklám. 2024-től indul el a közös munka, amelyben a Café az E.ON Hungária Csoport médiatervezési, stratégiai...

Új ügyfél a Positive Adamskynél

Novembertől a Positive Adamsky egészségügyi marketingre szakosodott tagügynöksége, a Positive Health and Care felel a piacvezető magánegészségügyi szolgáltató marketing és kommunikációs feladataiért.A dinamikusan változó egészségügyi szektor komoly kihívások előtt áll, ami új lehetőségeket hoz...

Még mindig alacsony a magyar vállalatok innovációs tevékenysége

A kedvezőtlen gazdasági helyzetben a magyar cégek innovációs tevékenysége változatlanul alacsony szinten stagnál – derül ki a K&H innovációs indexének második féléves felméréséből. A cégvezetők elsősorban a háttérfolyamatok ésszerűsítésére összpontosították újító szándékukat, ezzel igyekeztek...

Újabb szektorban javítanák a nemi arányokat

Szinte minden szektorban egyenlőtlen a vezetők nemi megoszlása, különösen igaz ez az olyan férfiasnak tartott szakmára, mint amilyen a logisztika. Az egész szektorban alulreprezentáltak a nők hazánkban, arányuk csupán 25 százalék. A női vezetők...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

Faültetéssel kompenzál a Spar

Megrendezte, majd kiértékelte az első, karbontudatosságot előtérbe helyező eseményét a SPAR. A Budapest Borfesztivál partnerrendezvényének szén-dioxid-kibocsátását a vállalat 392 őshonos gyümölcsfa telepítésével kompenzálja.„A világ, amelyben élünk sérülékeny, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....